Napjainkra szinte robbanásszerűen vált mindennapos, folytonosan idézett témává – világunkat fenyegető, közelgő rémként – a klímaváltozás. A nagy tekintélyű nemzetközi fórum (Éghajlat-változási Kormányközi Testület, IPCC) jelentése riasztó előrejelzésekkel fenyeget: ha nem állítjuk meg már századunk közepéig a globális hőmérséklet növekedését, valóságos világvége következhet be a század végére. Előrejelzésük szerint Földünk felszíni hőmérséklete 2100-ig akár több fokkal is nőhet, ha már most, sürgősen nem hozunk megfelelő intézkedéseket. Ráadásul, még ha ezek meg is történnek, a folyamat nem áll le, mivel az üvegházhatást előidéző szén-dioxid még hosszú ideig a légkörben marad. A fejleményeket pedig igencsak riasztónak írják le az IPCC szakemberei: gleccserek megolvadása, tengerszint emelkedése, pusztító árvizek, nagy viharok mind gyakoribbá válása, jelentősen terjedő szárazság, egyes vízhozamok elapadása, vagy ellenkezőleg, hatalmas áradások gyakorisága, amihez egyes invazív fajok elterjedése járulhat hozzá, megfékezettnek tartott betegségek mutáns változatainak megjelenése.
Apokaliptikus jóslat, felér János Jelenéseinek félelmetes vízióival.
*
A klímaváltozással foglalkozó tudósok kimutatják, hogy az első ipari forradalom, vagyis Thomas Newcomen gőzgépének és Joseph Marie Jacquard szövőszékének elterjedése óta napjainkra, a negyedik ipari forradalom korszakára lényegében egy Celsius fokkal nőtt Földünk átlaghőmérséklete. És ha ez az érték századunk közepére még további fél fokkal növekszik, akkor elérjük a vörös vonalat, amelynek átlépésével katasztrofális változások várhatók bolygónk klímájában. Döbbenetes folyamat meglehetősen rövid idő alatt. Az első ipari forradalom a XVIII. század első felében indult, jelentős életmódbeli és társadalmi változásokat, mi több, forradalmakat előidézve (például Franciaországban a század végén). Mindeközben a Föld népessége is emelkedett, bár korántsem olyan nagy léptékkel, mint korunkban. A második ipari forradalom, a villamosságé és a közlekedésé is hozott nagy hatású társadalmi forradalmakat: az oroszt és a kínait. A harmadik ipari forradalom magában hordozta az előzők technikai eredményeit, tetézve a nukleáris technikával, meg a kémia és a biológia ipari léptékű alkalmazásaival. A jelenlegit, a negyediket pedig az elektronika, az infokommunikáció táplálja.
Eközben az emberiség létszáma folyamatosan növekedett, a sűrűn dúló, nagy, kiterjedt háborúk, meg a korábbi nagy járványok ellenére. Jelenleg Földünk emberi lakosainak száma közelíti a 7,7 milliárdot, annak ellenére, hogy a második világháborúban elpusztított áldozatok közvetlenül és közvetve erősen visszavetették a létszám-növekedést. Közvetlenül a halálukkal és közvetve, hiszen az elpusztult emberek nem nemzettek gyerekeket. Ennek ellenére, míg e nagy háború előtt, mintegy nyolcvan évvel ezelőtt az emberiség létszáma 2 milliárd fő volt, most már ennek az értéknek csaknem négyszerese lakja bolygónkat.
*
A klímaváltozás tudományos vizsgálatai szerint a fenyegető folyamat legfőbb okozója egyes kibocsátott gázok – elsősorban a szén-dioxid, de nagy veszélyeztető a metán is – üvegházhatást előidéző feldúsulása a légkörben.
Mármost az alapkérdés, miként kerül túl sok veszélyeztető gáz a légkörbe? A tudományos magyarázat szerint az emberi tevékenység okozza. Másfelől az is nagyon fontos tényező, hogy Földünk életében rendszeresen előfordultak jelentős természeti változások, sőt, kilengések. Voltak nagy jégkorszakok és erőteljes felmelegedések is. Felmerülhet a kérdés, a mostani változásokban és kilátásokban mekkora a természeti hatás? Amire kétségtelenül rászuperponálódnak az emberiség létéből és tevékenységéből származó jelenségek.
Zsurnalisztikai riogatásnak számíthat, ha az egy-egy évben, mint idén is jelentkező tartósan magas hőmérsékleteket, esetleg aszályokat is feltétlenül az emberiség létéből és tevékenységéből származó hatásnak tulajdonítjuk. „Hazánkban az 1800-as évek elején kezdték összegyűjteni és közzétenni a különleges időjárási eseményekről szóló feljegyzéseket, amelyek segítségével képet kaphatunk a súlyos és kevésbé súlyos, de mindenképpen említésre érdemes aszályokról. A 18. században kiemelkedően száraz évek voltak 1718-ban, 1790-ben és 1794-ben, amikor az emberek a fák rügyeit, héját, gyökereket és füveket ettek, megnyúzták és megették az elhullott állatokat is” – olvasható egy fontos szakcikkben (Vermes László – Pálfai Imre: Aszályok az újkori történelemben. História. 2007./5-6. szám).
Közelebb lépve az időben, a XIX. századba, az első ipari forradalom kiteljesedésének időszakára, amikor már rendelkezésre álltak rendszeres meteorológiai megfigyelések és ezekből mért adatok, ezt tudhatjuk meg: „az 1863-as esztendőre különösen mostoha csapadékviszonyai voltak jellemzőek”. Sajnos rá kell mutatni, hogy a klímaféltők általában nem szeretik, sőt, esetenként hevesen ellenzik a természeti folyamatok felemlítését, mert úgy vélik, ez gyengíti figyelmeztetéseik erejét, hatásosságát. Ám a szükséges teendők számbavételéhez, meghatározásához elengedhetetlen minden tényező ismerete és figyelembe vétele.
Még közelebb lépve az időben, kétségtelen, hogy a XX. században már jelentősen megnőtt az üvegház-gázok kibocsátása a szénerőművek tömeges elterjedésével, nemkülönben az autó- és légi közlekedésnek ugyancsak tömegessé válásával.
A tudományos vizsgálatokból, a világ számos szakemberének részvételével kialakított IPCC-jelentésekből mindenképpen az világlik ki, hogy a jelenlegi, az első ipari forradalom óta számított időszakban bekövetkező fenyegető klímaváltozási hatásokban meghatározó része lehet az emberi tevékenységnek. Így, ha ezeket a káros folyamatokat meg akarjuk – és reményeink szerint meg is tudjuk – állítani, vagy legalábbis fékezni lehet őket, akkor az emberiségnek el kell szánnia magát, hogy új pályákat tűzzön ki célként maga elé.
A döntő kérdés az, hogy milyenek legyenek ezek a pályák. Nem kevésbé lényeges, hogy mi módon valósíthatók meg a kedvező változtatások. Határozott és egyértelmű javaslatok, változatok a teendők „mit” és „hogyan” kérdéseire, ma még voltaképpen váratnak magukra. A kutatások, a globális modellek napjainkban még elsősorban a jelenlegi állapotok felmérésére és a jelzések elterjesztésére vonatkoznak. Ötletek már vannak, de még nem eléggé összefüggők, rendszerbe illők. Még inkább mozgalmak divatja terjed, erősebben érzelmi, mint értelmi alapokon. Alapvető kritériuma lehet egy átfogó, pontos teendőkre lebontott megoldásnak, hogy összehangoltan, rendszerbe foglaltan működjenek benne a tudomány, a kutatások eredményei, a gazdasági-üzleti érdekek és nemkülönben a politikai törekvések.
Hatalmas feladat, rövidtávú megoldások még alig körvonalazónak, mivel ezeket többnyire divergáló, egymással keményen konkuráló érdekek vezérelik. Csak egyetlen példa erre az egyik legfontosabb, igen erős, fejlett gazdaságú állam, az USA vezetőjének elutasító hozzáállása a klímaveszély problémájához. Holott a vizsgálatok arra intenek, hogy nagy veszélyeket hordoz a késlekedés, mivel közelítünk a vörös vonalhoz.
*
Mint látjuk, Földünk népessége nagyon jelentősen megnőtt az első ipari forradalom beköszönte, de főleg a XX. század közepe óta. A múlt század első harmadában még 2 milliárd fő körül járt az emberi népesség mérete, jelenleg pedig mintegy 7,7 milliárd ember él bolygónkon. Az ember népességnövekedésének és az élő természetnek a megváltozott viszonyára szemléletes összehasonlítást adott egy jeles magyar biológus kutató, Csősz Sándor a Népszavának adott interjúban: „A becslések szerint a jelenleg élő emberek mindegyikére körülbelül egy kilogramm hangya jutna. Ami nem azért lehengerlő adat, mert milyen sok a hangya, hanem mert 2500 éve, az emberi népesség robbanásszerű növekedése előtt még mindez úgy nézett ki, hogy minden emberre a saját súlyával megegyező hangyamennyiség jutott a képzeletbeli batyujába”.
Mi több, ennek az igen nagy és ráadásul folyamatosan növekvő számú emberi népességnek ma már több mint a fele városokban él. Sokéves technikai és civilizációs fejlődés eredménye, hogy a korábban elsősorban mezőgazdasági termelésből élő, e tevékenységek köré szerveződő falusi közösségek létszámát túlszárnyalja a városlakóké. A városi népesség aránya 1900-ban még a 15 százalékot sem érte el, s 1950-ben is csupán Földünk lakosainak 30 százaléka élt városokban. Századunk végére ezt az arányt akár 70 százalékra is jósolják. Ráadásul mindeközben bolygónk emberi népessége továbbra is növekszik, és ugyancsak az előrejelzések szerint 2100 küszöbére elérheti a 11, sőt, a 12 milliárdos létszámot is. Kétségtelen, hogy a 2000-es évek óta a növekedés üteme lassult, de nagy számnak a kicsi növekménye is nagy értéket jelenthet.
A növekvő mértékű városiasodással figyelembe kell venni a városlakóknak az életminőséggel kapcsolatos igényeit is. A lakóházak és a szolgáltató létesítmények építéséhez egyre több betonra lesz szükség. Márpedig a beton gyártásához igencsak sok kell az egyre értékesebb, mert fogyatkozónak számító vízből. A beton összetételében a szárazanyagokon kívül (cement, kőzúzalék, homok) 15--20 százalék víz. És ez a víz lényegében elvész a körforgásból. Emellett a technika fejlődésével és a civilizációs igények erősödésével a városlakók egyre növekvő mértékű energiafogyasztóvá válnak. Egy átlagos magyar háztartás akár néhány tucatnyi villamos készüléket is működtethet, a kis-fogyasztású elektronikus eszközöktől a viszonylag sokat igénylő fagyasztókig, mosógépekig. Emellett a lakosok közlekedése is jelentősen megnöveli az energiatermelés iránti igényt. A tudatosság, a takarékosság fontos tényező lehet a klímaveszély leküzdésében. De csak adalék, nem teljes körű megoldás, mert csupán néhány százalékot jelenthet.
A káros gázok kibocsátásának redukálása szempontjából fontos tényező lehet a közlekedési eszközök átállítása belsőégésű motorokról villamos hajtásokra. Ám ennek következményeképpen jelentősen növelni kell a villamosenergia-termelés mértékét. És ez, összekötve a növekvő létszámú városlakók életminőségét szolgáló, egyre bővülő energiaigényével, igen nagy mértékben megkívánja új erőművek és kiterjedt hálózatok kiépítését.
Míg a klímavédelem egyik elsődleges követelménye, hogy le kell állítani a káros gázokat és szilárd részecskéket kibocsátó szénerőműveket, nem elkerülhető az e szempontból tisztának számító atomerőművek számának bővítése, mivel a megújuló energiaforrásokkal (napsugárzás, szél, geotermia, ár-apály, hullámenergia) várhatóan nem lesznek teljes mértékben kielégíthetők a megnövekedett fogyasztási igények.
*
Bonyolult, egymás változásait erősen befolyásoló és nagy tehetetlenségű jelenségek ezek. Nagy tehetetlenségű, mivel a beavatkozások után is még jó ideig fennmaradnak a megelőző állapotok és folyamatok. Meglehetősen döbbenetes, de csak ki kell mondani, hogy a fenyegető kilátások, a veszélyeztető folyamatok eredendő okozója Földünk népességének erőteljes növekedése. Márpedig e tényezővel kapcsolatban elfogadható megoldás aligha körvonalazható. Bizonyítja a kínai modell csődje is, vagyis az a szigorú és emberellenes törvény, amellyel előírták, hogy egy párnak csak egy gyermeke születhet. Mi több, az immár 1,5 milliárdnyi indiai népesség esetén ilyen drákói szabályozások gyakorlatilag megvalósíthatatlanok. De ugyanígy, a népesség növekedését csökkentő eljárások éppen a leggyorsabban növekvő létszámú, kevéssé fejlett országokban/társadalmakban befolyásolhatók a leggyengébb mértékben (Afrika, Kelet-Ázsia, Dél-Amerika).
*
Drámai felütésekben nincs hiány manapság, amikor – immár divattá és mellette kiváló üzletté is válva – szinte naponta hallhatunk-olvashatunk, monitorokon láthatunk fenyegető jóslatokat bolygónk és emberi lakosainak jövőjéről, a klímaváltozás apokaliptikus hatásairól. A globális megoldások mikéntje és hogyanja azonban egyelőre még várat magára. Tudomásul kell venni, hogy a cselekvési programok már most is igen nagy pénzeknek összevonását-átcsoportosítását igénylik. És összefogást lokálisan is, de főleg globálisan.
Jelen írás is elsősorban a diagnózisok körébe sorolható és nem a terápiát megadó javaslatok számát szaporítja. Amelyekre pedig igen nagy és máris sürgető szükség van.
*
Mert meglehet már, hogy „A hetedik angyal is kitölté az ő poharát a levegőégre.” (Jelenések könyve, 16/17).
