A legendás hajós tehát új útra indult: Szindbádot, azaz Schiffer Árpád nyomozót ezúttal az 1960-as évek elejének Német Szövetségi Köztársaságában, egy bajor kisvárosban találjuk. Természetesen, ismét gyilkossági ügy felderítésén dolgozik, az eset nem túl szofisztikált, de azért végül elég macerásnak bizonyul. A regény tehát a cselekmény alaprétegében – hasonlóan a szerző korábbi Szindbád-történeteihez – klasszikus bűnügyi történetként olvasható, az eseménysort a nyomozás igényei irányítják.
Persze, Agatha Christie rejtvényszerű krimiváltozatának rekvizitumait jobbára hiába keresnénk Csabai László művében, itt ugyanis a bűntény és a fáradságos nyomozás mindenekelőtt eszköz más, fontosabb tartalmak ábrázolására. S ennyiben tehát a felderítés folyamata, a helyszínek, tanúk, gyanúsítottak kaleidoszkópszerű váltakozása természetes lehetőséget ad olyan társadalmi tabló megelevenítésére, mely általánosabb emberi tanulságokat kínál.
A korszak, a berlini fal jelképezte klasszikus hidegháború hangulatát bőséggel adagolt részletek idézik fel. Ezek egyikében valamelyik szereplő panaszkodik, hogy a német populáris zenében milyen unalmas előadók vannak, az egyedüli kivételt egy Hamburgban zenélő együttes képezi. Igaz, ennek tagjai meg egytől egyig angolok. Leginkább a nemzedékemhez tartozónak kell lenni ahhoz, hogy kapásból tudjuk, a finom célzás a pályakezdő Beatlesre utal.
A mű elbeszélője gyakran emlegeti a főhős életének régebbi – a regényfolyam korábbi opusaiban kifejtett – fordulatait, de természetesen a cselekmény bármiféle előzetes ismeret nélkül is érthető. A befejezés nyitottsága pedig mintegy prognosztizálja a folytatást.
A regény értelmezésének fontos szempontját alkotja az a tény, hogy a bűnesetben az áldozat, a valószínűsíthető tettes és a detektív egyaránt menekült – afféle „migráns”. A megfojtott férfi a Szudéta-vidékről, gyilkosa Kelet-Poroszországból jött Nyugatra, a rendőrtiszt pedig Magyarországról érkezett – ottani svábnak kiadva magát. A tősgyökeres helybéliek számára mindannyian jöttmentnek számítanak, a környezetük folyamatosan érzékelteti idegenségüket. Néhányan közülük sokáig egy volt láger barakkjaiban éltek, s az igazi „wessie”-k afféle „cigányoknak” tekintették őket. (Történelmi tény: a tőlünk kitelepített svábokat a többséghez tartozók jó ideig – mondhatni: dupla rasszista éllel – „magyar cigányoknak” nevezték.) Pedig ezek a keleti menekültek maguk is németek voltak – az előítéletek kialakulásához tehát nem is kellenek lényegesebb különbségek.
A „háborúk sosem érnek véget”: a mű egyik leglényegesebb üzenete éppen az, hogy a törvényesített öldöklés megszűnte, a formális békekötés után változatlanul roppant elevenek a testi és mentális sérülések, Bellona még hosszú évek múlva is bőven szedi áldozatait. A regény megannyi szereplője valamilyen „poszttraumás stressztől” szenved. Az áldozatnak például súlyos kisebbrendűségi komplexusa van: önbecsülését sérti, hogy szudétanémet létére még mindig az egykori láger barakkjában él, a menekültek hierarchiájában a lengyelek és ukránok szintjére süllyedt, ismerősei lenézik, a felesége megcsalja. A tettes látens szadizmusát, tudathasadását és gyilkos-öngyilkos hajlamait a szovjet front közeledésének rémségei súlyosbították akut elmezavarrá. De így vagy úgy csaknem valamennyi szereplő vallomása arról tanúskodik: a háború annyira kizökkentette életüket a megszokott kerékvágásból, hogy jó másfél évtizeddel 1945 májusa után is jobbára csak a felszínen tért vissza a normalitás. A nyugatnémet gazdasági csoda sikereit a be nem gyógyult sebek okozta kudarctörténetek kísérik. A mű tehát e dimenziójában a háborúellenes irodalom nagy – humanista – áramlatát idézi fel.
Számomra a regény egyik legemlékezetesebb – s a leginkább szívmelengető – epizódja az, amelyben egy pap némi rajnai rizling mellett arról elmélkedik, hogy a mennyországot beláthatatlan méretű könyvtárként kell elképzelnünk: minden nyelven minden megvan benne. Akik oda kerülnek, az idő nyomása alól kiszabadulva – szó szerint az örökkévalóság jegyében – olvashatnak annyit, amennyi épp jólesik. Tényleg nincs, talán nem is lehetne ennél vonzóbb Paradicsom.
Csabai László: Inspektor Szindbád
Magvető, 2021.
