A magyarok csak külföldi kórházakban készült felvételek és egy-egy orvos gerillaposztja alapján tudták elképzelni, hogy mi zajlik egy Covid-osztályon, hiszen itthon nem engedtek be újságírókat a kórházakba. A regényében egy Covid-intenzív mindennapjaiba csöppenünk, egyes helyeken dokumentumfilm-szerű jeleneteket kapunk az egészségügyisek küzdelmeiről, a betegek szenvedéséről és a körülményekről. Volt önben kétely, hogy megteheti-e, hogy beszámoljon a sok lakattal őrzött részletekről?
Nem volt dokumentarista célja a regényemnek, és nem is írtam igazán negatív dolgokat, a fiktív karaktereimet egy kitalált kórházba helyeztem. Nem akartam „szidni a rendszert”, a világon sehol sem tudták, hogy hogyan lehet jól kezelni az új helyzetet, és minden egészségügyi rendszernek beletört a bicskája.
Egy szerelmi történetet akartam elmesélni, amely kórházi közegben játszódik – ezt a világot ismerem. Az írás idején kitört a járvány, tüdőgyógyászként a mindennapjaim a Covid-osztályon teltek, ez lett a valóságom, így ebbe kerültek a hőseim is. Akik pont az „időzítés miatt” – a regény az első hullám idején és a második elején játszódik – tényleg hősökként jelennek meg, hiszen elképesztő teljesítmény volt az, amit az egészségügyi dolgozók a járvány legsúlyosabb időszakaszaiban nyújtottak.
A járvány kitörését mindannyian úgy éltük meg, hogy valami heroikus dolog részei vagyunk mi, „bentiek”, miközben a „kintiek” el sem tudták képzelni, hogy mi zajlik a kórházfalak mögött. És hamar elmúlt a megbecsülés is, pár hét tapsolás után felülkerekedtek az orvosokat, az egészségügyet kritizáló hangok, ijesztő laikustombolás kezdődött. Így az eredeti szándékom, hogy megmutassam, milyen helyzetben vannak a nők és a fiatalok, különösen a fiatal nők, az orvosok világában, különös hangsúlyt kapott: a nehezített pálya még nehezebb lett számukra.
Milyen helyzetben vannak a nők a magyar orvostársadalomban?
Ugyanúgy, mint az élet más területén, a nők a gyerekvállalás idején gyakran kerülnek behozhatatlan hátrányba az akadémiai életben. Ráadásul a környezet – a gyerektársak szülei, az iskolai rendszer, a laikus baráti kör – sem támogató, pont úgy elítéli a „karrierista” nőket, mint a gyerektelen szingliket. Középvezető még lehet, doktori fokozatot is szerezhet egy nő – magam előbbit korán, utóbbit „későn”, ötven felett szereztem meg –, mégis nehezen éri el, hogy egyenrangú lehessen a vele egyidős férfi kollégájával. A hierarchiát nagyon erősen meghatározza a nem és a kor – az utóbbiról is érdemes beszélni.
A fiatalok közül sokan nemcsak azért mennek el külföldre vagy hagyják el a szakmát, mert rossz a rendszer, hanem mert a kis közösségükben sem tudnak boldogulni. A fiatal orvosok és a nővérek tényleg a hátukon vitték el a járványt, köszönetet alig kaptak érte. Ha normális egészségügyet szeretnénk, akkor a pályakezdő orvosoknak több lehetőséget kellene adnunk és emberségesebben bánnunk velük. Ugyanígy létkérdés a nővérek helyzetének a rendezése.
Sokáig hidegnek és önzőnek tűnik a főhős doktornő, aki nem akar tudni a betegei magánéletéről, aki nem kíváncsi a kollégáira – a „nincs Hold, ha nem nézem” stratégiát folytatja. Azt gondolnánk, hogy az a nyomás, ami a járvány alatt nehezedett az orvosokra, fokozta az egészségügyben hangsúlyosan jelen lévő kiégést, sokak számára túlélési stratégiává vált nem kötődni a súlyos betegekhez, nem tudni róluk semmit. Kertész Anna (az interjú készítőjével véletlen a főhős névrokonsága – A szerk.) hozzáállásában pont fordított a változás – most kezdi látni az embert a kollégákban és a betegekben. Sokakkal megesett ez a környezetében?
Soha senki nem tapasztalt hasonlót az egészségügyisek közül, ezt nem lehetett ép ésszel felfogni. Szavakkal visszaadhatatlan, hogy milyen egy reggeli megbeszélésen megtudni, kit vesztettünk el éjszaka. És ezt sok-sok napon át újra és újra átélni. Ugyanakkor, mint minden embert próbáló helyzet, ez az együtt dolgozó csapatok tagjait közelebb hozhatta egymáshoz. Többféle mód van a traumakezelésre, de a legtöbbünknek csak az elkerülő mechanizmus jutott. A főhős esetében azt szerettem volna ábrázolni, hogy milyen sorsfordító volt, milyen ráébredéseket hozott számára ez a különleges időszak. Hogy milyen kételyek merülnek fel benne egy pusztító kapcsolat hetedik évében, hogyan látja magát és azt, hogy talán ideje véget vetni az értelmetlen vezeklésnek, ami ebben a viszonyban tartja.
Nagyon erősen jelenik meg a testiség a könyvben, többféle vonatkozásban is. A betegek, halottak testéről kendőzetlenül ír, és nagy szerepet kap a szexualitás is – egészen plasztikus leírásokkal. Van összefüggés a kettő között?
Van egy jelenet a könyv elején, amelyben a nővérek „rendbe tesznek” egy halottat. Számomra fontos volt ennek a megmutatása, hogy a laikusok lássák, ez is a mindennapi része az ápolók munkájának. Minden lehetséges helyen szerettem volna kiemelni a kórházi lét nehézségeit, megrendítő elemeit. Attól azonban, hogy sok testet pőrén látunk, még ugyanúgy tabu a szexualitás az orvosok körében, mint bármely más szeletében a társadalomnak. Nem emiatt mentem bele az együttlétek részletezésébe. Hanem, hogy megmutassam, milyen erős hatalma lehet a testi vágynak, hogy évekre odaköthet valakit a másikhoz, bármennyire is méltatlan egy kapcsolat.
Szerzői álnéven jelentette meg a könyvet, de nem bújik el mögötte. Miért?
Amikor elkezdtem járni írótanfolyamokra és megjelentek az első novelláim, el kellett döntenem, hogy el akarom-e választani az írói tevékenységemet az orvositól, hiszen szaklapokban publikálok itthon és külföldön is. Ráadásul olyan érzésem volt, mintha az „avatárom” írta volna a regényt. Adta magát, hogy kapjon egy másik nevet. Így lett Havas Juli.
Hogy fér bele és miért most jött az írás az életébe?
Már nem kell építenem a karrieremet, és már nem kell annyit tanulnom sem, mint az elmúlt négy évtizedben. Kevesen tudják, de ebben a szakmában folyamatosan képeznünk kell magunkat, és ez a szabadidőnk terhére történik. Így, pláne, ha család is van, nem jut már másra idő. A gyerekeim mostanra felnőttek, a saját életüket élik. Mindig megvolt bennem a vágy, kreativitás, szándék az írásra, most jött el az ideje.
Havas Juli
(Székelyudvarhely, 1962) orvos, író. Tüdőgyógyászként dolgozik, szépirodalmi műveit szerzői néven publikálja. Novellái a Jelenkor, a Spanyolnátha, a Litera-Túra periodikákban, a Szófa online irodalmi folyóiratban, a Felhő Cafén és a wmn.hu-n jelentek meg, 2022-ben látott napvilágot első regénye Nincs Hold, ha nem nézed címmel a Kalligram Kiadónál.
