;

interjú;költészet;Költészet napja;

- A Száműzött Jézus visszatért - Interjú Legéndy Jácint költővel

Versei videoklipszerűen összekapcsolódó képekből épülnek fel, a sajátosan tördelt szövegtest formája is filmszalagra emlékeztet. De nemcsak vizualitásukkal nyernek meg maguknak, hanem különleges ritmusukkal, zenéjükkel is. Legéndy Jácint költővel Földalatti Oltár című, harmadik verseskötete apropóján beszélgettünk.

Mit jelent az ön számára az underground? 

Voltaképp 13 éves korom óta kötődöm az under­ground mozgalomhoz, így számtalan barátságot, koncertélményt és szerelmet köszönhetek e rendkívül érzékeny, s napjaink társadalmi viszonyait sajátos, forradalmi módon, azaz művészi eszközökkel befolyásolni, majd átalakítani akaró, szubkulturális közegnek. Habár az élet más területein is jelen vagyok erősebb vagy éppen visszafogottabb intenzitással, számomra az underground az elsődleges valóság, s persze a legfontosabb ihlető szféra. Nem beszélve arról, hogy első művészeti benyomásaim is főleg underground zenészekhez, illetve performerekhez kapcsolódnak.

Mit kell beáldozni érte? Ön mit áldozott fel? 

Az underground elsősorban korlátlan, szinte már anarchisztikusan szabad világáról híres. Legtöbben csupán a társaság vagy az igényes szórakozás iránti vágyukból adódólag járnak ezekre a rendezvényekre, ugyanakkor sok, a hivatalosan támogatott mezőnyből kiszoruló, esetleg onnan szándékosan távozó kísérleti művész érkezik a földalatti szcénába, s nehéz időkben nyilván politikai másképpgondolkodók is. Ők mindannyian átlátják, hogy saját egzisztenciájukkal játszanak, amikor e közeghez csatlakoznak, de bizonyára alkatilag sem idegen tőlük egyfajta áldozatvállalás. Másfelől az elmúlt években jó néhány szervezővel, dj-vel, illetve klubvezetővel találkoztam, aki olyannyira szívügyének tekintette az underground jövőjét, hogy saját anyagi, családi, illetve lelki tartalékait sem kímélte. Mondhatnám: a szabadság az egyik legszebb és leghatalmasabb szenvedély. S hogy én feláldoztam-e valamit az underground érdekében, s ha igen, mit? Szerintem döntsék el maguk a verseskötet olvasói.

Jézus – aki fel-felbukkan a versekben – mennyire underground áldozati figura? 

Tény, a Száműzött Jézus alakja már a ’90-es évek végétől ott bolyong a verseimben. Egy hajléktalan srác ihlette, akivel valamelyik underground koncerten találkoztam. Habár a szövegekben jóval összetettebb motívumként jelenik meg. Lehet gerillaharcos, naranccsal dobálózó gyerek, templomból elzavart koldus vagy olykor a vágóhíd kapujánál tüntető, pucér kamaszlány, azaz karakterében számos, a társadalom peremére szorult embertípus feltűnik.

Költészetileg mit jelent undergroundnak lenni?

Egységesen meghatározható fogalomként az underground költészet külföldi viszonylatban sem igazán létezik. Noha érthetjük alatta összefogla­lóan a mainstream irodalomtól független költészeti csoportosulásokat és törekvéseket, de a posztpunk, illetve az újhullám színrelépésével a ’80-as évek elején induló, s általam klasszikus undergroundnak nevezett mozgalom alapvetően csak zenei, képzőművészeti, esetleg filmes és színházi vonalon jelentkezett, önálló költészeti vonatkozásai eléggé csekélyek voltak. Mindazonáltal úgy érzem, a Földalatti Oltáron belül elsősorban e klasszikusnak tekintett undergroundra jellemző témák és élmények, például az elidegenedés, a családi vagy társadalmi problémák, a természetvédelem, a kamaszkori válságok, olykor a szerelem dominálnak hozzájuk passzoló költői stílusban, s habár a könyv lapjain egyéb tematikájú versek is megjelennek, azok nyelvkezelésük, világlátásuk, eszközkészletük vagy személyes vonatkozásaik folytán szintén az underground összefüggésrendszerbe csúsztathatók.

Különös kiadás a Földalatti Oltár, a kötetnek van limitált, keménykötéses szériája is, ami itthon nem annyira szokás, ráadásul a borítót és az egészet is ön tervezte – mi ennek az oka, háttere? 

Képzőművészként ugyancsak alkotok, s az előzőleg publikált könyveim borítóját is én terveztem. A lapszéleken saját kollázsaim, valamint önarcképeim szerepelnek, akárcsak a borítón, ezáltal a verseskötet grafikailag is hozzám köthető. De a tervek elkészítése során figyeltem arra, hogy némi nyomdai ügyeskedéssel egyazon nyomtatásból keményborítású, védőborítós verzió is készülhessen, így születhetett meg a limitált széria. Könyvek esetében szokatlan az ilyesmi, a zene világában, persze, korántsem rendhagyó.

Sajátos versformálása a tipográfiában is tetten érhető: mindig zárt hasáb alakú, központozás nélküli, sorkizárt sorokban olvashatók a versei, ez miért van így?

Nos, a verseimen belül erőteljes szerepet kap a vizualitás, hiszen e szövegek mind videoklipszerűen összekapcsolódó képekből épülnek fel, s önmagában a szövegtest formája is filmszalagra vagy videoszalagra emlékeztet. A képek határa nem egyezik meg a sorvégekkel, hanem a sorokon belülre esik, így az áthajló olvasástechnikából adódóan a vizuális elemek egybefolynak, vagyis a tudatban rögtön mozgóképpé alakulnak. Ugyanakkor a versek csak ránézésre tűnhetnek prózaversnek, valójában sajátos ritmusuk, illetve zenéjük van. A központozás hiánya pedig csak segíti a gördülékeny olvasást.

Performerként, képzőművészként milyen körülmények között szeretné leginkább bemutatni a kötetet? 

Előző könyveimet avantgárd galériákban, intermediális kollázstárlat, valamint nyomólemez-installáció keretein belül mutattam be. A Földalatti Oltár esetén is hasonló megjelenítést képzelek el, kiegészítve performansszal, vetítéssel és zenével.

Falcsik Mari: Az igazi idő című kötetéről