A jelennek nincs joga tönkretenni azt a csaknem hat évtizedes brandet, amit a Liszt Ferenc Kamarazenekar jelent. Mivel az idén hetvenmillió forintra emelt állami támogatás is csak a fellépő művészek fizetésének negyedét fedezi, a kiegészítő támogatás hiányában nem fog tudni fennmaradni az együttes – mondja Bolyki György, a zenekar novemberben kinevezett ügyvezető igazgatója.
– Novemberben volt egy beszélgetésem a kulturális kormányzat vezetőivel, melynek során biztatást kaptam, dolgozzak ki egy tervet annak érdekében, hogy az együttes ismét visszatérhessen a világ élvonalába. A koncepció elkészült, a döntéshozók asztalán van. Egyelőre annyit sikerült elérni, hogy az idei évre tervezett 46 millió forintos állami támogatást 70-re emeljék, ez elég arra, hogy ebben a negyedévben kifizessük a zenészek bérét. Ahhoz, hogy a következő, 2019–20-as szezonban a jelenleg tervezett koncertszám mellett továbbra is fizetést tudjunk adni, 300 millió forintra van szükség, és akkor még egyetlen koncertet sem rendeztünk – mutatja be a kijózanító számokat Bolyki György. A helyzetet nem látja esélytelennek: – Megkérdeztem a kulturális kormányzatot, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekarra szükség van-e, ők pedig határozottan igent mondtak.
A magánszféra megjelenésében azonban nemigen reménykedik. –Amikor kiderült, hogy a TAO meg fog szűnni, negyven nagyvállalatot jártunk végig. Megkérdeztük: most, hogy nem adókedvezményt kapnak, lesz-e olyan büdzsé, amelyből kulturális célokat támogatnak. Mindenki nemet mondott. Úgy tűnik, a cégek csak addig adtak a kultúrára sok-sok milliárdot, amíg ezzel anyagilag jól jártak – ecseteli tapasztalatait.
A zenekari tagok fizetésén kívül az együttessel rendszeresen fellépő világsztárok gázsiját, koncerttermek bérleti díját, hangszervásárlást és -karbantartást kéne finanszírozniuk a mindössze három munkatársból álló stáb és egy kis iroda bérleti díján kívül. – Vannak tagok, akik még mindig a zeneakadémiai tanuló hangszerükön játszanak – meséli Bolyki György, aki a muzsikusok leterheltségét is megemlíti. – Rengeteget dolgozunk az életben maradás érdekében, hétnapos munkahéttel, rengeteg fellépéssel, de nem elég próbával. Ez a folyamat nem tartható, mert a minőségi munka rovására megy.
Többször felléptek már az argentin zongorista világsztárral, Martha Argerich-csel, akivel decemberben is együtt játszanak európai turnéján, így a budapesti Zeneakadémián is. De nem a húzónevekre hajtanak. – A víziónk az, hogy a húzónév ismét a Liszt Ferenc Kamarazenekar legyen. Fontos, hogy kivel játszunk, de az az igazán nagy érték, ha a zenekar neve hozza be a közönséget.
A koncerteken átlagban 25 fővel fellépő együttesben három korosztály képviselteti magát, vannak zenészek, akik unokái lehetnének az együttes még aktív alapító tagjainak. Nincs elvándorlás, mert a Liszt Ferenc Kamarazenekar egy szakmailag kiemelkedő együttes, a világban óriási brand, megbecsült produkció, mely mögül ugyanakkor hiányzik a megfelelő mértékű állami támogatás. Ez pedig most már gátja a fejlődésnek és működésnek. Most értünk el a határhoz – mesél a presztízsről Bolyki György.
A hazai zeneértő közönség nem bővíthető könnyen, Budapesten hatalmas koncertválaszték áll rendelkezésre. Vannak művészek, akik a könnyebb műfajok irányába nyitva növelik a nézőszámot. – Ne csináljunk úgy, mintha Mága Zoltánra nem telne meg az Aréna. Megtelik. Havasi Balázsra is. Nem mondhatjuk tehát, hogy a produkcióikra nincs igény. A társadalom széles rétegei igénylik ezeket a végtelenül leegyszerűsített zenei hatásmechanizmusokat használó performanszokat. Az igazi klasszikus zene viszont nem erre való, mivel az sokkal mélyebbre eljutó, formáló erővel bíró élményt nyújt, amely nem az arénában működik, sokkal intimebb közegekben, emelkedettebb térben kell játszani. Ez nem a showbiznisz. Ugyanakkor helye van mindegyiknek – vázolja a különbséget Bolyki György, aki énekesként és producerként tapasztalattal bír a könnyebb műfajokról is.
Hogy lesz-e a Liszt Ferenc Kamarazenekar repertoárján filmzene, például a Harry Potter? – Miért ne? – válaszol kérdéssel. Ha a zenekar olyan közönségnek akar játszani, amely Harry Pottert akar hallgatni, és olyan helyen, ahová ez való; ha izgalmas projektre kapunk felkérést, amely művészileg vállalható, előfordulhat. Momentán nincs ilyen tervünk. De hangsúlyozom, nem alávaló dolog könnyűzenét játszani. Alávaló dolog rosszul játszani a könnyűzenét – fejezi be Bolyki György.
