Sokan idegenkedünk a magas művészettől. Leginkább talán a szépnek nevezett irodalomtól, a költészettől. Pedig beleérettségiztettük magunkba, milyen nemes, magasztos dolog. Csak olvasni ne kelljen. A kultúrpapok azt mondják, az irodalmi, költői műalkotás befogadása intellektuális erőfeszítést igényel. Mi pedig csak tompán szórakozni szeretünk. A történeteket kedveljük, a bűnügyet, a harcot, a szerelmi perpatvart. Csak hát… Nem éppen egy több szálon futó, sokszereplős cselekmény, a felfejlő bűnügyi rejtély, a szerelmi hullámzás, a fantasy-világ követése kíván szellemi erőfeszítést?
A baj éppen az, hogy a műélvezethez teljes intellektuális ellazulás kell. Intim kapcsolat a mű és a befogadó között. Csak így találhatnak egymásra. A lelkünket kéne feltárni hozzá, amelyet még magunk előtt is titkolunk. Miért raknánk oda egy szöveg elé? Gyertek szavak, metaforák, hasonlatok, itt vagyok, öleljetek át, simogassatok, vigyetek a lét érzésének kábulatába! Nem, ez ijesztő! Szinte zaklatásnak tűnik.
De a szöveg, főleg, ha rajta a szentség védjegye, nem hagyja abba a csábítást. Ha önmagában elutasítást kap, hús-vér alakká perszonifikálja magát. Valakivé, akihez lehet vonzódni. Kortársakkal, irodalmárokkal izgalmassá teszi szerzője személyiségét. Megszólal a hangján egy irodalmi esten. Gitárakkordokat pengettet vele maga köré. Ady Endre, József Attila, Cseh Tamás, Erdős Virág alakjával már utat találhat a szívek felé. Ha pedig írója teste már előremenekült az öröklétbe, színészekbe, előadókba vándorol. Máté Gáborba, Bálint Andrásba, Mácsai Pálba, Hobóba.
Mitől jó egy irodalom tanár? Hogy fel tudja tárni a szöveg szerkezetét, és különböző kontextusokban értelmezi? Hasznos tudás, de még csak a fejnek szól. Az igazi mutatvány nála is a perszonifikálás. Egyéniségével megszülni az intim kapcsolatot a belé szívódott mű és a diákok között.
Az irodalmat népszerűsítő tévéműsorok szerepe hasonló. A szövegek nem panaszkodhatnak, mert ma is akad belőlük jó néhány. Főleg a köztévében. Vajon mit tudnak velük kezdeni? A Tőkéczki és Takaró: Történelem és irodalom mindenkinek – sajnos, immár az elhunyt Tőkéczki László nélkül – az ismeretterjesztésre koncentrál, a tisztelet hangján szól a klasszikus irodalomról, s félő, hogy ezzel a vállaltan iskolai-közművelési hangütéssel inkább elidegenít tőle. Pedig Takaró Mihály, a jeles író és irodalomtörténész személyiségében ott parázslik a hatásos közvetítő. A kortárs írókat bemutató műsorok, az egykori, sokat ismételt Írókorzó a fájdalmasan fiatalon távozott Csontos János íróval vagy a most is futó, egy másik irodalmi alkotó, az M5 igazgatója, Bán Mór vezette Fülszöveg könnyebb feladatot vállalnak: felhívják a figyelmet a magyar szó mai művészeire, elénk rakják, megszólaltatják őket, az olvasásra serkentő hatása aztán már az alanyokon múlik.
Jelenleg a költészet népszerűsítésének legaktívabb, legelkötelezettebb médiaalakja Lutter Imre. A kiváló előadóművész (mellesleg még producer, újságíró, drámapedagógus) számos műsorával, melyek közül több a YouTube-oldalán is elérhető, valóságos offenzívát folytat a versek megkedveltetéséért, befogadásáért mindennapjainkba. A művek megkapó tolmácsolása mellett a kapcsolódási pontokat keresi a költészet felé. Az M5 Felsős műsorába beépülő Verspercek Lutter Imrével a „rólad is szól!” csapásirányban próbálja fogékonnyá tenni a diákokat a szavak poézisére. Az ATV-ben látható Sorok között Lutter Imrével pedig „a versek mindannyiunk életében szerepet játszanak” állítással csábít. Könnyed, félórás beszélgetés keretében sztárvendégek mesélnek, mikor és hogyan kaptak lendületet, fontos impulzust költeményektől.
Lutter a korszerű képi ingerekkel sem fukarkodik, dinamikus szerkezeteket formál, egyszóval, minden eszközt bevet. Ami olykor talán tompítja a bensőséges hangulatot, és a reklámok, klipek nem éppen költői hatásvilágába mozdít. De ha kötözködni akarunk, komolyabb probléma, hogy a műsorvezető közelítése, amely egyébként kedvelt kitörési mód az irodalomtanítás útvesztőiből, a perszonifikálás ellenére racionálisan értelmezhető, pragmatikus kapcsolódási pontokra támaszkodik. A költészet fontos lehet nekem, segíthet az életben, az én problémáimmal foglalkozik. De sose legyen nagyobb problémánk egy irodalmi műsorral.
A kilencvenes években volt Mészöly Dezsőnek egy tévés produkciója, a Lyukasóra. Ma is látható a netre került M3 oldalán. Az irodalmi mindenes néhány kollégával, Gyurkovics Tiborral, Lator Lászlóval, Lukácsy Sándorral és színészekkel, köztük Kubik Annával, Ráckevei Annával, Mácsai Pállal kávéházi hangulatban játszott a költészettel. A társaság tagjai idézeteket hoztak nagy poéták kevéssé ismert műveiből, és a stílus, a motívumok alapján találgatták, ki lehet a szerző. Na, ez valóban az irodalmi élmény világa volt. Átélhettük, hogy akik kitárják lelküket a művészi szövegek felé, mennyi örömet, varázslatos érzelmi kalandozást, gazdagodást, boldogító emberséget kaphatnak tőlük. Le is akartuk venni a könyvespolcról őket. De a legtöbb szöveg nem volt ott.
