A Hátrahagyottak című novellájában a Don-kanyartól visszavonuló 2. magyar hadsereg egyik utóvéd alakulata krétaírást hagy egy ház falán: „Biczi törzsőrmester, Bugyonnijban várunk magukra!” A 16 novellát egybefogó kötet egészét nagyapjának, Biczi László törzsőrmester, „az üteg lelke” emlékének dedikálja. Elért-e Bugyonnijba a valóságban Biczi törzsőrmester?
A valóságban a nagyapám az alföldi páncéloscsatában esett el 1944-ben. Az „üteg lelke” kifejezés pedig abból a hosszú, hatoldalas – mai napig megőrzött – levélből származik, melyet a nagyanyám kapott az üteg parancsnokától, s amelyben leírja a nagyapám utolsó napját. A valóságos történés ugyanaz volt, mint a novellában: az oroszok áttörtek, ő pedig hátramaradt egy páncéltörő ágyúval és a személyzettel, hogy feltartóztassa őket, amíg a többieket kivonják a bekerített helyzetből. Tehát a kérdésre úgy felelhetek: nem, nem érte el Bugyonnijt, hősi halált halt.
A korábbi köteteitől a II. világháborús frontnovellák jelentősen eltérnek a választott kor, de a téma tekintetében is. A nagyapa emléke generálta ezt, vagy az érdeklődés máshonnan eredeztethető?
A történelmi témák mindig is érdekeltek, de irodalmi szinten akkor kezdtem vele foglalkozni, mikor jó 15 éve Szécsi Noémi a Kommunista Monte Cristo című regénye írása közben megkérdezte, tudnék-e segíteni neki anyagot gyűjteni a Vannay-zászlóaljjal kapcsolatban. Akkor került a kezembe először Galántay Ervin 14 éves önkéntes, Budapest ostroma alatt írt naplója. Ám időközben én is elkezdtem írni a kapitalista-realista novelláimat és regényeimet, mígnem Jászberényi Sándor különleges, haditudósítói szemszögből ábrázolt, Megölni egy arabot című novellája, majd a két kötete elgondolkodtatott, hogy magam is írjak hasonló történeteket. Újra kézbe vettem Galántay naplóját, és találtam benne egy olyan motívumot – a felnőtté válást egy ostromállapot közepette –, ami alapján megírtam életem első háborús novelláját. Ez a Férfiak fegyverben kötetben is szereplő Születésnap. S innentől nem volt megállás, egyre-másra születtek a novellák.
Szerkezetileg a kötet a frontvonal mozgását követve egészen a Don-kanyarig, majd a visszavonulás útján kíséri a németek Barbarossa-hadműveletének részeként harcoló 2. magyar hadsereg katonáit, egészen Budapest ostromáig és a kitörésig. Miért ezt az ívet rajzolta meg?
Mert ezek voltak azok a nagy apokaliptikus csaták a Don-kanyarnál, a hídfőknél, a ki- és a visszavonulás során, és a fővárosi harcok, amikben a magyar hadsereg részt vett. És ezekről rendelkezünk bőséges napló- és memoárirodalommal. Végigolvasva ezeket, egy-egy mondat vagy gondolat szikraként hatott rám, és a számomra meghatározó motívumok köré építettem föl a saját fiktív történeteimet.
Akár a 2. magyar hadsereg Don-kanyarbeli történetét, akár a magyar főváros ostromát vesszük, történetileg alaposan feldolgozták már őket. Irodalmi tekintetben mennyire igaz ez?
Az egész kötet egy hamis narratívával számol le: nem heroizálja a magyar katonát a II. világháborúban, de szakít azzal a deheroizáló stílussal, amit 1945 és 1989 között elvártak mindenkitől. A témában néha születő irodalmi művektől is – lásd például Nemeskürty István Requiem egy hadseregért című könyvét. Három alapvető tabut kellett betartania mindenkinek: 1. a 2. magyar hadsereget meghalni küldték ki; 2. bornírt, ostoba katonatisztek vezették, és semmilyen ellenállást nem fejtett ki, beleértve azt is, hogy magyar katonák nem öltek szovjet katonákat – ami nem igaz, mert a támadó orosz harckocsik 70 százalékát még ez a gyenge fegyverzetű magyar hadsereg is kilőtte vagy harcképtelenné tette; 3. a magyar katonák nem öltek civileket – ami szintén nem igaz. Az ukrajnai partizánvadászatot megjelenítő, Bosszúvágy című novellám épp egy ilyen szituációt ír le – nem mellesleg afféle „indiános könyv” jelleggel, hiszen a magyar alakulatok egy fél magyarországnyi, mocsarakkal, erdőkkel teli vadonban találták magukat, ahol egy-egy világtól elzárt faluba jó, ha félévente jutott el az őrjárat.
A Ha kell, puskatussal című novellában olvasható pár sor – „Nem olyan katonák, mint mi, csak ködvitézek, akik ködlobogókat hordoznak és ködhajókra szállnak. Hallom már a hajókürtök szavát, az anyák jajkiáltását.” – vitéz Erdélyi Béla Vér és acél. Keleti frontnapló – Don, 1942/43 című könyvéből származik. A motívumokon kívül mennyire hasznosította a naplók, memoárok szövegeit, mondjuk úgy, posztmodern gesztussal?
Ez pont kivétel, amúgy egyáltalán nem éltem átvételekkel. Ahogy említettem, a motívumok fogtak meg – és alapdilemmák mentén építettem föl a novellákat. A naplóban az író egy valós honvéddal való találkozásáról ír, aki ott bolyong a korábbi csatamezőn és összevissza beszél. A Ha kell, puskatussalban a főszereplő főhadnagynak meghasadt a személyisége, tulajdonképpen önmagával találkozik, instabillá válik idegileg, ezért leváltják az utóvéd utóvédjének vezetői posztjáról. Hogy helyreállítsa a becsületét és a méltóságát, feláldozza magát egy katonatársáért, aki nem vesztette el az eszét, akit otthon feleség és gyerek vár. A holtak serege című novella „ihletője” egy szintén létező katona volt, aki az emberekből rakott mellvédnél állt egyedül őrt a Városmajorban, a bunkereknél, s amikor a küldönc – Galántay – arra kéri, vonuljon vissza, nemet mond, mert ő már a holtak seregének a tagja.
Ezek az alapdilemmák mind háborús szituációk következményei, ahol a morál idézőjelbe kerül, a hazaszeretet, a hősiesség, a korábbi társadalmi együttélés szabályai feszültségbe kerülnek a túlélés diktálta motivációkkal…
Akármelyik naplót is olvassa az ember, mindegyikben azt találja: a katonák elsődleges célja a túlélés. Talán furcsának tűnik, de ennek a dilemmáit, feszültségét a „senki se egyértelműen jó, senki se egyértelműen rossz” karakterekben láttam ábrázolhatónak, szándék szerint a Chandler-féle hard-boiled (keménykötésű) krimik köntösében – a II. világháborúban!
A noir irodalomra jellemző fény-árnyék kettőssége az abszurd helyzetek tragikomikumában is tetten érhető a novellákban. A Százados úr, ha felül a lovára címűben például egy színész, egy „operetthuszár” kényszerül élete legnagyobb alakítására, mikor egy tivornyát követően jelmeze miatt valódi tisztnek hiszik.
Bár a háborúk tele vannak abszurd helyzetekkel, a novellabelieket azért én találtam ki. S noha alapvetően felnőtt olvasók számára írtam a novellákat, az erkölcsi dilemmák – a már említetteken túl: mi történik akkor, ha egész életemben készülök egy feladatra, és felsülök; az igazat írjam vagy a képzelőerőmre támaszkodjam egy drámai helyzetben; van-e élet azon túl, amiben a mindennapjaimat élem; a túlélésért folytatott küzdelem felülír-e minden mást stb. – megismerésének céljából, azt hiszem, a 14 éven felüli olvasók számára is elgondolkodtatóak lehetnek.
Önnek volt katonaságélménye?
Igen, egy év sorkatonai szolgálatban, és nagyon hasznosnak tartom az ott szerzett tapasztalatokat. Az összezártság révén olyan emberekkel ismerkedhettem meg 18 éves gimnazistaként – konkrétan szabolcsi lovasgazdákkal –, akikkel máskülönben soha az életben nem találkoztam volna. Rá kellett ébrednem, hogy létezik más világ is Magyarországon az enyémen kívül, ahol ráadásul máshogy is beszélnek. Mivel tizenketten voltunk egy szobába összezárva, nagyfokú tolerancia is szükségeltetett, valamint az összetartás, az együttműködés fontosságát is megtanultuk.
Azért szerencsés dolog, hogy hőseivel ellentétben nem háborús helyzetben szolgált.
Ha az ember kézbe vesz egy fegyvert és lő vele, megérzi a fegyver erejét, mennyire iszonyatosan veszélyes, milyen komoly pusztítást is végezhet, ennek hatására aztán – jobb esetben – a gyerekkori hősködésnek búcsút mond.
+1 kérdés
Korábban úgy nyilatkozott, hogy „nagy álmom egy második világháborús regény megírása, amihez már készítettem tanulmányokat novellák formájában”. A novellák elkészültek, mikorra várható a regény?
Valóban, nem áll itt meg a történet. Pontosan látom, miről fog szólni ez a regény: egy második világháborús road movie lesz, de részleteket nem árulnék el. Jelenleg azonban egy Woody Allen Férjek és feleségek című filmje előtt tisztelgő regényen dolgozom vadul.
