;

kiállítás;meztelenség;

- Szerelem feketén, fehéren

Vallomásnak indult Ujj Zsuzsi Kádár-korszakban készült fotósorozata, mely idővel művészettörténetté vált. A képeket most kiállították a Liget Galériában.

Hol csontvázként, hol boszorkányként, hol meztelen, álmodozó nőként jelenik meg Ujj Zsuzsi képzőművész, a Csókolom együttes énekese azon az 1985-től 1987-ig készült fotósorozaton, melyet most kiállítottak a Liget Galériában. A provokatív tárlat szó szerint felidézi a múltat: a fekete-fehér képek a művész Első füzet című, verseket és kottát is tartalmazó szamizdat-kiadványából származnak, melynek lapjai kiterítve láthatók a galéria falán, akárcsak azok eredeti felvételei. A kiállítás másrészt visszanyúl a kezdetekhez, mivel szintén a Liget Galériában rendezték meg 1987-ben a művész Első kiállítás című önálló tárlatát – akkor csak néhány kép lógott a falon, de hetvenszer százas nagyításokban.

– A ’87-ben a képek amúgy nem botránkoztatták meg az emberek. Igaz, a mi közönségünk hozzá volt szokva az ilyenhez – mondja Várnagy Tibor, a Liget Galéria vezetője, hozzátéve a művek akkoriban a szélesebb nyilvánossághoz nem jutottak el. Ujj Zsuzsi a képeket amúgy eredetileg személyes célból készítette, hogy általuk üzenjen akkori szerelmének, a nyolcvanas évek közepén egy időre Párizsba költözött Halas István fotóművésznek. A vallomásos képeket Csepelen, a hetedik emeleti panellakásában lőtte, de voltak fotók, amelyeket éjszaka, az utcán készített.

A műveken Ujj Zsuzsi olykor teljesen meztelenül vagy testét fehérre festve, fekete csíkokkal jelent meg. A munkában nagyban inspirálta az 1980-ban elhunyt Hajas Tibor képzőművész radikális body art és performanszművészete, valamint Vető János fotográfussal közösen létrehozott fotóperformanszai. – Amikor először láttam Hajas Tibor képeit, akkor döbbentem rá, hogy a fényképezőgépet nemcsak dokumentálásra lehet használni, de a fotót lehet komponálni, és merészebb témákat is választani – mondja Ujj Zsuzsi.

1987-ben aztán kiállított néhányat a Liget Galériában a művekből, melyek bár személyes indíttatásból születettek, mégis áttételesen „beszéltek” a Kádár-korszak patriarchális viszonyairól és a női szerepek megkérdőjelezéséről is. – A tárlatnak azért adtam az Első kiállítás címet, mert nem gondoltam volna, hogy egyszer lesz második is – meséli Ujj Zsuzsi, aki 1991-ben rendezett még egy utolsó tárlatot, melynek címe stílszerűen Második kiállítás lett. – Ezután nem éreztem úgy, hogy több képet kellene készítenem. Az én képzőművészeti identitásom 1991-ben lezárult. Amit kellett, azt megcsináltam – mondja az alkotó, aki ezután a magyar alternatív zenében találta meg önmagát, a Csókolom zenekar énekes-szövegírója lett, 2010 óta pedig Darvas Kristóf zongoristával is fellép.

A képek 1991 óta viszont önálló életet élnek: legutóbb 2009-ben a bécsi MUMOK-ban állítottak ki belőlük a nemi szerepekről szóló Gender Check című kiállításon, majd 2012-ben a londoni Tate Modern a performansz és a festészet kapcsolatát vizsgáló A Bigger Splash című tárlatán, idén pedig a Paris Photo virtuális tárlatán is szerepeltek a művészt képviselő acb Galéria standján. Ujj Zsuzsi eközben a párkapcsolati témáit a zenéjében, dalaiban vitte tovább. – Sok szerelmem volt, ezért úgy érzem, a férfi-nő kapcsolat a legfontosabb része az életemnek. Enélkül, vagyis egymás nélkül, nem lennénk semmik. Még akkor sem, ha a kapcsolat problémás.

Infó:

Ujj Zsuzsi: Első füzet

Kurátor: Balázs Kata

Liget Galéria

Budapest, 14. kerület, Ajtósi Dürer sor 5.

Megtekinthető december 10-ig előzetes időpont-egyeztetéssel a [email protected] címen

A három galéria együttműködik A kiállítás alkalmából az acb Galéria kiadta az Első füzet reprintjét száz számozott példányban, melyet a Hurrikán Press készített rizográf eljárással. A jelen kiállítás az acb Galéria közreműködésével és a MissionArt Galériával való együttműködéssel jött létre. Utóbbi a 2010-es évektől nagy szerepet töltött be, hogy itthon a közönség újra felfedezze Ujj Zsuzsi képeit.

Az első magyar karácsonyi mozi létrehozására vállalkozott Tiszeker Dániel író-rendező, aki azt mondja, azok a művek, melyeknek van szíve, a legfontosabbak a filmtörténetben.