– Nemrégiben igen pesszimista kijelentéseket olvashattunk a klíma- és energiaválsággal, és a megoldását célzó technológiákkal kapcsolatban.
– Ha a 24.hu-n megjelent interjúra gondol, Gelencsér Andrásnak abban igaza van, hogy nem lehet csak technológiával megoldani a klíma- és energiaproblémát, aminek a gyökere a túlzott fogyasztás. Az egész gazdasági modellünk arról szól, hogy akkor megy jól egy cégnek, egy gazdaságnak, egy országnak, ha folyamatosan növekedünk. Csak hát egy véges bolygón nem lehet a végtelenségig növekedni. Az interjúban azonban – talán az újságírói tömörítés miatt is – több elnagyolt kijelentés van, például, hogy sok földet kellene letakarni napelemekkel. Csakhogy nem úgy kell elképzelni a naperőműveket, mint a hagyományosakat, gigantikus méretben, telehuzalozva a világot, hogy szétosszuk a központilag termelt áramot. A XXI. század digitalizációról, decentralizációról, az energiatermelés demokratizálásáról szól: az emberek egyre inkább maguk szeretnék előállítani a számukra szükséges energiát. Éppen azt kutatom, hogy nem szabad az értékes földterületeket napenergia-termelésre használni, hiszen ha infrastruktúrával fedett földterületekbe integráljuk a naperőműveket, bőven meg tudjuk termelni az energiaszükségletünket. És itt nemcsak a tetőkre kell gondolni. Tudjuk használni a járdákat, falfelületeket, előbb-utóbb ablakra is helyezhetünk napelemet. A Tesla gyönyörű tetőcserepet csinál, senki meg nem mondja, hogy valójában egy kis erőmű.
– De a hozzá szükséges anyagokat elő kell állítani. Szélerőmű sincs betonalap és lapátok nélkül.
– Igen, nincs ingyen ebéd. Egyedül az a tiszta energia, amit soha nem kellett megtermelnünk. Az új technológiák az energiahatékonyságról szólnak, például nulla energiás épületekről. Mi a fenének égetünk háborúk pénzelésére elég gázt, akár importáljuk, akár nem, amikor jó részét fűtésre, hőtermelésre használjuk, amit ma már szinte nulla, vagy nagyon csekély áram felhasználásával biztosítani tudunk. Ezt ki lehet váltani egy energia-hatékonyan megépített vagy felújított épületben, amely praktikusan nem igényel fűtőrendszert. És ez érvényes az irodaházakra is – jó, ha valaki nagyon fázós, betehet a sarokba egy kis radiátort. Sok anyagot, energiát pazarolunk el fölöslegesen. Ezért a megoldás döntően az, hogy sokkal okosabban használjuk, amit használunk. Az informatikai ipar vezetői például azt mondják, hogy a felhőkben lévő adatoknak csupán 6 százaléka aktív. Tehát 94 százalékát fölöslegesen tároljuk, a digitális élet összes áramhasználatának immár 8 százalékát igényelve. Ez rengeteg energia. Sokféle módon lehetne még optimalizálni a felhasználást és a termelést. A szélerőműveket kétségtelenül betonba kell rakni, és a lapátjuk is veszélyes hulladék. De ez még mindig sokkal jobb megoldás, mint gázt égetni vagy atomerőművet üzemeltetni.
– A szakértői vélemények alapján a klímakutatás, a környezetvédelem készen áll megoldási javaslatokkal. Miért nem lesz mindebből határozott politikai döntés?
– Sok kutatást végeztünk erről. Szerintem alapvetően az gátolja, hogy a változtatás ütközik a nagyipari cégek érdekeivel. Ők a hagyományos modellből élnek, benzint adnak el, belső égésű autókat gyártanak, ami egyelőre sikeres, szépen tudnak fizetni a dolgozóiknak, jól állnak a részvényeik. Velük nehéz elfogadtatni, hogy bocs, ezt most abba kéne hagyni, és másba kezdeni, bár még nem tudjuk pontosan, mennyire jó üzlet. És hát politikailag is ők a legerősebb szereplők. Lehet szidni a politikusokat, de az országok nem véletlenül támaszkodnak a nagyiparukra. Sok munkát adnak, rengeteg adót fizetnek, a gazdaság oszlopai. Ebben a helyzetben a politika nehéz helyzetben van. A német vezetésnél is ezt látjuk, amely egyrészt klímaharcos, másrészt elkötelezetten támogatja az autóiparát. Miközben rég nyomni kellett volna az átállást az elektromos autózásra, ahogy a japánok, az amerikaiak és a kínaiak teszik. Persze ez is csak átmeneti megoldás, de legalább megszabadít az olajtól. Az ideális egy olyan városszerkezet és közlekedési rendszer lenne, amelyben nem, vagy csak minimálisan kéne autózni.
– De mi ebben az üzlet?
– Ha felépítenek egy olyan nullenergiás irodaházat, ahova szívesen járnak a dolgozók, javulni fog a teljesítményük. Egy „15 perces városban”, ahol minden gyorsan elérhető, biciklivel jár majd be a nagy részük. Jobb lesz a fizikai állapotuk, de a mentális egészségük is, ha a munkahelyük mellett van egy szép parkterület is. Másrészt nem kell csillagászati energiaszámlákat fizetni. A légkondicionálás is egyre többe fog kerülni a felmelegedés során, pláne, ha mesterségesen alacsonyan tartják az árát. Nem hiszem el, hogy nem éri meg sokkal jobban ilyen irodaparkokat építeni, mint hagyományos üvegkalitkás hőcsapdákat, messze a lakóhelyektől és a tömegközlekedéstől.
– De mit lehet majd nagy haszonnal termelni?
– Iszonyatos befektetések szükségesek az éghajlatváltozás megoldásához. Egész Európa épületállományát át kellene alakítani nullenergiásra. Ez nem üzlet? Csak el kellene végre fogadni, hogy nem tárgyakat kell eladni, hanem szolgáltatásokat. Nem mennyiséget, hanem minőséget. Nem új dolgokat kell létrehozni, hanem a meglévőket átalakítani.
– Autógyártás helyett modern tömegközlekedést kiépíteni?
– Igen. Közlekedési szolgáltatásokat kellene árulni. Ne fix vonalon, fix menetrendekkel ingázzanak a járművek. Ha az appommal azt mondom, el akarom vinni suliba a gyerekem, 5 perc múlva guruljon be az iránytaxi. Közben fölszedünk pár embert. Ez a megosztott közlekedési rendszer. De kevés, ha egy-egy kisebb cég vállalkozik rá, mert városi szinten kell optimalizálni az összes utazási igényt. Önkormányzati szinten kellene elkezdeni. De ugyanígy elgondolkozhatnánk a szállítás átalakításáról. Egyre több az online vásárlás, és minden cég külön furgonnal szállít. Persze, hogy tele van velük a város! Fölöslegesen. Legyen egy városi logisztikai cég, azzal kell szerződni, és máris jobban lehet optimalizálni a szállításokat, egy furgonka se menne félig üresen. Ráadásul jelentősen lecsökkenne a forgalom, kitisztulna a levegő, és egy rakás kidobott pénzt takarítanánk meg.
– Nem igényel mindez túl hosszú átállási időt, miközben talán már most is késő?
– Főleg, ha el se kezdjük! A kutatásaink alapján a 2040-es években az Európai Uniónak már nem kellene földgázt importálnia, ha az épületeinket elkezdenénk felújítani nullenergiássá. Ha 15 éve kezdtük volna el, már most is alig kéne földgázt behoznunk, és nem fenyegetne energiaválság. Az átmeneti megoldásokkal csak azt érjük el, hogy szép lassan belakatoljuk magunkat egyrészt az energiaszegénységbe, másrészt az éghajlatváltozásba.
– De ha az üzleti világ és a politika habozik, mi adhat lökést a cselekvésnek?
– A jelenlegi gazdasági rendszerbe nincsenek beépítve olyan ösztönzők, amelyek azt jutalmazzák, ha valaki köszöni szépen, a cége jól működik, elég, amit elért. A Zwackot ezért becsülöm. Többször is beszélhettem Zwack Izabellával, ő már régóta mondja: miért akarna nagyobb lenni? Sok évtizede itt van ebben az országban, neki elég, amennyit elad. Fontosabb, hogy a dolgozóinak legyen rendes keresete, és ők is meg tudják engedni maguknak az Unikumot. De a mostani piaci mechanizmusok nem engedik a szinten tartott működést. Kötelező nőni, még több cuccot termelni, még sikeresebbnek lenni. Eladni az embereknek, ami soha nem kellett volna nekik, egy rakás marketinggel lenyomni a torkukon, és ha nem sikerül, fölvenni ezer pszichológust, és kutatni, hogyan lehet áthuzalozni a vásárlók agyát. Külön jó pont, ha függőséget okoz a termék, töltsenek csak vele minél több időt, aztán pedig minél előbb menjen tönkre, vagy váljon elavulttá, hogy azonnal újat vegyenek belőle. Ez az üzleti modell egy őrület.
– Nem az a baj, hogy pár milliárddal többen vagyunk a kelleténél?
– Még akár egy milliárddal többnek is tudnánk megfelelő életszínvonalat biztosítani. Ha nem mindenkinek dzsipet teszünk a hátsója alá, hanem más módon jutunk el kényelmesen, ahova szükséges. Tarthatatlan a gazdagok és szegények közötti szakadék, ami ráadásul egyre nő. A pandémia alatt a leggazdagabb egy százalék megháromszorozta a vagyonát, míg az alsóbb rétegekből félmilliárdan csúsztak vissza a mélyszegénységbe. Amíg létezik ez a szakadék, nem tudunk semmilyen globális problémát megoldani. Erőlködhetünk vegán étrenddel, járhatunk biciklivel, ha a szupergazdagok egyetlen űrnyaralása legalább 60 európai állampolgár éves kibocsátását pöfékeli a levegőbe. Az elektromos járműveket támogatva szintén csak a gazdagokat segítjük. Annyit érünk el vele, hogy nekik olcsóbb lesz a közlekedés, és még többet fognak kocsival menni, míg azok a szegényebbek nyögik majd az energiaválságot, akik örülnek, hogy van egy 20 éves dízeljük. Nem azt akarom mondani, hogy azonnal kommunista forradalomra van szükség, de az biztos, hogy a túlzott társadalmi egyenlőtlenségek, a mélyszegénység felszámolását, és egy új, klímabarát környezet, fogyasztási struktúra kialakítását csak együtt lehet megoldani. Ehhez pedig egy jobb gazdasági, üzleti rendszerre van szükség.
– A pandémia csúcspontján sokan beszéltek egy új világ kezdetéről. Nemzetközi határozatok születtek a klímavédelemről. De mintha megrekedt volna ez a folyamat. Az orosz-ukrán háború okozta energiaproblémák miatt?
– Nem gondolnám. Szépen hangzottak ezek a deklarációk, de aztán mi történt? A felújítási pénzeknek a hangzatos szövegek ellenére csak hat százaléka ment olyan beruházásokra, amelyek tényleg elősegítik a klímavédelmet. Viszont három százalékát olyasmire fordították, a repülőtársaságok kimentésére például, ami gyökeresen ellene hat. Ahelyett, hogy kihasználtuk volna a drámai lehetőséget, és megindultunk volna előre, iszonyatos pénzekkel restauráltuk, visszaerőszakoltuk az elavult struktúrákat. A háborúval alighanem ugyanez lesz a helyzet. Félünk a változástól. De szerencsére ez se általános. Dán kollégák mesélték, hogy náluk a háború óta felgyorsult a tiszta energia előállítása. Dánia egyébként is élen jár az átállásban, amin csak nyer, hiszen a fél világot ellátja szélenergiás technológiákkal. Aki először ruház be, nagy előnyhöz juthat. Ha idehaza bátran belevágnánk a mélyfelújításokba, és ipari, nagyüzemi szintre jutnánk benne, biztosan képesek lennénk exportálni a technológiát. Ehelyett ráncigáljuk vissza a múltat, mert néhány cégnek ez érdeke.
– Semmi fogékonyságot nem lát Magyarországon a megújulásra?
– A fogékonyság nagy, de hiányzik az igazi elszántság, hogy lépjünk is ebbe az irányba. Még olyan változásra sem vagyunk hajlandóak, különösen a mindennapi fogyasztás terén, amely szinte nulla áldozattal járna. Akkor viszont fogadjuk el, hogy ezt az utat választottuk, és szép nyugodtan viseljük el, hogy megsülünk.
