A német választás legnagyobb kérdése az, merre halad tovább az Európai Unió a voksolás után? Mindhárom kancellárjelölt, a szociáldemokrata Olaf Scholz, a kereszténydemokrata Armin Laschet, valamint a környezetvédő Annalena Baerbock is elkötelezett az EU iránt. Az azonban nem mindegy, hogy az új kormány milyen erőkből áll, mekkora többségre támaszkodhat az új Bundestagban. Hogy Európa számára előnyös lesz-e az új kabinet, az attól is függ, miként alakul a német-francia tengely jövője. Emmanuel Macron francia elnök biztosra ment, „tesztelte” már mind Scholzot, mind pedig Laschetet, két hete két nap eltéréssel fogadta őket az Elysée-palotában.
Párizs nagy érdeklődéssel és némi aggodalommal szemléli a szomszédos országban zajló voksolást. Eddig minden olyan egyszerű volt, Németország kiszámítható partnernek számított, Angela Merkel képviselte a folytonosságot, négy francia elnököt is „túlélt” 16 évig tartó kancellársága alatt. Amikor 2005 élén a német szövetségi kabinet élére került, még Jacques Chirac volt a francia köztársasági elnök, akit Nicolas Sarkozy, Francois Hollande, majd 2017-ben Macron követett. Sajátos fordulatként azonban most épp a francia államfő képviseli a folytonosságot, aki a januárban kezdődő francia soros elnökségre, majd az áprilisi kétfordulós parlamenti választásra készül. A kettőt össze lehet kötni.
Macron az EU soros elnökeként fontos uniós kezdeményezésekkel még jobban magára irányíthatja a reflektorfényt, ami elvben akár javíthatja újraválasztásának esélyeit, bár a tapasztalat azt mutatja, hogy a francia választók döntését nem az Európa- vagy a külpolitika határozza meg. De hogy Macron ezt az esélyt is megragadja a választók mozgósítására, az egészen biztos. Elvégre az uniós politika a belpolitikát is érinti, s Franciaországban is visszhangot kelt az éghajlatváltozás, a nemzetközi adóreform ügye, a schengeni megállapodások felülvizsgálata, a szén-dioxid-adó, a digitális óriáscégek szabályozása, az európai minimálbér esetleges bevezetése, esetleg az Unió védelempolitikájának témaköre.
Ahhoz azonban, hogy e kérdésekben átfogó kezdeményezéseket tegyen az asztalra, Németország támogatására, egy jól működő berlini kabinetre is szüksége van, és arra, hogy továbbra is olajozottan működjék a német-francia tengely. Az utóbbi két és féltizedben Franciaország csak háromszor, 1995-ben, 2000-ben és 2008-ban töltötte be az EU soros elnöki tisztségét.
„A lehetőség egyedülálló, nem lesz Macronhoz fogható nehézsúlyú politikus Európában” – vélekedett a Le Monde hasábjain Jérome Fourquet, az IFOP véleményezési osztályának igazgatója. A francia elnök a környezetvédelemről és a gyógyszerek feletti szuverenitás kérdéséről beszélhet, miközben a többi elnökjelölt politikai vitákban merül majd el.
Mit vár Párizs a német választástól? Macronnak természetesen sem Scholzcal, sem Laschettal sincs semmi baja. Paul Maurice, a nemzetközi Kapcsolatok Francia Intézetének (IFRI) kutatója szerint inkább az okoz némi félelmet Párizsban, hogy a Zöldek vagy a liberálisok megkerülhetetlenné válhatnak a koalíciós tárgyalások során. A nagykoalíció ebben a formában ugyanis nem folytatódat, az SPD és a CDU/CSU együttesen biztosan nem tesz szert kellő többségre a Bundestagban. Mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung találóan megjegyezte, Franciaországnak különösen fáj Merkel búcsúja.
Franciaországot már a legutóbbi, elhúzódó német kormányalakítási tárgyalások is érzékenyen érintették, a 2017-es választást követően Angela Merkelnek majdnem hat hónapba telt, mire véglegesítette koalíciós szerződését egy akkor sokkal stabilabb belpolitikai helyzetben. Most azonban az esetleg több hónapig tartó koalíciós tárgyalások rövid távon veszélyeztetik a francia elnökség napirendjét. Ahhoz, hogy a francia elnökség Macron reményeinek megfelelően emlékezetessé váljon, szüksége van Berlinre is. Hivatalosan csak az év végén dől el a francia soros elnökség menetrendje, de nehéz lenne egy programot felállítani a németek nélkül.
Franciaország egyelőre kivár, annyiféle színezetű lehet az új német koalíció, hogy nincs is értelme előzetes jóslatokba bocsátkozni. Az azonban világos, akár a szociáldemokraták, akár a keresztény uniópártok nyerik meg a választást, komoly gesztusokat kell tenniük a koalíciós partnereknek, így a Zöldeknek vagy a szabad demokrata FDP-nek. És ezért is annyira többismeretlenes egyenlet Párizs számára a soros elnökség. A kisebb pártok ugyanis fontos stratégiai tárcákat kaphatnak, tradicionálisan a kisebbik koalíciós partnernek juttatják a külügyminiszériumot, s gyakran a pénzügyminisztériumot is. Christian Lindner, az FDP elnöke nem is csinált titkot abból, hogy ez utóbbi tárcára fáj a foga.
„Nem lehet tudni, hogy mi várható a koalíciótól” – vélekedett Patrick Artus, a Natixis közgazdásza. A Le Mondeban emlékeztetett arra, hogy Zöldek nagyon ellenségesek az atomenergiával szemben, de nyitottabbak Párizs javaslataira a beruházási és költségvetési kérdésekben. A liberálisok viszont nagyon ragaszkodnak a stabilitási paktum szabályainak tiszteletben tartásához, a francia törekvésekkel szemben a szigorú költségvetési politika hívei, elutasítják például Európa eladósítását. Párizs ezért szoros figyelemmel kíséri Christian Lindnert. Ha valóban ő lenne a pénzügyi tárca vezetője, ami nagyon is reális forgatókönyv, az meglehetősen kedvezőtlen hír lenne Franciaország számára, amely a stabilitási paktum szabályainak felülvizsgálatáról kíván vitát folytatni, és a világjárvány csúcspontján Párizs és Berlin által életbe léptetett helyreállítási alappal elért áttörés után egy második európai beruházási tervet szorgalmaz. A Zöldek viszont kevésbé ortodoxok ezeken a területeken, így ellensúlyként működhetnek, amennyiben az FDP mellett szintén az új koalíció tagjai lennének. Egy másik kulcskérdés az, hogy a jövőbeli koalíció európai vagy nemzeti megközelítést támogat-e az ipart érintő kérdésekben. A Covid-válság megmutatta Európa függőségét bizonyos ágazatokban, de Berlin felismerte, hogy tömegesen kell befektetni a jövő technológiáiba. Mind Párizs, mind Brüsszel el akarja kerülni, hogy Németország, az EU legtehetősebb tagjaként, az összes európai projektet és beruházást magához vonzza a félvezetők, az akkumulátorgyártás vagy éppen az űrkutatás területén.
Párizsban úgy vélik, többet kell foglalkozni a védelmi kérdésekkel is, amit az amerikaiak hirtelen afganisztáni kivonulását követő kudarc is bizonyít. Az EU-nak ebből a szempontból is „stratégiai autonómiájára” kell törekednie. Ezekről a kérdésekről azonban nincs egyetértés a német pártok között. Míg a CDU hagyományosan atlantista, az SPD-nél és a Zöldeknél erős pacifista szárny is létezik. Mindenesetre Scholz és Laschet is úgy látja, Európának meg kell erősítenie védelmi képességeit, ez azonban elengedhetetlen a szorosabb francia-német együttműködés nélkül.
