A Hiányzó… kiállítássorozata anno egy frottázs technikával elkövetett művészeti akciósorozatként indult el, aminek képei személyes tisztelgések voltak olyan demokratikus értékek és személyek emléke előtt, amiket és akiket a szabadgondolkodó Rajk László morálisan fontosnak tartott.
A mostani emlékkiállításon, a Gödör emeletén mindez az előválasztásban előkerülő alapértékek kapcsán különös felhangot is kapott. Egyrészt – ahogy ez a megnyitó utáni beszélgetésen is elhangzott – ifjabb Rajk László egy személyben volt építész, képzőművész – látványtervező, politikus – szabadgondolkodó, közéleti ember és morális példaadó. Ez kapcsolódik össze a mostani válogatásban látható képeken is: például a sorozat első műve, a gránitszilárdságú nem alkotmányban, hanem alaptörvényben már nem szereplő, de az 1989-esben meghatározó „Magyarország: köztársaság”. (NER újnyelven 2012 óta ez: HAZÁNK neve Magyarország… Magyarország államformája köztársaság.) Aztán folyamatosan jöttek, szinte minden évben a Hiányzó... sorozat újabb művei a régi Gödörben.
Rajk szerint ezek a művek egyszerre voltak a gyászmunka részei és intő figyelmeztetések arra, ahogy a történelemből lassú, szívós munkával kisatírozott fogalmakat és elemeket visszasatírozta. Rajk művei nem színes – szagos, hangulatos festmények, hanem keményen célratörő, fekete – fehér, akcionalista frottázsok. A frottázs technikája a Távol-Keletről származik (aztán a 20. században Max Ernst fedezte fel újra), ahol sokszorosító eljárásként használták és használják: fába metszett, kőbe vésett szentszövegeket sokszorosítottak – satíroztak vele át papírra. A frottázs sajátossága, hogy amit az eredeti felületből nem sikerül lesatírozni, az a másolaton hiány lesz, fehér marad.
De ismerjük mi is, hiszen gyerekkorunkban gyakran satíroztunk át ceruzával papírra ezt –azt: érmeket, tízfillérest, két-, tíz- vagy éppen százforintost aszerint, hogy ki melyik generációhoz tartozik. Rajk László az auschwitz-i láger tégláiba vésett magyar neveket kezdte el gyűjteni ezzel a satírozós megoldással – képein aztán ezt a technikát ismétli meg digitális eszközökkel, a képernyőn satírozta tovább már kész rajzait vagy számára fontos fotográfiákat. (Ahogy a sorozat első kiállításának megnyitóján Rényi András művészettörténész fogalmazott: „a frottázs képe tehát nem képmás és nem másolat, inkább misztérium: a láthatatlan megmutatkozása, a rejtett feltárulása, epifánia.”)
2019-es az a kép, amelyen Nagy Imre hidas szobrát láthatjuk még a Parlamenttel szembeni kis térről, háttérben az 1989-es újratemetés ikonikus Műcsarnok-díszletével, a felirat: harmadik köztársaság – élt 28 évet. (60 évvel később, 2018. december 28-án hajnalban még a sötétben kezdték el bontani Nagy Imre emlékművét, mivel útjában volt a visszaállítandó 1934-es, a vörösterror áldozataira emlékező Nemzeti Vértanúk Emlékművének.)
Hadat üzent a középszernek
A Hiányzó… újabb kiállítása újra a Gödörben látható, de annak már legújabb, a Király utcai tereiben. A szerdai kiállítást megnyitó Filep Ákos építész, alapító-klubvezető elmondta, hogy a kiállításhoz háromrészes beszélgetéssorozat is járul október 24-én vasárnap este Rajk László filmes látványterveiről lesz szó: Bacsadi Zsófia filmkritikus, György Péter esztéta és Hajdú Szabolcs filmrendező részvételével – ekkor levetítik utóbbi 2014-es, hortobágyos Délibáb című, sajátos magyar westernjét, október 31-én pedig Rajk László filmes tanítványainak kisfilmjeit lehet majd megnézni Tarr Béla FreeSZFE-sworkshopjával együtt.)
A megnyitóhoz kapcsolódó első beszélgetés viszont az építész Rajk Lászlóról szólt Nagy Bálint, Lázár Antal és Molnár Szabolcs építészek és a Rajk életművével foglalkozó MOME doktorandusz, Soós Andrea kurátor részvételével. Az építész Rajk sem volt egyszerű eset: egyrészt – ahogy az egykori IPARTERV-es kolléga, Lázár Antal elmondta - nyilvánvalóan hadat üzent a langyos középszernek, másrészt könnyen berakták őt a történeti idézeteket használó posztmodern, illetve a konstruktivizmus illetve a dekonstruktivizmus - a derékszöget látványosan felülíró – stílusfiókjába, ő mégis leginkább radikálisan eklektikus volt. Rajk László munkásságát nehéz „szétszeletelni”: egyszerre volt építész, rajzoló, látványtervező, ellenzéki, politikus, szabadgondolkodó és morális egyéniség.
A sikeres látványtervező
A rendszerváltás után megvalósult kevés épülete díszletszerűséget idézett meg, olykor groteszk fricskaként a modernizmus szigorú funkcionalizmusára (Lehel piac, a bécsi Collegium Hungaricum felújítása), az egykori sors- és építésztárs Nagy Bálint viszont azt hangsúlyozta, hogy Rajk az úgynevezett provizórikus építészetet is feltette a magyar építészeti térképre, tehát nála az építészeti ideiglenesség is hangsúlyt kapott. Közös korosztályuk fiatalként már a hiányok inspiráló hatását is elfogadta, számunkra nemcsak az számított építészetnek, ami a megépült. Lázár Antal ötletektől duzzadó asztaltársnak látta Rajkot (1975-től szobatársa volt az IPARTER-ben), akit sokszínűségében egy megkésett Kós Károlynak nevezett, aki kivételes munkabírású volt, ha határidőről volt szó, (jellegzetes hangjával akár még énekes is lehetett volna belőle…) és felidézett egy jellemző esetet is.
Már a kétezres évek után voltunk, amikor első körben a DLA tanács (az angol Doctor of Liberal Arts után a szabad művészetek doktora cím rövidítése – a PhD megfelelője a művészeti életben) elutasította Rajk László jelentkezését. A 12 tag közül hatan mellette szavaztak, de hatan ellene – és az elnök utóbbiak mellett állt ki. Két év múlva, a következő értékeléskor viszont a testület tagja, Makovecz Imre szólt előzetesen hozzá: ők ugyan nagyon távol állnak egymástól ideológiailag, építészeti megközelítésükben is, de az nem lehet kérdéses, hogy Rajk László jó építész, aki érdemes a címre. (A szavazás eredménye 12:0 lett.)
Nem véletlen, hogy az építész Rajk látványtervezőként - lásd feljebb provizórikus építészet – sokkal sikeresebb lett. Nemzetközi filmeket is lehetne sorolni, de itt említsük csak meg az Oscar-díjas a Saul fia-t (rendező Nemes-Jeles László, az 1945-öt (rendező Török Ferenc) vagy Tarr Béla utolsó filmjét, a Londoni férfi-t a több tucatnyi közül.
Műteremből kiállítóhely
A moderátor Molnár Szabolcs (a 2021-es Velencei Építészeti Biennálé még látható magyar kiállításának egyik kurátora) több generációval fiatalabb Rajknál, mégis sokat jelent számára – ezt már Bercsényis építész szakkollégistaként is nyilvánvaló volt számukra. Soós Andrea pedig egy igazi, unikális hírrel szolgált: Rajk László utolsó, Paulay Ede utcai műterme Art Department néven szeptemberben kiállítóhellyé alakult. Az első kiállításon pedig a Kis Varsó és Schmied Andi munkái kezdenek párbeszédet Rajk László munkáival.
Az a kiállítás is október végéig tekinthető meg… és akkor végül jöjjön a tudósító hangja is. Rajk Lászlóban engem sohasem a politikai Rajk érdekelt. Ismertem és szerettem a filmes, az építész, az értelmiségi Rajkot, de még jobban tiszteltem azt az embert, akiben mindez olyan természetességgel tudott összevegyülni. Kevés az ilyen követendő egyéniségminta – és már ő is Hiányzó.
