Nick Hornby nem írt regényt a brexitről, vagyis nem erről írta az Olyan, mint te című könyvét, a brexit – úgy is mint az egyik tradicionális európai állam, a brit alkotmányos monarchia történelmi döntése – csak úgy mellesleg, de nem jelentés nélkül áramlik Jucy, az angol csoportvezető tanár és Joseph, a szabadidejében bébiszitterkedő hentesfiú története körül. Nem a népszavazás határozza meg az életüket, kettejük romantikus viszonyát, amely már csak azért is különleges, mert a kétgyermekes negyvenes nő jóval idősebb a fiatal férfinál, ezért hiába nem kavart egy éve senkivel, és hiába volt előtte is egysíkú a nemi élete, hiszen tizenkét évig fűzte hűséges házastársi kapcsolat az exférjéhez, nem vezet egyenes út a minden elsöprő ölelkezéshez, és az, hogy mindeközben átrobog fölöttük David Cameron, a tory miniszterelnök bizalmi indítványnak beillő referenduma, az elcseszett uniós kilépés nem befolyásolja a nő libidóját.
Hornby legújabb regénye ismét egy filmszerű, már-már forgatókönyvi igénnyel megírt történet. Az Olyan, mint te két részben meséli el az angoltanárnő és a henteslegény kapcsolatát, az első a kétezer-tizenhatos népszavazás előtti tavaszon, a második az utána jövő őszön követi nyomon a történetüket, amelyben a maguk boldogságát keresik, és amelyen észrevétlenül hömpölyög át az unióból való kilépés eszetlen esetlegessége. Hornby darabra leírja a kilépés- és maradáspárti szavazatok számát, szereplői érvelnek mindkét álláspont mellett, de az író tálalásában az európai közösséghez tartozás válik sokkal rokonszenvesebbé. „Csak nézd meg azokat, akik azt akarják, hogy a kilépésre szavazz! Farage. Boris. Gove” – érvel Lucy a középosztálybeli Emmának, akivel a játszótéren ismerkedtek meg, amikor a gyerekeik még kicsik voltak, mire Emma Cameront és Osborne-t veszi elő, de Lucy szerint ők kevésbé rosszak. Említett urak közül Nigel Farage, az euroszkeptikus populista ámokfutása emlékezetes igencsak a brexit-kampányból vagy az unió parlamentjéből, a tényleges kilépést végrehajtó Boris Johnson még dolgozik azon, hogy végképp kiteljen a becsülete, de a jelek szerint Cameron is kétes hírnévvel vonul be a brit történelembe.
Hornby módfelett szórakoztató, a szereplők gondolatait izgalmasan láttató regényét nemcsak a magyar érintettségű mondat miatt érezhetjük közel magukhoz („Jelen pillanatban én vagyok az egyetlen angol ápoló az osztályon. A többi mind lengyel, magyar, spanyol. Ha hazaküldjük őket, akár össze is pakolhatunk.”), hanem a higgadt értékelést negligáló, az értelmet meghazudtoló társadalmi rendszerek logikája miatt is. A brexit szoros eredménnyel vezetett egy meghekkelt és meggondolatlan populista döntéshez az emberek feje fölött, amint a tengerentúlon Trump is hasonlóképpen futott be, és amint idehaza is egy fifty-fifty helyzetet használ ki a kormány a döbbent ország teljes leuralására. Miközben persze millió fontosabb dolog is volna az emberek lelkébe-fejébe mászó politikánál, másfél font szép bélszín a hentesnél, mondjuk, vagy emberi történetek sora, amit rövidesen filmen látunk viszont. És erről nem kell vitát nyitni, szavazást pláne. (Ford. M. Nagy Miklós. Helikon, 2020. 381 o.)
