Amióta kedvenc napilapom egy ifjú neandervölgyi ember rekonstruált képét közölte, tudom, hogy be kell számolnom egy viszonylag új, angol nyelvű könyvről, amely alaposan körüljárja kihalt ős-unokatestvéreink világát. Először azonban szögezzük le: nem igaz, hogy kihaltak. Az emberiség nagy része legalább két százaléknyi neandervölgyi gén tulajdonosa – mindazok, akik nem tisztán fekete-afrikaiak. Rebecca Wragg Sykes ősrégész és tudományos író nyolcéves munkájának eredménye a vaskos könyv, amely a Rokonság: A neandervölgyiek élete, szerelme, halála és művészete (Kindred: Neanderthal Life, Love, Death and Art) címet viseli. A kötet körülvezet rokonaink és őseink hajdani világán, megismertet képességeikkel, szokásaikkal, képességeikkel.
Vitairat a könyv, cáfolja a tévhitet, miszerint a 160 éve felfedezett rokonok primitív, durva teremtmények lettek volna. Nem feltűnően, de különböztek a modern embertől. Alacsonyabbak voltak, izmosabbak. Megkülönböztette őket kiugró szemöldökcsontjuk, és a tarkójukon is csontkinövések voltak. Az ásatásokból tudjuk: ezek az őseink is képesek voltak összetett szerszámokat, fegyvereket készíteni, tudtak tüzet csiholni és ruhákat készítettek maguknak az elejtett állatok bőréből. Legalább 350 ezer éve hagyták el Afrikát és belakták a világot a brit szigetektől az Arab-félszigeten át Kelet-Ázsiáig. A szerző szerint régészeti leletek bizonyítják, többgenerációs családokban éltek és sérült, beteg tagjaikat ápolták, életben tartották. Beszéltek. Egyébként képtelenek lettek volna önmaguknál jóval nagyobb állatokat levadászni és a zsákmányt feldolgozni. A neandervölgyiek halottaikat rituálisan temették el, tehát valamilyen túlvilágban is hihettek. Nem voltak durva barlanglakók, „trogloditák”, ahogy korábban leírták őket.
Ők voltak az első európaiak. A modernnek nevezett emberek és a neandervölgyiek együttéléséről és az előbbiek kihalásáról sokféle tudományos feltételezés/találgatás van. Korábban azt gondolták, hogy a Homo sapiens jobb vadászati módszereivel, nagyobb szervezettségével kiszorította, sőt kiirtotta a korábban érkezetteket. Ma ezt vitatják. Van olyan feltételezés, amely szerint a neandervölgyiek genetikailag nehezebben alkalmazkodtak a változó időjárási körülményekhez, esetleg egy hatalmas nagy, 40 ezer éve történt vulkánkitörés okozta lehűlés végzett velük. Egy másik – ma népszerű – elmélet egy járványos betegséggel magyarázza eltűnésüket. Sok a bizonytalanság azt illetően, mikor szűnt meg a neandervölgyi lét Európában, hiszen az ősrégészeti leletek korát nehéz pontosan meghatározni. A rokonságról szóló könyv számomra két legfontosabb üzenete az, hogy valójában a Homo sapiens két alfajáról van szó. A neandervölgyiek nem voltak „más fajúak”, egyébként nem hordoznánk genetikai örökségüket, mint amilyen a világos bőr, a kék szem, a vörös haj. A másik üzenet ennek folytatása, tehát az, hogy az örökség bennünk van, nem is lehet kihalásról beszélni.
A genetikai régészet napról napra fantasztikus eredményekkel áll elő. Egyszerre politika, üzlet és tudomány. A köznapi, üzleti változata úgy működik, hogy kíváncsi emberek elküldik cégeknek genetikai mintáikat, és postafordultával megtudják, őseik honnan származnak, hány százalékos bennük a brit, cseh, vagy a mongol eredet. Jó játék és sokaknak okoz meglepetést. Családok hökkennek meg, mert a kutatók által közölt származás ritkán esik egybe a családi emlékezettel, vagy a pár nemzedékre visszamenő iratok tanulságával. Ugyanezt végzik el néha az archeológusok, néha politikai megrendelések alapján. Nálunk is felbukkant pár ilyen archeogenetikai szenzáció. Hogy ezekből mire lehet következtetni, igazolnak-e régi tételeket, mítoszokat, meséket – nem tudom. Előbb-utóbb majd a tudomány konszenzusra jut, remélem ebben is.
De térjünk vissza a sokkal izgalmasabb kutatásokhoz, amelyek a neandervölgyiek és más emberősök világjárását és találkozásait követik. Nagy tudományos szenzáció volt a szibériai Altáj hegység Gyenyiszova-barlangjának (ezt egy ott élt Gyenyisz nevű szentéletű orosz remetéről nevezték el) leletegyüttese. Ott azonosítottak egy új emberőst, a gyenyiszovai embert. Róluk egyébként kiderült, hogy egészen közeli találkozásai és így utódai voltak az ott is felbukkant neandervölgyieknek. A barlangban az elmúlt több tízezer évben sokféle ember és emberős is megfordult. Gyenyiszovai géneket is találtak az emberiség jelentős részénél, ahogy keresik a legutóbb Kínában azonosított emberős a Homo longi, azaz a „sárkányember” esetleges mai leszármazottjait. Ez a legújabb szenzáció. Legalább akkora, mint amilyen a pár éve egy Indonéziához tartozó szigeten megtalált apró floresi ember, közkedvelt nevén a „hobbit” körül keletkezett.
Az ősrégészeti leletek egyre-másra változtatják meg elképzeléseinket elődeinkről. Egy olaszországi lelőhelyen nemrég 400 ezer éves csontszerszám együttesre bukkantak, amelyből kiderült: a korai neandervölgyiek különböző feladatokra szánt eszközöket készítettek egy ott élt, azóta kihalt elefántfaj maradványaiból. Egy másik minapi beszámoló egy marokkói barlang leleteit elemezve kijelenti: 120 ezer éve elég összetett módon készítettek állatbőrökből, főleg kutyafélék bundájából ruhát maguknak az ott élők. Van olyan adat is, amely 170 ezer évesre teszi a ruhakészítés kezdeteit. Ezeknél nem kevésbé izgalmasak azok az ősrégészeti kutatások, amelyek arról szólnak: az ősi emberek alkalmazkodtak koruk klímakatasztrófáihoz, s ha nem volt más változás, a korábbinál kedvezőtlenebb éghajlati körülmények közé is elvándoroltak.
Ezekből a felfedezésekből fantasztikus történet áll össze. Az ember története úgy hárommillió éves - olvasom valahol. Őseink hullámokban hagyták el afrikai őshazájukat, hogy sokasodjanak, benépesítsék a Földet, s különböző rokonságokat alkossanak, amelyek szétváltak, majd újra találkoztak. Mindnyájan ezeknek a kalandozóknak, nagy túlélőknek, feltalálóknak az utódai vagyunk. Lehet genetikai vizsgálatot csináltatni, de van egy egyszerű módszer: simítsa végig a tarkóját! Ha ott egy kis csontdomb emelkedik, legyen büszke neandervölgyi ősére.
