Érdemes-e hűnek maradni a Kék rókához? Mármint Herczeg Ferenc 1917-ben született színjátékához, ha a 2000-es években eljegyez vele egy rendezőt a sors, és filmet kéne belőle csinálni. Pacskovszky József a hűtlenség mellett döntött. Nem tehetünk neki ezért szemrehányást, mert bármilyen könnyed eleganciával szól is a darab hűség, tisztesség, szerelem útvesztőiről, bármennyi kellemes percet szerez, sok port kell lefújni róla, hogy igazán kívánatos legyen. Meg aztán igazi társalgási szalonmű, végig ugyanazon a helyszínen játszódik, párbeszédekre, jól csavart szövegekre épül. Egyszóval, nem éppen filmszerű. Persze ez ötven évvel ezelőtt nem jelentett volna problémát. Készül belőle egy jó kis tévéjáték, stúdióban, három kamera váltogatásával. A férj, az unalomig életunt hidrobiológus szerepében Darvas Iván, barátját, a romantikus Sándort eljátssza Latinovits Zoltán, közöttük pedig ott kacérkodna Ruttkai Éva, a feleség, Cecile. A nő vélt (vagy valós?) szeretőjeként megvillanhat Lukács Sándor, a férjre ráhajtó kis gyámleány-tanítvány Halász Judit. Bizonyára pompás kis jutalomjáték kerekedhetett volna ki ebből. De akkoriban Herczeg Ferenc volt a probléma. Horthy és korszaka kedvenc írója, a Magyar Revíziós Liga elnöke… Várjunk még vele pár évet.
Nos, ma már mindez nem akadály, a Herczeg-adaptációk felé megnyílt az út. Két éve novellái alapján készült el a Don Juan kopaszodik, majd támogatást kapott a Kék róka. Még úgy is, hogy a kérők, Pacskovszky és forgatókönyvírója jelezték, ők bizony hűtlenek lesznek a műhöz. Bár hűséget ma már senki sem kér számon egy filmfeldolgozáson. A lényeg az, hogy ami kikerekedik belőle, megálljon a lábán.
Az alkotókat mindenekelőtt a közegábrázolás vizuális gazdagságának lehetősége ihlette meg. Úgy érezték, ha kimozdítják a történetet a négy fal közül, a szavak rabságából, és átültetik a harmincas évekbe, olyan látványvilágot tudnak köré építeni, ami filmszerű, dinamikusabb, izgalmasabb és új rétegeket tárhat fel benne. Van itt Budapest, jazz klub, vívóterem, árverés, Balaton, teljes szépségükben nyílnak meg az épületek belső terei. Az Esti Kornél csodálatos utazásának rendezőjétől nem meglepő ez a festői korstilizáció, amelyben operatőre, Gózon Francisco most is igazi alkotótársként segíti. Ígéretes a színészválasztás, Zsigmond Emőke, Száraz Dénes, Fekete Ernő megjelenése érdekes karaktereket sejtet. A megteremtett térben, hangulatában el lehetne dobni akár magát a történetet is. Pacskovszky tesz egy lépést ebbe az irányba, de aztán marad inkább tisztességesen hűtlen: Elkábultam drágám, visz a szívem, de ne félj, nem foglak elhagyni. Az eredmény ebben az esetben is gyötrelmes zavarosság a Duna Tv-n.
Herczeg darabja végig titokzatosságra, finom lebegtetésre épül. Csupán a végén derül ki egyértelműen a szereplők érzelmi viszonya egymáshoz. Ennek ad dramaturgiai keretet a konfliktus, Sándor gyanúja, hogy Cecile (Cecília, Cecil) megcsalta a férjét Trill báróval. Hogy ez valóban megtörtént-e, olyannyira homályban marad, hogy, mint ismeretes, a színmű bemutatója után a Színházi Élet pályázatot írt ki a nézőknek: „Volt-e Cecil a Török utcában?” Még úgy sem világos a válasz, hogy a nő elismeri hűtlenségét, aminek válás lesz a következménye. Mert miután az utolsó jelenetben Cecile és Sándor végre feltárják egymás előtt szerelmüket, amelyet titkoltak a barátság és a házasság erkölcsi előírásai miatt, fölmerül, hogy az asszony csak manőverezett a beismeréssel. A férfi pedig azért erőltette a leleplezést, mert önmagát érezte megcsalva.
Ehhez képest a tévéfilm-változat úgy indul, hogy Sándor és Cecile egy véletlen találkozás során egymásba szeretnek. Pontosan ismerik hát a másik érzelmeit. Ez megszüntet minden titokzatosságot, a hangsúly az őrlődésre kerül: vállaljuk vagy ne vállaljuk? Természetesen ebből is lehet izgalmas kompozíciót teremteni, tetszés szerinti drámaisággal, humorral. Csak nem igazán az eredeti történet medrében. Hiszen így az egész leleplezési cirkusz Trill báró meghívásával egy ebédre, nem több kiagyalt, túlbonyolított szurkálásnál. Nincs igazi tétje, érdektelen. És valahol érthetetlen. Ami élettelenné tesz sok párbeszédet is. A látványvilágot pedig minden virtuozitása, tónusgazdagsága ellenére sterilizálja.
Nem valószínű, hogy az alkotók elementáris dramaturgiai hibát vétettek. Tisztában voltak a kockázatokkal, de talán úgy vélték, Herczeg története túlságosan és régimódian kacifántos. Bizonyára közvetlenebbül, őszintébben és minél vizuálisabban szerették volna érzékeltetni a tisztesség és az érzelmek, az áldozatvállalás és a szerelem megélése közti konfliktus megoldásának erőpróbáját. Csak hát egy mű struktúrájába belenyúlni, különösen, ha hatásos, mindig veszélyes dolog. Szeretnénk korszerűbbé tenni, kiemelni benne egy izgalmas értelmezési lehetőséget, de ha valami nem a megfelelő helyre kerül, csak sebeket ejtünk rajta. Az adaptációk rendre visszatérő alapproblémája. Mintha a házastársunkból próbálnánk szeretőt formálni.
