Két középkorú ember beszélget a kamerák előtt egy orosz online csatornán. Az internetes program neve Gyeny.tv. Ennyiben, de csak ennyiben emlékeztet a bezárt, ellenzéki Dozsdgy.tv-re. A műsorvezető Igor Siskin, politológusként szerepel, míg beszélgetőpartnere bizonyos Alekszandr Makusin. Őróla azt közlik, hogy társelnöke a neve alapján alighanem hazafias érzelmű, történelem iránt érdeklődő személyeket tömörítő Iszt-Patriotika klubnak. Hosszas internetes kutatással annyi volt róla megtudható, hogy tagja volt az úgynevezett Szövetségi Állam (azaz Oroszország és Belarusz különös kettőse) Történészszövetségének, valamint, aktív volt egy KLIO nevű egyesületben, amely a kommunista párthoz (KPRF) közeli történészek szervezete. Végül előbb szakértője, majd elnöke a Hadtörténeti Társaság szerpuhovói tagozatának. (Szerpuhovo Moszkva közeli település, ott van a rakétakilövő egységek akadémiája – szerk.)
Makusint az adás során történésznek titulálják, de akadémiai, egyetemi kapcsolatát nem sikerült megtalálni, ahogy publikációit sem. A szakértő a jelek szerint csak verbálisan nyilvánul meg ünnepi üléseken, illetve videófelvételeken. Ezekre „magyarszakértőként” hívják meg, mert két éve előadást tartott egy Budapest ostroma alkalmából rendezett megemlékezésen, ahol részt vettek tényleges történészek és Malinovszkij marsall leánya is.
A Gyeny.tv beszélgetése azzal kezdődik, hogy műsorvezető és szakértő vendége megállapodik, hogy sok a félreértés a magyarokkal kapcsolatban. Az orosz nyilvánosságban túlságosan elnézően bánnak Magyarországgal, szemet hunynak afelett, hogy valójában micsoda országról, társadalomról van szó. Az orosz néző azonnal érti, hogy ez az orosz hivatalos médiának, talán még a kormányzatnak is szóló szemrehányás. A híreket olvasók ugyanis tisztában vannak vele, hogy Orbán Viktor számít Oroszország leghűségesebb szövetségesének az EU-ban és Moszkvában eddig eszerint kezelték Magyarországot. A médiában ha visszafogottan is, de gyakran dicsérik Orbán kijelentéseit, amikor arról beszél, hogy nem enged át Ukrajnának magyar fegyvereket és azt sem teszi lehetővé, hogy Magyarországról közvetlenül szállítsanak nyugati fegyvereket az ukrán hadseregnek. Ennek ugyan inkább jelképes értelme van, de Moszkvában jónéven veszik az ilyen szimbólumokat. Szóvivői szinten rögzítették, hogy Magyarország is Oroszországgal „barátságtalan állam”, de ennél erősebb támadás nem érte az Orbán-kormányt az hivatalos nyilvánosságban.
A műsorban a két hazafias beszélgetőtárs alig egy óra alatt végigszáguld 170 év történelmén. Rögzítik, hogy a magyar szabadságharc cári erőkkel történt leverése nemzetközi jogilag alátámasztott és indokolt aktus volt, és nem kísérte semmilyen atrocitás. Az első világháború előtti világ azért omlott össze – közli Makusin -, mert a magyar arisztokrácia nem járul hozzá a Monarchia olyan átalakításához, hogy annak délszláv tagja is legyen. Ha ez megtörtént volna, nem tör ki a világháború és minden másként alakul. Ugyan elismeri a magyar katonák első világháborús teljesítményét, de leszögezi, hogy
a magyarok a középkor óta orosz földekre ácsingóznak. Például Galícia is ilyen, ahol a front húzódott.
A második világháborúval kapcsolatban a felek azt közlik a nézővel, hogy a magyar hadsereg a nácik oldalán harcolt és megszállóként ténykedett. Olyan kegyetlenek voltak a magyarok – tájékoztatnak -, hogy a szovjet hadsereg nem is ejtette fogságba, hanem lelőtte őket. (Ez a kitétel, ha volt is ilyen eset, általánosságban ellentmond a tényeknek. A magyar megszállók embertelensége, a partizánvadász akciók pusztításai pedig jól ismertek, a magyar történészek feldolgozták őket. A szerk.) A két férfiú nyilvánosan felháborodik azon, hogy a Voronyezs környéki magyar katonai temetőben Rudkinóban emlékmű is van. A katonasírok maradhatnak, de ezt el kell tüntetni – követelték. A felsorolásból nem maradhatott ki 1956 sem. A magyar forradalom leverését is jogosnak, indokoltnak mondták, mert szovjetellenes volt, s mélyen háborogtak amiatt, hogy Borisz Jelcin 1992-ben Budapesten bocsánatot kért a „nyugatiak által szított náci felkelés” leveréséért.
Ez ugyan nem a hivatalos állami propaganda, de nagyon közel áll hozzá. Meg lehet figyelni, hogy az ilyen nacionalista, konzervatív, szovjetnosztalgiás vélemények rendre megelőzik a hivatalos lépéseket.
Megjelenik az interneten egy hasonló anyag, majd megállapításait hamarosan elismétlik az állami tévében. Ezt meghallja és átveszi a parlament, a duma egyik képviselője, s ő is követeli a magyar nácik emlékművének felszámolását. A folyamat más országok oroszországi megítélését és besorolását illetően is ugyanígy zajlik. Először a „hazafias történeleminterpretáció” leplezte le a lengyelek cselszövéseit, majd maga Putyin elnök rögzítette, hogy a második világháborút háborút voltaképpen a lengyelek provokálták és hiba volt bocsánatot kérni a Ribbentrop-Molotov paktumért. Nemrég egy képviselő azzal állt elő, hogy Lengyelországot ideje felvenni a „nácítlanításra” kijelölt országok listájára. Lengyelország ezt követően már jogos célpontja lehetne az orosz csapásoknak. A baltiak már rég ebben a státusban voltak, de oda kerültek a svédek is, amióta a NATO-tagságra pályáznak.
Oroszországban a propagandagépezet úgy tesz, mintha az Ukrajnában bevetett hadsereg (plusz a Wagner-cég zsoldosai és az arab martalócok) a hitleristák ellen küzdenének. A „különleges hadművelet” három hónapja akadozik, ezért a rendszer már a „kollektív Nyugatot” tünteti fel hitlerista ellenségnek. Magyarország eddig kimaradt ebből, de könnyen előfordulhat, hogy az Orbán-Szijjártó kettős minden erőfeszítése ellenére ennek is vége lesz, s ők is felkerülnek a „náci listára.”
