Ha csak az egészségügyet nézzük, mennyire járt jól vagy rosszul az ágazat az április választás eredményével?
Ilyen szempontból még nem mérlegeltem a választási eredményt. Az viszont csalódást okoz: az alakuló kormány nem tartja fontosnak, hogy az egészségügynek önálló tárcája legyen.
Olyan sok múlik az önálló minisztériumon?
Hogyne. Minden egyes politikai döntésnek van közvetlen vagy közvetett hatása az emberek egészségére, illetve a rendszer működésére. Ezért nem mindegy, hogy a kormányüléseken képviseli-e valaki kellő felkészültséggel és érzékenységgel a területet. Most azt látni, hogy az emblematikus intézményként annak idején létrehozott Emmiben szinte egyetlen terület sem lehet elégedett a kormányzati képviseletével. Mikola István 2009-ben még azzal érvelt, hogy azért kell egy ilyen összevont humánerőforrás menedzsmenttel foglalkozó minisztériumot létrehozni, hogy legyen valamiféle ellenpontja a pénzügyi, gazdasági tárcáknak a kormányzati döntésekben. Ezt az ellenpontot azonban egyszer sem sikerült a gyakorlatban megteremteni.
Lát bármi olyan tényezőt, ami miatt fordulat jöhetne a kormányzati egészségpolitikában?
Radikális váltásra van szükség, ma az egészségügyi ellátórendszerben nincs egyetlenegy olyan pont se, amely a szakma szabályai szerint működne. Gyakorlatilag áll a rendszer. Még a 2019-es teljesítményét sem tudja nyújtani. Például ellehetetlenült az otthoni szakápolás – amit a minap a Népszava is bemutatott - mivel a díjtételek alkalmatlanok arra, hogy abból szolgáltatást tudjanak nyújtani. És nem ez az egyetlen ilyen terület. A szakdolgozók hiánya naponta blokkolja az ellátást: műtétek maradnak el. Így aztán hiába adott a kormány 12,6 milliárdot arra, hogy az ellátók dolgozzák le a várólistákat, a pénznek csak az egyharmadát, egynegyedét tudták fölhasználni. Most jön a nyár, amikor ki kellene adni az egészségügyi dolgozóknak is a szabadságát, nagy kérdés, ha ez megtörténik, ki fog műteni. Az átlagfinanszírozással most a 2019-es teljesítményük átlagát kapják az intézmények, de abból az összegből is csak korlátozottan nyújtanak ellátást. A betegek nem férnek hozzá a szolgáltatásokhoz, ezért tömegesen mennek el a magánegészségügybe. Ez tarthatatlan. Az ország gazdasági fejlettsége van olyan szintű, hogy egy jó színvonalú közellátás működjön. Ma ennek az elvárásnak a kormány nem tesz eleget. Ezen azért is változtatni kell, mert ez a helyzet már súlyosan veszélyezteti a gazdaságot, a versenyképességet. Így biztosan nem mehet tovább, az új kormánynak teljesen új pályára kell raknia a rendszert.
Ugyan a kormányzó pártok programot már rég nem hirdetnek, de 12 éve alakítják az ágazatot. Ön mit szűr le az eddigiekből? Hogyan fogalmazná meg a kormánypártok egészségpolitikájának a lényegét?
A történések egy része nem egészségpolitikai indíttatásból születtek. Így nincs mit csodálkozni azon sem, hogy azok java része szöggé vált az ellátás „koporsójában”. Az elmúlt 12 esztendő az amúgy is gyenge lábakon álló egészségügyet még mélyebbre süllyesztette. De nézzük a nagyobb méretű szögeket: Szócska-féle Semmelweis terven kívül nem volt stratégia, jövőkép az ágazat átalakítására, amit nem is sikerült végig vinni, A következő szög, a rendszer irányításának szétszabdalása, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az ÁNTSZ önállóságának megszüntetése, és kormányhivatalok alárendelése. A harmadik, a betegjogok képviseltének totális korlátozása. A negyedik a kórházi rendszer államosítása. Akik ez utóbbiról döntöttek, azoknak fogalmuk sem volt, mit gondol erről a szakma. Végül az elemzőknek lett igazuk: az államosítással egyetlen rendszerproblémát - például a kórházak eladósodását, vagy az ellátás minőségének javítását – sem sikerült megoldani. Az ötödik szögnek az egészségügyi dolgozók szolgálati jogviszony alá terelése bizonyult. A hatodik, az egységes orvosbérek lettek. Az intézkedés, ami nem kevés pénzébe kerül az adófizetőknek, kihúzta a talajt szinte minden „reformmozdulat” alól. A háziorvosok, és például az alapellátó fogorvosok úgy duplázták meg a havi bevételeiket, hogy ahhoz semmilyen más elvárás nem párosult. A baj az, hogy ettől a páciensük nem kap több szolgáltatást, nem jut nagyobb egészség-nyereséghez. A kórházak teljesítmény-elszámolásának kivezetése hasonló, és így a hetedik szöggé vált abban a bizonyos koporsóban. A jelenlegi átlag finanszírozás csak a nem teljesítő ellátókat segíti, hiszen ha nem gyógyítanak, ők akkor is a pénzüknél vannak.
Az alakuló kormányból kevés dolog látszik biztosnak, ezek egyike, hogy a belügyi tárca irányítsa alá kerül az egészségügy. Mit üzen ez az ágazatnak? Komolyan kell aggódni, vagy ez valójában csak szimbolikus, de periférikus kérdés?
Talán azt, hogy még mindig nem értik, hogy ez egy speciális terület, amelynek az irányításhoz másfajta tudás, attitűd kell. Az Orbán-kormányok tanultak abból, amit az MSZP-SZDSZ koalíció idején az egészségügyről láttak: sok kellemetlenség fakadhat abból, ha itt egy nagyobb átalakítási terven dolgozik valaki. Ezért amióta csak kormányoznak, mindig meg akarták úszni, hogy hozzányúljanak az egészségügyhöz, és csak akkor foglalkoznak vele, ha nagyon ég a ház. Ha most valamiért úgy gondolnák, hogy mégiscsak hozzásegítenék a választóikat egy jobb, egészségesebb és hosszabb élethez, és ennek érdekében érdemben is beavatkoznának, akkor muszáj lenne a problémafeltárást elvégezni és stratégiát is alkotni. Azzal, hogy vélhetően a Belügyminisztérium alá kerül az egészségügy operatívabb lehet a működése. Azaz ha egy döntés megszületik, akkor azt végig is fogják vinni. Az Emmiben szinte mindig, minden elakadt. Viszont ha stratégiát is a belügy kezd alkotni, azzal már bajok lesznek.
Az azért jelez valamit, hogy már az elmúlt ciklusban is készült reformlépésekre Pintér Sándor belügyminiszter, aki a Boston Consulting Group Kft.-től megrendelte az ellátórendszer átalakítását segítő, azóta is titkolt tanulmányt. Zavarja, hogy ezt a munkát nem a hazai szakértőkre bízta?
Ha ez a terv értelmes, jó irányba viszi a hazai egészségügyet, akkor mindegy, hogy magyar vagy külföldi. Könnyebben tudnék válaszolni, ha lehetne tudni, hogy pontosan mi van a koncepcióban, de csak bizonyos szegmenseiről szivárogtak ki részletek. Így például az, hogy a kórházi ellátórendszert mindenképpen össze kell húzni. Ebben van is igazság, hiszen nincs elég orvos, szakdolgozó a meglévő rendszerhez.
Ezt lehet komolyan venni? Többen, köztük Molnár Lajos és Szócska Miklós is megjelölte azt a 16-17 kisebb intézményt, amelyeket ésszerűtlennek gondoltak kórházként működtetni. Őket ebben éppen a saját politikusaik gáncsolták el. A mostani kampányban pedig ezek közül jó néhánynak ismét önálló kórházi működést és sok milliárdot ígértek.
Ebből is csak az látszik, hogy nincs stratégia, illetve ahhoz igazodó napi cselekvési terve a kormánynak. Mert ha lenne, akkor azt mondanák, hogy ezt a kórházat nem érdemes felújítani, nem tudunk a működtetéséhez megfelelő szakembereket biztosítani. Van abban igazság, hogy az ország túl pici ahhoz, hogy ennyi egészségügyi intézményt fenntartson. Ezzel az a baj, hogy az utak sok esetben használhatatlanok, egy sor vidéki szakrendelőt nem lehet rendesen megközelíteni tömegközlekedéssel, mert egy nap két busz jár: reggel, meg este. És ezzel nem csak az a probléma, hogy a beteg ideje megy pocsékba, de az sem biztos, van-e olyan állapotban, hogy fizikailag kibírjon ennyi várakozást, utazást. Sőt a szegényebb régiókban kevesek kiváltsága, hogy egy-egy ilyen útra legyen 3-4000 forintjuk. Ezért az ellátórendszert tényleg alapjaiban kell átszervezni, meg kell erősíteni a kórházon kívüli ellátórendszert is. Ezt követheti a kórházi ellátások összébb húzása. Az önkormányzatok kezében van az alapellátás, benne a háziorvosi, a fogorvosi, a védőnői ellátás, ezek munkáját ideje volna összehangolni a szociális ellátó-rendszerrel, hogy a szinergiákat jobban ki lehessen használni, mert miért ne gondozhatná a cukorbeteg lábszárfekélyét ugyanaz a nővér, aki egyébként minden délben eljuttatja hozzá a meleg diétás ebédjét. A lényeg, hogy összehangolt ellátásokkal lehetne a mostaninál lényegesen jobb minőségű szolgáltatást nyújtani.
Az elmúlt ciklusokban kitapasztaltuk a parlamenti politizálás korlátait, a kormány fogadókészségét az ellenzéki javaslatokra. Ennek fényében: ön szerint a maradék ellenzék mit és milyen módon tehet a közeljövőben az egészségügy javításáért?
Céltudatosan használhatja a nyilvánosságot, s közönség elé tárhatja a szakmai javaslatait ahányszor csak teheti, valamit társadalmi vitákat kezdeményezhet az ellátási rendszer átalakításáról. Az utóbbit szerintem a kormány sem nagyon úszhatja meg.
Sinkó Eszter
Közgazdász. Ismeri belülről az államigazgatást, a rendszerváltás éveiben a szakminisztérium reformtitkárságának munkatársa. A rendszerváltás után a tárca egyik államtitkárságának főmunkatársaként vállalt szakértést az akkori reformok végig vitelében. Dolgozott igazgatóhelyettesként a Sedgwick Noble Lowndesnál. Tagja volt az Egészségbiztosítási Önkormányzatnak. Alapító tagja az Egészségügyi Menedzserképző Központnak, amelynek kezdetben programigazgatója, később igazgatóhelyettese, jelenleg az Egészségügyi Közszolgálati Kar dékánhelyettese. A Központ MSc programjában az egészségügyi rendszerek elemzését oktatja, de évek óta részt vesz az ELTE Politikatudományi Intézetének közpolitikai oktatásában is. Egy évig a London School of Economics egyetemen végzett kutatásokat. Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Menedzsment és Egészséggazdaságtan tagozatának 2011-2016 között elnöke volt. Rektori tanácsadó, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság elnökhelyettese, az akadémiai ’Elnöki Bizottság az Egészségért’ tagja.
