„Maga teremtett magának nyelvet” – írta egykoron Katonáról Gyulai Pál. Épp ennek eredménye az a sokat emlegetett „ódon zamat”, mely azonban nemcsak művészi értékének forrása lett, hanem idővel a mű puszta megértésének akadályozója is.
Számunkra ugyanis már szinte teljességgel idegen a szenvedő szerkezet gyakorisága, az elbeszélő múlt használata, s nem könnyítik az olvasó helyzetét az olyan szavak, mint például lebókol, dombéroz, dömmög, döbör vagy gyömör. Ráadásul a szapora nyelvi nehézségek szükségképp társulnak a mű szövegének olykori eredendő homályosságához, többértelműségéhez, ami tovább fokozza a befogadási gondokat.
Miközben persze, a Bánk bán – Erdélyi János szavaival – „egyetlenünk a maga nemében”, így méltán lett az 1870-es évek óta kiemelt fontosságú tananyag. De ezt a remekművet egy mai diák már jórészt képtelen végig olvasni szervezett, módszeres segítség nélkül.
Nádasdy Ádám fordítása épp ezt ajánlja. Nem ígér többet, azaz pontos prózafordítása nem törekszik arra, hogy az eredeti, jambusi verselésű szöveg művészi ekvivalense legyen. De nem kapunk kevesebbet sem a szakszerű segítségnél, mely hallatlanul megkönnyíti a befogadást, a hiteles műértést.
A fordítás természetesen mindig értelmezés is, kiváltképp a kétértelmű szöveghelyeknél vagy ott, ahol valamely fordulat, szó régi és mai jelentése eltér egymástól. A fordítónak ugyanis, miként ezt Nádasdy hangsúlyozza, szükségképp döntenie kell. A könyv szaklektora, vagyis az irodalomtörténészeket képviselő Margócsy István joggal hangsúlyozza: „döntései mindig korrektek és figyelemre méltóak”.
Ez akkor is így van, ha némely esetben Nádasdy álláspontja számomra nem tűnik eléggé meggyőzőnek. Például az első felvonás záró jelenetének híres Bánk-monológja, benne a „tündéri láncokkal”, melyet Sőtér István emlékezetes értelmezése a mű egészének egyik kulcsává emelt. „Szedd rendbe, lélek, magadat, és szakaszd / szét mindazon tündéri láncokat, / melyekkel a királyi székhez és / a hitvesedhez, gyermekidhez oly / igen keményen meg valál kötözve! / Úgy állj meg itt, pusztán, mint akkor, a- / midőn az Alkotó szavára a / reszketve engedő chaos magából / kibocsájta. – Két fátyolt szakasztok el: hazámról és becsületemről.” Ez utóbbit Nádasdy „férji jóhíremnek” fordítja, holott – épp Sőtér elemzése utal erre – Katona hőse a becsületet mintha ennél tágabb, összetettebb értelemben is használná. Igaz, az eredeti szövegben néhány sorral lentebb szerepel a fordulat: „jóhíremet ki nem törölheti”, s ez pedig akár a fordító megoldása mellett érvelhetne. Az egymáshoz oly közeli helyeken azonban nem véletlen az eltérő fogalomhasználat, joggal épülhet tehát rá történeti interpretáció.
Továbbá: a tündéri valóban jelent tünékenyt, de – a kritikai kiadás szerint – kedvest, gyönyörűségest is, s ez legalább annyira nyomatékos, mint az előbbi. Nádasdy változata így óhatatlanul csökkenti Bánk döntésének erkölcsi, egzisztenciális súlyát, a hatalmas tétet. S ha már itt tartunk: felvethető, hogy a fordító alapszövegként miért nem a kézenfekvő lehetőséget, azaz magát a kritikai kiadást (Orosz László munkáját) használta.
Ezek persze, inkább árnyalatokra vonatkozó kérdések csupán, a lényeget tehát semmiképp sem érintik. Nádasdy okkal utal arra, hogy Katona szövegének fordítása egyáltalán nem volt könnyű munka. De komoly kihívásokat rejtő vállalkozásának eredménye világos, konzekvens, gördülékeny mai beszélt nyelvű változat lett, ami bőséges jegyzetapparátusával megbízhatóan igazít el bennünket a szöveg nyelvtörténeti, dramaturgiai, értelmezésbeli rejtelmeiben. Sok diák, mai olvasó örömére, de legalábbis megkönnyebbülésére.
Infó:
Katona József: Bánk bán Nádasdy Ádám prózai fordításával
Magvető, 2019.
