Florence Nightingale (1820-1910), a modern ápolás megteremtője születésének 200. évfordulóját, május 12-ét, az Ápolók Nemzetközi Napját az ápolók méltó módon kívánták megünnepelni. Így gondolta ezt az elmúlt évben az Egészségügyi Világszervezet is, mely az Ápolók Nemzetközi Tanácsával közösen a 2020-as esztendőt „az ápolók és a szülésznők nemzetközi évévé” nyilvánította. Akkor még senki sem sejtette, hogy a modern időkben példátlan világjárvány ilyen kegyetlen módon hozza össze az ápolók, szakdolgozók közösségeit ezen a napon.
Az 1857-es angliai kolerajárvány után Florence Nightingale azt írta a naplójába: „Az élet nem ünnepi társasjáték, nem is egy okos könyv, sem a tapasztalatok iskolája, sem pedig a siralom völgye; de kemény harc és küzdelem a Rosszal, kézitusában, testközelben… Rájönni arra, mi az, amit tehetünk, mi a mi egyéni részünk, s mi a végső cél: ez az ember kötelessége.” 1845-ben is ez a gondolat segítette ahhoz a döntéséhez: kórházi ápolónő akar lenni.
Az első nagy európai járvány 1831-32-ben, az ázsiai kolera, majd az 1838-as tífusz London külvárosaiban irányította rá a figyelmét a tisztaságra. Amikor Kaiserswerthben befejezte az ápolóképzést, elhatározta, hogy tanulmányozza és átalakítja a kórházi világot, a beteg ember ellátását és az ápoló személyét. A krími háborúban (1853-1856) megváltoztatta a korabeli egészségügyi és a hadügyi vezetés viszonyát. Elérte: derítsék fel a rendszer hibáit. Az általa felügyelt kórházakban ragaszkodott a kézmosás és a higiénia betartásához. Ez pontosan olyan úttörő munka volt, mint Semmelweis Ignác korszakalkotó megfigyelése az 1840-es években.
A mostani járvány megjelenésekor a kormányok azzal szembesültek, hogy valamit nagyon rosszul gondoltak arról, mit jelent békeidőben az egészségügy és a közegészségügy. Azt hitték, hogy létezik ápolásmentes egészségügy, most pedig riasztónak érzik az ápolók hiányát. Mintha a COVID 19 vírus jelenléte újra előhívna mindent, aminek megfogalmazásában Florence Nightingale az első volt: „higiénia minden területen, a friss levegő a betegszobákban, a kéz tisztasága és az ápolás fontossága, a képzett ápolók szükségessége.” Ami nélkül ma sem lehetünk úrrá a járvány felett.
A világ hirtelen ráeszmélt arra, hogy az ápolók a világ legfontosabb embereivé váltak. Akik maguk is döbbenten hallgatják a statisztikákat a meghalt, megbetegedett vagy karanténba került társaikról. Tudomásul veszik, hogy egyik óráról a másikra átirányíthatók, bárhol bevethetők. A kórházakban jelenlevő fertőzések a COVID 19 vírussal együtt a legnagyobb ellenségeik, a kórház falain belül pedig ordít a valóság! Közben egyes kormányok nem is értik, hogy a frontvonalban dolgozók nem a repülőtér kifutóján akarják látni egy dobozban a védőeszközöket, hanem saját kezükön, arcukon, testükön.
Visszaüt az évtizedes halogatás: rég a feladathoz kellett volna rendezni a kórházakban, a szakellátásban, az idős- és egészségügyi otthonokban ellátottak ápolási feltételeit, ami a szakképzettséget, a létszámot, a fizetést, a szolgáltatásokat illeti. Azért, hogy a professzionális ápolásnak is értéke legyen. Rendezni a kiképzett és felkészített „kiterjesztett hatáskörű ápolók” sorsát, hogy törvényesen bevethetők legyenek a szakterületeiken. Kialakítani a szakszerű otthoni szakápolás rendszerét, ami a kórházakból nemrég hazazavart, szakápolásra szoruló betegeknek mindennél fontosabb lenne. Megérteni, hogy egy ápoláshoz értő Országos Főápoló kell az irányításban.
A pusztító világjárvány megmutatta, hogy professzionális ápolásra szükség van. A Nightingale–iskola első évfolyamának elindulásától az ápolás tudománnyá válásáig bejárt út kötelez. Az ápolóknak legyen joguk különleges tudásukkal segíteni békeidőben és vészhelyzetben az embereknek. Szakértőiknek ott kellene lenni a döntéshozók mellett, ha már a frontvonalban kockára tehetik az életüket.
2020-ban Magyarországon a betegek sorsa a rendelkezésre álló egészségügyi személyzet teherbírásán és ellenálló képességén múlik. Szerepüket a politikusok valójában nem is látják, csak ha már megtapasztalták. Nem véletlen, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök éppen annak a két ápolónak a nevét emelte ki a gyógyítók közül, és nekik mondott köszönetet, akik 48 órán keresztül mellette voltak, amikor a fertőzés következtében az intenzív osztályra került.
A Gallup Intézet 2019-es felmérése szerint „az amerikaiak az ápolók erkölcsiségét a legmagasabbra értékelték a hivatások között”. A járvány okozta megpróbáltatások felvetik a társadalom erkölcsi felelősségének kérdését. Az ápolók továbbra is elkötelezettek lesznek minden ember ápolása mellett. Szeretném, ha az embereknek is biztosítanák az ápolókat a támogatásukról. Segítenék őket, amikor erőforrásaik határán vannak. Hiszem, hogy amikor kijövünk az alagútból, a magyar emberek szótárából a hála szó nem fog hiányozni. De csak remélem, hogy a politikusok emlékezetéből sem törlődik ki.
A szerző ápolásetikus