„A halál az élet része: a gyermekünknek pedig azzal segítünk a legtöbbet, ha ezt elfogadjuk. Hisz ezáltal ő is képes lesz természetesen kezelni az elmúlást, ha nem beszélünk a veszteségről a gyermekünkkel, letiltjuk a gyászát. Ez pedig megrekesztheti a személyiségfejlődés folyamatát, komoly kapcsolatteremtési és érzelmi zavarokat okozhat még felnőttkorában is” – nyilatkozta lapunknak Kádár Annamária pszichológus. A kérdésre válaszolva, miként érdemes a halál témájához közelíteni, elmondta, „az életről gondolkodó gyermek fejében előbb-utóbb mindenképp felmerül az elmúlás kérdése. Hiszen már a mesékben találkozik vele, a hős hiába jár túl a halál eszén, ő sem kerekedhet felül rajta. Csak addig él boldogan, »míg meg nem hal«. A mesében a halhatatlanság sem valódi múlhatatlanságot jelent. Például a király, amikor megkapja az élet vizét, ugyanúgy meg fog halni, csak most már nem lesz szomorú emiatt. Az élet vize nem arra szolgál, hogy örökké a trónon legyen, hanem attól lesz képes átadni a helyét a fiának.” Megjegyezte, sok szülőt megrémiszt, hogy a gyermek a gyász, a halál kapcsán szembesíti őt a kérdéssel, mi történik, ha anya vagy apa sem lesz már többé. Egyúttal kiemelte, nem szabad titkolnunk a gyerek elől, hogy egyszer mindenkinek véget ér az élete. Viszont elmondhatjuk neki, ez annyira messze van, hogy azt el sem lehet képzelni. A pszichológus felidézte Francoise Dolto pszichoanalitikus álláspontját, miszerint úgy is fogalmazhatunk, hogy csak akkor halunk meg, ha már leéltük az életünket. Dolto tapasztalatai szerint ez az evidencia hihetetlenül megnyugtatja a gyermekeket.
A gyermekek halálkép-fejlődésének három szakasza különíthető el – hangsúlyozta a pszichológus. „Az első, az animista felfogás 3-5 éves kor között, amikor a gyermeknek a halálról való elképzelése a mozdulatlanságot, a szem lecsukását, a fekvő helyzetet tartalmazza. Az óvodás úgy hiszi, a halott gondolkodhat és érezhet, miközben a halált gyakran az elmenéshez vagy elalváshoz köti. Öt-kilencéves kor között jelenik meg a megszemélyesítő felfogás, amely nem a halottat ruházza fel öntudattal, hanem magát a halált. A gyermek ebben a korszakban fantáziál arról, hogy megküzd a halállal, − aki sokféle alakot felvehet, − és legyőzi azt. A reális felfogás a késő gyermekkor sajátja: a gyermek tudja, a halál a földi élet végét jelenti, felismeri, hogy kikerülhetetlen biológiai folyamat” – részletezte Kádár Annamária. A pszichológus úgy véli, a holokauszt témájával érdemes megvárni a kiskamaszkort. Ha a gyerek érdeklődik eziránt, találkozott már vele könyvben, filmben, és felteszi kérdéseit a szülőnek. Valamint az iskolai oktatás részeként jó, ha tágabb kontextusban ismeri meg a témát, a történelmi események árnyaltabb elemzésével.
„A holokauszt során hatmillió embert öltek meg, közülük 1 500 000 gyermek volt. A Saul fia film vetítése után közönségtalálkozókon sokan mesélték el saját vagy rokonaik történetét vagy gyerekük deportált osztálytársának történetét. Ezek a történetek a legtöbb esetben ismeretlenek, az Anna Frank naplója is az elhurcolások megkezdésénél ér véget. Fontos arcot adni a holokauszt gyermekáldozatainak, mert hasonló korú gyermek perspektíváján keresztül teljesen másként tudja egy gyermek megélni az eseményeket. Nemes Jeles László a Saul gyermekei emlékprogramjának célja, hogy hitelesen lehessen rekonstruálni, ami a táborokban történt és hogy az áldozatok, a gyerekek arcot kapjanak” – válaszolta a pszichológus a kérdésre, miként lehet úgy közelíteni a témához, hogy a gyerek saját viszonyt alakíthasson ki vele. Kiemelte, figyelni kell rá, milyen életkorban milyen információt osztunk meg, és milyen az adott gyerek vagy gyerekcsoport érzelmi teherbíró képessége.
Emellett hangsúlyozta, nem minden gyerekszereplős könyv és film ajánlott gyermekeknek. „Az élet szép című filmben is a keserédes humor eszközét, a fantázia és a szeretet erejét a legnagyobb emberi drámák közepette fiatal felnőttként lehet igazán érteni” – példázta Kádár Annamária. Hozzáfűzte, filmek esetében – akár realitásból merített, akár fikciós alkotásokról van szó – a lényeg az érzelmi azonosulás. „Például A Schindler listája című filmben a gyilkosok és áldozatok oldaláról is többféle nézőponttal találkozhatunk. Érdemes beszélgetést kezdeményezni a látott magatartásformákról. Schindler személyén kívül melyik szereplővel tudnának leginkább azonosulni? A film melyik jelenete a legmegrendítőbb számukra?”
A kérdésre hány éveseknek ajánlaná Kertész Imre Sorstalanság című művét – amely több középiskolában kötelező vagy ajánlott olvasmány – a pszichológus így válaszolt: „véleményem szerint 17-18 éves korban, amikor a serdülő gondolkodási műveletei is átalakulnak, amikor nagy szerepet tölt be a gondolkodási folyamatokról való gondolkodás, amikor már jobban figyelembe tudják venni más nézőpontjait. Meg tudják nevezni a benyomásaikból és észleléseikből eredő tapasztalataikat, reflektálnak szükségleteikre, érdekeikre és vágyaikra. Kialakul egy képük a másik külső és belső énjéről, ami lehetőséget ad a nézőpontváltásra.”
Az egyik legismertebb könyv a témában Anne Frank naplója. A tizenöt éves lány 1945-ben halt meg a bergen-belseni koncentrációs táborban, naplóját édesapja rendezte sajtó alá. Az első (részben hiányos) változat 1947-ben látott napvilágot, és mára több mint hatvan nyelven olvashatók a kamaszlány őszinte sorai. 2018-ban a napló képregény formában is megjelent, Ari Folman és David Polonsky munkájának köszönhetően. Erről a pszichológus így vélekedik: „a képregény sűrített formában visszaadja az eredeti napló szellemiségét. Nagy hangsúlyt kapnak Anne érzelmei, félelmei, szorongásai, amelyeket álomszerű képek illusztrálnak. Képileg nagyon szemléletesen jeleníti meg Ari Folman és David Polonsky az Anne és testvére Margot közötti különbségeket, amit egy Munch és egy Klimt festménnyel illusztráltak. Érdekesség, hogy a felnőtt Anne befutott íróként tekint vissza ránk, megjelenítve meg nem élt életének képeit is.”
Szintén naplójából ismerhettük meg Heyman Éva történetét, akit 1944-ben, tizenhárom évesen Nagyváradon hurcoltak gettóba, majd Auschwitzba, ahol személyesen Mengele küldte a halálba. A lány titkos naplóját édesanyja, Zsolt Ágnes találta meg, aki azt 1948-ban adta ki magyarul. A kötet azóta több nyelven olvasható, hazánkban 2011-ben jelent meg ismét Éva lányom, majd új kiadásban 2015-ben A piros bicikli címmel. 2019-ben Instagram profil indult a magyarországi kamaszlány történetéből, Eva Stories címmel. A projekt kapcsán Kádár Annamária elmondta, „a kérdés megosztó, hiszen vannak, akik szerint a megölt magyar lány fiktív Instagram-fiókja tiszteletlenség, mások szerint nem maga a felület a fontos, hanem az életre keltett emlék színvonala. Az magárt beszél, hogy az oldalnak 1,4 milló követője van. Mivel a fiatalok körében az Instagram egyik legnépszerűbb alkalmazás, a mai tizenévesek közel érzik magukhoz ezen a felületen bemutatott történetet. A kötetre sokáig nem figyelt fel senki, de egy izraeli vállalkozás modern formában adta át a fiataloknak a valódi történelmet, közel 400 fős alkotógárda készített videofelvételeket Lvivben, Ukrajnában.”
