Július végén meghívott vendége volt a Csillagpont nevű debreceni református ifjúsági találkozónak – hogy kerül egy sci-fi író egy keresztény tematikájú rendezvényre?
Éppen emiatt hívtak meg, merthogy vallási science fiction íróként elég szorosan kapcsolódom ehhez a témához. A vallásit ne didaktikus értelemben értse, inkább annyit jelent, hogy a regényeim alapvetően lélektani, filozófiai és vallási problémákat taglalnak. Az űrben játszódó Szivárgó sötétség című kalandregény-sorozatban például van egy Star Wars-os vonal, a kalóz-császár háború mentén, de van benne keresztényüldözés is. A mélyben arról szól, hogy Isten és a Gonosz valamiképpen újra belépne az emberek életébe, csak hát az emberiség már nem ismeri őket.
A vallási science fiction a nemzetközi irodalomban jól ismert műfaj, gondoljunk csak például C. S. Lewis Narnia krónikáira vagy Ray Bradbury Az ember című novellájára, melyben Jézus bolygóról bolygóra jár és tanít. Mennyire van jelen ez a téma a kortárs magyar sci-fi irodalomban?
Rajtam kívül ketten még biztosan vannak, akik vallásos témákkal foglalkoznak, velük beszélgettünk a Csillagpont fesztiválon: Görgey Etelka református lelkész, a Csodaidők, illetve az Időcsodák című regénytetralógiák szerzője, illetve Cs. Szabó Sándor református teológus, aki többek között a Prón című keresztény regényt jegyzi. Neki egyébként ugyanabban az antológiában (Ellenérdek) jelent meg az egyik regénye, mint az én első, időutazásos novellám, A fajellenőr – avagy mentsd meg Krisztust!
Miről beszélgettek? Hogy összeegyeztethető-e a fantasy műfaja a vallással vagy a hittel?
Az írással minden összehozható. Minden, ami az embert mélyen foglalkoztatja. Persze nem szájbarágósan. Arra törekszem, hogy miközben egyetemes problémák kerülnek egy-egy regényem fókuszába, ennek kapcsán ne válaszokat adjak, hanem kérdéseket tegyek fel. A Szivárgó sötétség első kötetében (Scar) például a szabad akarat léte vagy nemléte volt a szereplők legnagyobb problémája. Erre vonatkozóan rengeteg kérdésfeltevésem, nekik, a főhősöknek pedig számtalan válaszuk született. A második kötetben a „lehet-e a jóért rosszat tenni?” kérdéskört jártam körül. Az olvasók eldöntik, hogy azonosulnak-e valamelyik szereplővel – próbálom úgy megírni a történeteket, hogy a négy főhős közül ne legyen mindenki egyformán rokonszenves. A szimpátia a döntéseik fényében folyamatosan változik. Nincsen csak jó vagy csak rossz karakterem, minden attól függ, hogy egy adott helyzetben milyen módon reagálnak, illetve milyen következményei vannak a reakcióiknak.
A jó és a gonosz harcában való eligazodás vagy az ehhez való viszonyulás volna az élet egyik értelme?
Inkább az, hogy miként definiáljuk önmagunkat. Ha megfigyeljük, még az utolsó sorozatgyilkos is jónak definiálja önmagát. Már ha nem pszichopata. Mindenki igazolja a tettei helyességét, még akkor is, ha teszem azt, népeket mészárol. Így válik igazán érdekessé, hogy mi a jó és a rossz. Van-e általános jó, amihez mérhetjük magunkat? Vagy mindenki a saját szubjektív igazságát hangoztatja? Nemcsak a fantasykben kérdés ez, a mindennapi életünkben éppúgy szembe jön. Ha nagyon áttételesen nézzük, már az is a jó és a rossz kérdését feszegeti, hogy például egy ügyetlenebb, gyengébb kollégát kivet-e a közösség vagy segít neki. Azt hiszem, ezeket a dolgokat valahogy le kell tisztítani, helyre kell tenni.
Egy blogbejegyzésben arról ír, hogy miután már megvolt az ősszel megjelenő Vágymágusok kiindulópontja, még hiányoztak a dramaturgiai miértek. Aztán egyszer csak, munka közben, ahogy az aláfestő zenét szolgáltató YouTube továbbugrott a szokott metálról, felcsendült egy Majka–Curtis-szám, ami gördített egy nagyot a Vágymágusokon is. Szivacsként figyeli a környezetét, onnan meríti a tisztítanivaló vagy épp tisztázó megoldásokat?
Egyáltalán nem figyelem. Számomra az írás zárt szellemi folyamat, pont emiatt nagyon meglepő, ha akad olyan külső erő, mint például ez a dalszöveg is volt, ami hirtelen hatni kezd rám. Ilyenkor mindig meghökkenek, mert nagyon kevés dolog hat így. Általában van egy belső gondolkodási folyamat, az kanyarítja a történetet. Illetve előfordul olyan is, leginkább akkor, amikor novellát írok, hogy tudatosan kísérletezem, új dolgokat próbálok ki. Ezeknek az írásoknak gyakran valós társadalmi esemény az alapjuk. Most például az ökoszorongásról írok – eljátszottam a gondolattal, milyen lenne a jövőbeli világ.
Novellát írni nem afféle úri passzió? Kifizetődik valamiben?
Fellendülőben a kispróza mostanában. Igaz, hogy sokáig nem annyira volt érdeklődés a novellás kötetekre, de például az Esővágy vagy Böszörményi Gyula Mindörökké várni című elbeszélésgyűjteménye már olyannyira sikeresek lettek, hogy a kiadónk elindított egy antológiasorozatot, melynek most már a harmadik kötete jelenik meg idén karácsonyra. Vágyom rád! lesz a címe.
Ahogy az oldalán lévő kommenteket olvasom, a rajongók az Artúrt, azaz a Szivárgó sötétség következő epizódját vágyják nagyon. Milyen kérdésfeltevésekkel készül benne?
Például, hogy meg lehet-e ölni pár ezer embert annak érdekében, hogy győzzön a jó. Háborús helyzetben ez alapvető kérdés. Hogy mit lehet megtenni? Meddig lehet elmenni? Az Artúr fő kérdése, hogy milyen áron hozzák meg a szereplők a döntéseiket.
+1 kérdés
Honnan az On Sai név? Jelent valamit?
A bonsaiból ered. Egyszerű szójáték.
