Emmanuel Macron nem csak politikus. Szereti, ha írónak nevezik, kivételes világlátással rendelkezik. Filozófiát végzett, uralja a vitákat, nem jelent gondot számára egy-egy híres gondolkodótól kölcsönzött idézettel alátámasztani mondandóját. Sokszor próbál az érzelmekre hatni, kétségtelenül remek színészi képességeket mondhat magáénak, de amikor vasárnap este a Champ-de-Mars parkban, az Eiffel-torony közelében, az őt ünneplőkkel állt szemben, egyértelmű volt: őszintén meghatódott. Sikerült neki az, ami két elődjének – Nicolas Sarkozynek és Francois Hollande-nak – nem, újraválasztották, ráadásul a francia történelem egy zivataros időszakában.
Felidézhetjük a tanár, Samuel Paty 2020-as brutális, az egész társadalmat megrázó, csecsen férfi általi lefejézéslt, ami rávilágított a francia biztonság sebezhetőségére. Emlékezhetünk a sárgamellényesek 2018 őszén kezdődött lázadására, amikor az elnöknek be kellett látnia, elhanyagolta a leszakadóban lévő rétegeket. Aztán jött a világjárvány, ami a francia egészségügy nehézségeivel szembesítette a polgárokat, majd következett az infláció és az ezt növelő, de a gazdasági teljesítményt csökkentő háború.
Ritka nehéz időszak volt az elnökségének öt éve, ettől függetlenül nem volt sikertelen vezető, sőt. A gazdaságot rendbe tette, a járvány idején pedig jelentős támogatásokat fogadtak el a vállalkozások számára. Bár az államadósság magas és az infláció öt százalék körüli, az áremelkedéseik hatásait is komoly állami támogatási rendszerrel próbálták ellensúlyozni.
Mégsem sikerült mindent elérnie. Valóságos forradalmat ígért 2017-es megválasztásakor, de az említett gondok miatt ezt nem sikerült véghez vinnie. Ahogy a második elnökválasztási forduló előestéjén önkritikusan megjegyezte: Nem tudtam forradalmasítani az elnöki hatalommal kapcsolatos kérdéseket.
De nem ez volt a legfőbb gond, hanem az, hogy a leszakadó rétegek sosem bíztak benne, az elit, a „bankárok” elnökének tartották, hiába hozott olyan intézkedéseket, amelyekkel enyhített a nehézségeiken. Pedig a „nemzeti vita” fogalmát is ő vezette be a köztudatba. Ennek műfaja egyébként köszönőviszonyban sincs az itthon ismert nemzeti konzultációval, hiszen az elnök valóban kíváncsi az emberek véleményére, és nem saját politikáját akarja mindenáron igazolni.
E témákra koncetrálhat az elnök
Mely témák kerülnek középpontba Macron második elnöksége idején? Az Ifop ügynökségnek az elnökválasztás első fordulója idején végzett felmérése szerint a franciákat a következő témák foglalkoztatják leginkább: az egészségügy (71%), a vásárlóerő (68%), a biztonság (60%), az oktatás (59%), a terrorizmus (57%), a munkanélküliség (49%), az illegális bevándorlás elleni küzdelem (47%) és a környezetvédelem (44%). 2017-hez képest az egészség témaköre 9 százalékkal jobban érdekli az embereket, ami a koronavírus-járvány miatt nem meglepetés. A vásárlóerő esetében a növekedés 8 százalék az infláció miatt. A bűnelkövetésnél viszont csak 4 százalék az emelkedés. A terrorizmus iránti érdeklődés 9 százalékkal csökkent. Ne feledjük, 2017-ben Franciaországot csak néhány nappal a választások előtt érte támadás.
Az egyszerűbb rétegeknél tapasztalható elutasítottságában szerepet játszik talán „mindentudó”, arisztokratikus stílusa, de még olyan jelentéktelennek tűnő kérdések is, mint hogy felesége, Brigitte Macron 24 évvel idősebb nála, ami szentségtörésnek számít a konzervatív falusiak körében. Persze a franciák dühét, amit évről évre egyre erőteljesebben érzékelhetünk az egyes választások alkalmával, a jelentős számú protesztszavazat, a szélsőjobboldali Marine Le Pennek a második fordulóban elért 41,46 százaléka, elsősorban nem Macron politikájának az eredménye. Negyven évnyi rossz közérzet került a felszínre – fogalmazott egy ízben az újraválasztott elnök. A düh többször erőszakba torkollott, akár a sárgamellényesek, akár az oltásellenesek tüntetésein, sőt, miközben Macront Párizs szívében ünnepelték, ekkor is sor került agresszív megnyilvánulásokra.
Részint működött a republikánus front
Marine Le Pen sosem volt ennyire közel a hatalom megkaparintásához, mint most. Az első eredmények közzététele után a Nemzeti Tömörülés elnöke nem tudta leplezni csalódottságát, két hétig tartó „brutális kampányról” tett említést, és az általa elért több mint 41 százalékot „átütő sikernek” nevezte. Ismét utalt arra, hogy még egyszer várhatóan nem indul elnökként. Láthatóan megfáradt, a Nemzeti Tömörülés élére sem kíván visszatérni.
A vártnál gyengébb szereplés oka, hogy részint megint működött a republikánus front, a széleskörű összefogás a szélsőjobb ellen, sokan, akik sem Macront, sem Le Pent kedvelik, mégis elmentek szavazni, hogy a kisebbik rossz, az elnök neve mellé tegyék az ikszet. A két forduló között sportolók, művészek, ápolók, fizikusok, bírák és köztisztviselők figyelmeztettek a szélsőjobb előretörésére és szólítottak fel arra: ne voksoljanak a választók Le Penre. A lapok túlnyomó többsége is Macront támogatta, a Libération a két forduló közötti tizenkét számából nyolc címlapot szentelt a Le Pen okozta veszélynek.
Felmérések szerint az első fordulóban 21,95 százalékkal a harmadik helyen végzett Jean-Luc Mélenchon híveinek 40 százaléka voksolt Macronra, s a zöldek jelötje, Yannick Jadot támogatóinak kétharmada. A jobbközép Republikánusok jelöltjére, Valéria Pécressre voksolók fele tette az elnök neve mellé az ikszet, csak egynegyedük voksolt Le Penre.
Macron 2017-ben tíz évre tervezett, úgy vélte, ennyi időre lesz szükség az ország átalakításához, de az említett nehézségek miatt már alighanem ő sincs meggyőződve arról, hogy egy évtized alatt valóban sikerül szakítani a régi beidegződésekkel és ráébreszteni a nehezebb sorsú rétegeket arra, hogy ők is a társadalom fontos részét képezik. Túl erős ez a frusztráció, aminek az enyhítéséhez inkább évtizedek kellenek, mint évek.
Macron most már nem ígért nagy reformokat, ezúttal egyfajta „hallgatólagos megújítást” helyezett kilátásba. Sajnálom, hogy öt évvel ezelőtt nem rendelkeztem olyan tapasztalattal, mint ma. Talán hibák vagy fegyelmezetlenségek miatt túl sok időt töltöttem másodlagos dolgokkal. Ezúttal szeretném az időmet az igazán lényeges projekteknek szentelni – vallotta a Le Figarónak néhány nappal az első forduló előtt.
Az elnöktől több gesztust vár a baloldal is. A két forduló között már valami megindult ezen a téren, sokkal többet foglalkozott olyan témákkal (környezetvédelem, nyugdíjak), amelyeket a baloldali szeret felkarolni. Ebben persze nagy szerepe volt annak, hogy Macron meg akarta szerezni az első fordulóban a baloldali radikális Jean-Luc Mélenchonra voksolók támogatását.
Macron győzelmét együtt ünnepelte vasárnap este minisztereivel, akik úgy vélték, a következő öt év más lesz, az elnök jobban bevonja az embereket a hatalom döntéseibe. Ha sikerrel jár, valóban történelmi államfővé válhat.
Női miniszterelnöke lehet az országnak
Macron mostantól a júniusi parlamenti választásra koncentrál. Nagy választási uniót hozna létre, amelyben a balközéptől a centrumon át a jobbközépig mindenki szóhoz jutna. Ehhez persze a pártoknak is lesz egy-két szava, de az elnökválasztás is azt mutatta, hogy Macron jól ért a tradicionális jobb- és baloldali szavazók átcsábításához.
A Nemzeti Tömörülés (RN), ismét a parlamenti választás nagy vesztese lehet. Mivel kétfordulós a voksolás, a második körben az egyes pártok összefogásra vannak ítélve, s ebből általában kihagyják a szélsőjobbot. Macron pártja, a Lendületben a Köztársaság (LREM) elsősorban nem is Le Pen pártjától, hanem Mélenchonétól tart, abban az esetben, ha a baloldali radikális vezetőnek sikerül maga köré csoportosítania a baloldali pártokat. A zöldek a jelek szerint hajlandóak is az együttműködésre. Mélenchon már a két forduló között jelezte, hogy politikai társbérletre törekszik, vagyis Macron elnöksége mellett ő lenne a kormányfő, az elnök hatalmának ellensúlya.
Jean Castex miniszterelnök távozik, kérdés viszont, ki követi a miniszterelnöki bársonyszékben, ki az, aki sikerre vezényelheti az elnök pártját, a LREM-et. A napokban erre a kérdésre is választ kapunk. Vélhetően női miniszterelnöke lesz Franciaországnak. Eddig egyszer volt példa hasonlóra, még 31 évvel ezelőtt, amikor Édith Cresson irányította a kabinet munkáját.
Elisabeth Borne jelenlegi munkaügyi, foglalkoztatási és integrációs miniszter nevét emlegetik a legtöbbször, aki a kormány legnépszerűbb tagjai közé tartozik. Nem is zárkózna el a kihívástól, amint erre egy múlt heti interjújában is utalt: Öt éve kísérem Emmanuel Macront, a rendelkezésére állok, és azt hiszem, ezt ő is tudja – hangoztatta.
Az esélyesek között emlegetik Amélie de Montchalint, az átalakulásért és a közszolgálatért felelős minisztert. Mint a Le Figaro írja, a színfalak mögött nagyon aktívvá vált, ha visszafogottan is, de toborozza híveit a kormányban.
Mások a 2017 óta az Egyesült Államokba emigrált Nathalie Kosciusko-Morizet, korábbi környezetvédelmi miniszter visszatérését vizionálják, bár alighanem erre a legkisebb az esély, mert felhagyott a politizálással. Ha nem női miniszterelnök lesz, akkor esélye lehet a kormányfői kinevezésre Julien Denormandie mezőgazdasági miniszternek, aki közel áll az államfőhöz.
Ezek persze csak találgatások, Macron lépéseit előre nem lehet kiszámítani, szereti a meglepetéseket. Így történt ez 2017-ben, amikor Édouard Philippet ültette a miniszterelnöki székbe és 2020-ban is, amikor Castexet bízta meg a kabinet megalakításával.
