Minden út a YouTube-csatornákhoz vezet. Az ember például óvatosan beszélgetést kezdeményez környezetében élő fiatalokkal, hogy hát itt ez az ellenzéki előválasztás, és jó, rendben, undorodnak a politikától, érthető, de talán most mégis el lehetne menni… Kiderül, hogy nyitottak a kapuk, persze, mennek ők, és alighanem Márki-Zay Pétert húzzák be. Jó, de miért pont őt, mikor nem ismerik, nem ismerhetik, hiszen sose néznek a tévében politikai műsorokat. Mire nevetnek egyet, hát figyelik egy ideje a neten a megnyilatkozásait, jó figurának tűnik. Elhadarnak egy pár forrást, majd beszélni kezdenek valamilyen „zsótájmról”, ahol ő volt a legjobb az Egy buszon-ban, bár a többiek is jó oldalukat mutatták meg. Tök menő volt, ahogy Dobrev sminkelte magát… Meg hogy a kis választási buszukban, autójukban válaszoltak Zsolti kérdéseire.
Zsótájm. Már világos, hogy gáz, de meg kell kérdezni: Az mi? Kiderül, hogy a ZSHOWtime YouTube-csatornáról van szó, amelyet Osváth Zsolt csinál. Nem lehetünk büszkék, ha a név semmit se mond, de azért pironkodnunk sem kell. Elvégre Való Világot nem nézni egyelőre nem olyan nagy szégyen. Osváth a reality show 8. évadában szerepelt, akkor vált ismertté. Utána évekig dolgozta be magát az RTL Klubba kiszolgáló-szerkesztői oldalon, de a járvány megálljt parancsolt, feltűnt a Life TV Bréking műsorában. Közben elkezdett vloggerkedni, majd a légüres tér nyomására elindította online csatornáját. Bejött.
Nem hatásvadász hókuszpókuszokkal, trendi imázsépítéssel érte el a 176 ezres feliratkozói tábort és az átlag kétszázezres nézettséget. Elegendő bármelyik anyagát megnézni, és már azon csodálkozunk, miért nem került korábban képernyőre. Televíziós őstehetségről van ugyanis szó. Figurája életszerű, hiteles, nincs benne semmi tolakodó. Ő a nyíltszívű, tájékozott mamlasz. Ártatlanságával sok helyen ott lehet, sok emberrel beszélhet, sok mindenről tud, de semmit se ért. Tanácstalan tekintettel árasztja magából a megfigyeléseket, gondolatokat, élettapasztalatokat. Ő valóban hozzánk beszél, a társaságunkat keresi, amely támaszt nyújthat számára. Mi vagyunk azok, akiknek elmondhatja, megmutathatja a bármit, csak úgy, őszintén. És jó együtt rezonálni vele. Mert szorongó, darabos élelmességével kimozdít minket a megalázottságból, az alávetettségből. Vele egyenrangúnak érezzük magunkat bárkivel. Osváth érdeklődik, kérdez, de nemegyszer sokkal érdekesebbnek tűnik beszélgetőpartnereinél. Azok sokszor csupán gombnyomásra működő pózok, sikerbábuk, míg ő egy bizonytalan emberi sors. A celebek persze fontosak a nézettséghez, de most már gyakrabban léphetne ki közülük, és ültethetne le maga mellé olyan embereket, akiknek értékeit ő maga tartja méltónak a szélesebb ismertségre.
Osváth Zsolt médiaszemélyiségének hitelességét tovább erősíti, hogy nem kerüli ki a közéletet. Szíve a demokratikus, jelenleg ellenzéki oldalhoz húz, de a hétköznapi polgár szintjén. Támogató, de nem elvakult. Az Egy buszon című sorozatában az ellenzéki miniszterelnök-jelölteket kíséri-kérdezi egy kampánynapjukon. Péterfi Judit egykori műsorát idézi, ahogy az indulás előtt bepillantást enged privát szférájukba, otthonukba, pártirodába, majd jön a kampányút, s közben a beszélgetés, politikai témákban nézői kérdésekkel. A műsornak kellemesen közvetlen a hangütése, Osváth pontosan érzi a határokat, és sikerül elérnie, hogy bevonódjunk, személyén keresztül átélhető közéleti kapcsolatot teremt köztünk és a politikus között. Más kérdés, hogy a miniszterelnök-jelöltek mit kezdenek ezzel a lehetőséggel. Hiszen nyilvánvaló és érthető, hogy nem egyfajta lazaságból engedik maguk mellé. Tudják, hogy a csatornáján esetleg több százezer emberhez szólhatnak. De az már sokkal kevésbé világos számukra, mit is mondjanak, és milyen hangon tegyék. A hagyományos médiakeretekben érzik még mindig igazán otthon magukat. Ugyan a Partizán is egy internetes csatorna, de közéleti beszélgetőműsorai televíziós formában zajlanak: leültetnek egy „stúdióban”, szakszerű kérdések és válaszok. De a közösségi háló és a vlogger-influenszer csatornák világa más. Stílusában általában kötetlenebb, személyesebb. Ezért a politikusok egyelőre arra használják, személyes oldalukon is, hogy minél megnyerőbb emberi arcot közvetítsenek önmagukról a választóknak. Olyanok vagyunk, mint ti, úgy beszélünk, mint ti. Jönnek belőlünk is az érzelmek, indulatok, beszólások. És ösztönösen Osváth műsorában is erre helyezték a hangsúlyt. Ízlésesen, őszintén, szerethetően, de mégis az ifjúsági adásokat idézve: Gyere, Zsolti, megmutatom, én is ember vagyok, nem kell tőlem félni. Ásítok, kávét iszom, sminkelek, vezetek. Pedig éppen ebben a közvetlen hangulatban, az emberi élethelyzetekben lehetett volna érthetően körvonalazni a fontosnak tartott politikai célokat. Igazolva, hogy összetartozunk, de én, a politikus ismerem mélységében a helyzetet, én látom, hogyan lehet az érdekeinket képviselni, érvényesíteni. Ezen az úton Márki-Zay Péter merészkedett a legtovább a busszal. Profitált is belőle.