A koronavírus-pandémia után nem fogunk tudni visszatérni a mostani pandémia előtti rutinhoz – valószínűsíti Szathmáry Eörs evolúcióbiológus. A Széchenyi-díjas akadémikus, az ELTE Természettudományi Kar Biológia Intézetének egyetemi tanára, a németországi Ludwig Maximilian Egyetem vendégprofesszora (akinek a szakterület egyik legnagyobb tekintélyével, a 2004-ben elhunyt brit John Maynard Smiths-szel közös, a nagy evolúciós átmenetekről írt könyvét az egész világon ismerik), nemrég egy nemzetközi klímaügyi médiakezdeményezés keretében fejtette ki, hogy a világ nem lesz többé ugyanolyan, mint amilyennek 2020-ig ismertük. A világszerte több mint 250 kiadványt összefogó Covering Climate Now (a projekt magyar tagja az Index – a szerk.) számára írt cikkben azt prognosztizálta, hogy a koronavírus-világárvány globális trendfordulót hoz: az emberiség kénytelen lesz gyökeresen átalakítani az életét a betegség utóhatásai és tanulságai miatt. Most a Népszava kérdéseire válaszolva részletesen kifejtette a klímaváltozás, a járványok és a civilizációs következmények összefüggéseit.
Jelenleg a globális felmelegedés a legmarkánsabb változás, amelyhez a Föld egész élővilágának alkalmazkodnia kell. A koronavírus-járvány látszólag csupán egy kisebb hatású, főként az embert érintő epizód, de nem független a klímaváltozástól.
A fajok elterjedési területe folyamatosan változik. Ez a kórokozókra is igaz: némelyik közülük a környezet változásai miatt megél ott is, ahol korábban nem. Az új élőhelyeken olyan gazdaszervezetekkel találkozhatnak, amelyekkel eddig nem kerültek kapcsolatba. Például úgy, hogy az enyhébb telek miatt már nem pusztulnak el télen, hosszabb ideig élnek, egész évben aktívak. Ez a folyamatos jelenlét önmagában kockázati tényező – nyilatkozta lapunknak Szathmáry Eörs.
2019-ben, amikor még nem tudtunk a koronavírus-járványról, a Felelős Értelmiségi Csoport konferenciáján Szathmáry már jelezte a problémát. Az előadásban – ugyancsak a klímaváltozással összefüggésbe hozva – kutatótársával, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetében dolgozó Földvári Gáborral többek között az afrikai sertéspestist, a Zika-vírust, és egy másik világjárvány okozóját, a SARS-CoV–2-t említve fogalmazták meg az előrejelzést: sorra jönnek az újabb kórokozók, különösen a fejlett technológiájú nagyvárosi népességet fenyegetve. Városlakónak lenni újra kockázatforrás lesz, és a felkészülésen illetve a megelőzésen kívül nem sokat tehetünk ellene, tekintve, hogy a majdani járványokok 80-90 százalékát nem ismerjük. Megoldásként a DAMA (Document, Assess, Monitor, Act – dokumentáció, értékelés, monitoring, cselekvés) módszert javasolták, amely egy globális világjárvány-előrejelző rendszerként működne: ez is sokba kerül, de garantáltan sokkal kevesebbe, mint ha váratlanul szakad ránk egy pandémia. Egy idén áprilisi, már az első járványhullám tapasztalataira is reflektáló interjúban pedig Szathmáry arra is emlékeztetett: néhány másik magyar tudóssal együtt 2017 ősze óta jól dokumentáltan és egyre hangosabban figyelmeztetnek – anélkül, hogy a döntéshozók reflektáltak volna rá -, hogy az emberiség sorsa múlhat az új betegségek elterjedésének megelőzésén, vagyis azon, hogy reaktív üzemmódról proaktívra tudunk-e kapcsolni. Ugyanott használta a klímaváltozásra az „evolúciós és járványtani aknamező” kifejetést, arra utalva: az ismert kórokozókat is újra és újra értékelni, tesztelni kell, mert a megváltozott körülmények között hirtelen sokkal veszélyesebbé válhatnak.
Az új koronavírus alattomos. Mivel a populáció egy részében nem okoz tünetet, vagy csak enyhe szimptómákat vált ki, sokáig nagyon könnyen, észrevétlenül terjedt. Mire felébredtünk, addigra már szinte mindenütt ott volt, és a megállításához olyan szigorú korlátozásokat kellett bevezetni, amelyek világméretben leültették a gazdaságot – mondja a kutató, hozzátéve: sok kórokozó áll sorban, hogy alkalomadtán előadjon egy hasonló mutatványt, és az ember a környezeti folyamatokba történő beavatkozással egyre több lehetőséget teremt számukra; emiatt nincs "back to business as usual", nem lehet visszatérni a szokásos ügymenethez.
A tömegesség, a klímaváltozás, a növekvő egyenlőtlenség és a globalizáció adja azt a gyúelegyet, amiről régóta tudjuk, hogy nagyot robbanhat. Most éppen egy ilyen robbanásnak a közepén vagyunk - állítja az evolúcióbiológus, egy konkrét példát is említve: Szingapúr (ahol 700 négyzetkilométeren 6 millió ember él – összehasonlításul: Budapest területe 525 négyzetkilométer, a népesség 1,75 millió fő) remekül teljesített a járvány első hulláma elején, aztán hirtelen romlani kezdett a helyzet. A világ sokféle tájáról érkező kétkezi vendégmunkásokkal, az ő körükben végzett tesztelésekkel és járványvédelmi intézkedésekkel ugyanis senki sem törődött, s rajtuk keresztül végül gyorsan terjedt a vírus a törpeállam teljes lakosságában (hasonló eset kicsiben Magyarországon is lejátszódott a Mol épülő tiszaújvárosi poliolüzemének vendégmunkások számára épített konténer-lakóparkjában).
Minél több területet veszünk el a természettől, egy ideig annál jobban nő a határterületek mérete is – hangsúlyozza a kutató. A határterületek az emberi civilizáció és a természet találkozási zónái, ahol egymással amúgy nem érintkező fajok kapcsolatba kerülnek. A professzor szerint az állatok ezeken a határterületeken keresztül opportunista módon beszoknak a lakott vidékekre, és hozzák magukkal a kórokozóikat is. Nem tudjuk még, mi történik, ha Szathmáry prognózisának megfelelően egyszerre, vagy kis időkülönbséggel több, a koronavírus-járványhoz hasonló fertőzés üti fel a fejét, de kifejezetten nagy az esélye, hogy a járványok sokkal gyakoribbá válnak. A legkézenfekvőbb forgatókönyv, hogy az egymásra torlódó betegségek miatt túllépjük az egészségügy teherbírását, aminek hatására a gazdaság is bezuhan, mert túl sok a beteg és a halott. Vagy az eldőlő dominókhoz hasonlóan sorra összeomlanak a nagy ellátórendszerek (a szociális szféra, az idősgondozás stb.), és egyre több gazdasági szektor áll le, amiből szintén valódi civilizációs apokalipszis következik.
Arra a kérdésünkre, hogy milyen gazdasági-társadalmi szerkezet tehetné védettebbé az emberiséget a hasonló kataklizmákkal szemben – vagy másképp fogalmazva, mi az, amin mindenképpen változtatnunk kellene -, a konzervatív elkötelezettségű tudós, aki két éve Freund Tamással, az MTA jelenlegi elnökével együtt lépett ki a Professzorok Batthyány Köréből az Akadémia kutatóhálózata körüli vita miatt, és aki, amíg csak ki nem szállt a versenyből, a szintén konzervatív Freund vetélytársa volt az MTA idei elnökválasztásán), radikálisnak tűnő választ ad: A fiatalok ne szavazzanak olyan politikai erőkre, amelyek nem elkötelezett és számonkérhető hívei a valódi cselekvésnek ezen a téren - javasolja, kiegészítve egy borúlátó jóslattal: így sem lesz könnyű, de tudomásul kell venni, hogy mindenkinek áldozatokat kell hoznia.
Elképzelhető olyan kimenetel, amiben benne van ugyan a túlélés, de gyöngyéletnek nem, csak tengődésnek nevezhető. Sok emberi erő kell ahhoz, hogy ennek elejét vegyük – állítja Szathmáry Eörs. Szerinte a hatékony védekezéshez lokális, regionális és globális lépéseket kell összekapcsolni. Nem mondhatjuk többé azt a „csak” a távoli országokban pusztító betegségekre, hogy nem a mi problémánk: az eddiginél sokkal szorosabban együtt kell működni. Ha valahol hiányzik a helyi kompetencia, akkor annak mindenki megissza a levét. Vagy kooperatív megoldás lesz, vagy semmilyen.
