Meséld el egy heted és megmondom, ki vagy! Minden más időegységnél jobban árulkodik rólunk az életünk hétfőktől vasárnapokig tartó szakasza, sokkal több szabályszerűséget hordoz, mint a napjaink, hónapjaink, éveink. Kirajzolódik általuk a munkához való viszonyunk, megmutatják szenvedélyeink helyét, életünk szereplőinek súlyát. A heteink pont olyanok, mint mi vagyunk, bizonyítja Nagy Hajnal Csilla regénye, melynek figurái – rotált szeretők, mániák alanyai – csak egymás által és egy egészen sajátos rendszerben tudnak működni: mintha egy bonyolult óraműbe néznénk bele, amikor a hét szereplő egy-egy hetét napokra bontva végigkísérjük.
A pornóoperatőr fiú azzal a szakáccsal csapja szét magát minden kedden, aki szombatonként azt a titokzatos kertvárosi nőt dugja, akinél péntekenként az az asszony takarít, aki minden szerdán… – a sor körkörösen folytatható, és mire az ember a könyv végére ér, lapozna megint az első oldalra, mert éppen csak kezdi megérteni ezeknek a látszólag jelentéktelen összekapcsolódásoknak a gyökerét és természetét.
Nem szeretetkapcsolatok ezek, de – „tájidegen” – emberség és figyelem határozza meg őket. Használják, de nem kihasználják egymást, hogy megpróbálják kitölteni azt az ürességet, amely kívülről-belülről burkolja őket. Nem hazudnak, csak megkímélik a másikat az igazságtól, hogy ne tetézzék a fantomfájdalmat, amely hiányzó részeikben lüktet. Mert mindenki elvesztett valamit, valakit közülük – ülhetnének akár egy anonim csoportban is körben, egymásnak adva a szót. Ehelyett egymást kísérik át a napokon.
Ezek a napok reggeltől reggelig tartanak – jelenetről jelenetre főznek, szeretkeznek, kádfürdőznek, takarítanak, olvasnak egymásnak és egymással a szereplők, jóllakottak, tiszták és műveltek lehetnének már a hét végére, de az ürességben minden feloldódik, a nyolcadik napon kezdhetik elölről a rituálékat.
Nagy Hajnal Csilla Hét című kötete a Scolar Kiadó Live! sorozatában jelent meg. A széria – meghatározása szerint – a kortárs irodalom frissességét és magas színvonalát megtestesítő műveket mutat be. És efelől nézve a legjobb helyen bukkant fel a regény. Tökéletesre csiszolt, megdöbbentő erejű mondatai nem fáradnak el a 49. jelenet végére sem, nem hatnak mesterkéltnek, pedig nagyon kigondoltak. Amilyen prózai a költészete, olyan lírai a prózája Nagy Hajnal Csillának, hangszíne üdítően egyedi, ugyanakkor nagyon mai – akárcsak Guzák Klaudia illusztrációi: amelyek mintha a szereplők bőrére tervezett tetoválások lennének. (Scolar, 2021. 184 o.)
