színház;irodalom;Katona József;dráma;Bánk bán;irodalomtörténet;Nyitott mondat - irodalom;

- Katona József: Bánk bán

Nádasdy Ádám mai magyar prózai fordítása – részlet

I/5. JELENET

Bánk

(felkiált) Melinda?! (Sokáig nem bír megszólalni) Az a jelszavuk: „Melinda”! Melinda szép, mocsoktalan neve ma arra kell, hogy vele takarózzon egy sötétben ólálkodó csoport!? Egy titok zárja lett Melinda hibátlan neve!

I/6. JELENET

Jön Tiborc, ugyanazon az ajtón oson be, ahol Bánk jött.

Tiborc

(félre) Nicsak, hála istennek! Mégis ő az! (Hangosan) Bánk bán! Kegyes ­nádor!

Bánk

Le vagyok leplezve?

Tiborc

Én Tiborc vagyok, kegyes nádor! ­Látod.

Bánk

Tiborc… (gondolkodva járkál)

Tiborc

Igen, mert szólnom kellene fontos dolgokról.

Bánk

Melindáról?

Tiborc

Nem őróla.

Bánk

Nem?

Tiborc

Lopni jöttem ide, mert szegény feleségem és a gyerekek velem… (Elfullad a hangja)

Bánk

No jól van, igen.

Tiborc

Jaj, édes istenem, hiszen nem is figyel rám. – Bánk! Gróf úr! Kegyes nádor!

Bánk

(magának) Melinda! És megint Melinda! Szent ez a név! Erős lánc a te neved, mely életeddel szorosan összefogja minden égi és földi kincsemet – s talán ez a törhetetlen lánc most úgy szétszakadt, hogy darabjaiból a gazoknak is jutott? (Felfortyan) Mennybéli szentséges Atyám! Add meg nekem mindentudásod égi cseppjeit, hogy átlássak ezen a nagy fátyolon, és eszemmel az emberek szívébe úgy beleláthassak, mint egy tükörbe!

Tiborc

Kegyelmes nádor –

Bánk

Talán ők többet észrevettek, mint én, a szerelmes? És én azért futom körbe az országot, hogy addig itthon tönkretegyék a boldogságomat? Talán azért rak rám egyik munkát a másik után ez a királykodó királyfeleség, hogy a szemem elfáradjon, s ő ezalatt megölje a szívemben lakó becsületet? Jaj! Lehet, hogy épp ezek a sötétben bujkálók volnának azok, akik igyekeznek bolond álmomból felriasztani, mert sajnálnak, látva, hogy becsületem végveszélyben forog, s azt rikoltják: „Gróf! Ébredj fel, mert meglopják Bánkot!”… De nem: ők talán csak fizetett szolgái egy gonosz, irigy embernek, aki nyugalmamat sajnálja tőlem, és itt (szívére üt) akarna félelmet okozni, hogy szorongjon a szívem! (Megijed) Szorongás? Ezt nekem egykor úgy írták le, emlékszem, mint a lélek egyik betegségét… De persze nem lehet a lélek sem örökké egészséges! (Reszketve) Bánk! Bánk! Te nem mered kimondani talán? Csak mondd ki, mondd ki – hadd kacagja ki a visszhang is szánalmas gyengeségedet…

Tiborc

Szent isten!…

Bánk

(nem hallja) A féltékenykedő Bánk bán!… (Nevet) Elmém, hazudsz! Hazudsz! (Fájdalmában fejét keze közé szorítja) Mit nyugtalanítasz, sötét álomkép?! Mit gyötörsz, incselkedő khiméra? Hát miért öleltem én szerelmesen az egész világot, egyik sarkától a másikig, egyvalakiben? Miért mindent egyben? Miért tebenned, Melinda? S most egy ember, egy méltatlan marék por, az ütné ki őt a karjaim közül? Őt!? Ki lenne az? Ki lenne az? Világosságot akarok itt, világosságot! (Hirtelen) Megyek a sötétben ólálkodókhoz.

Bánk el ugyanarra, ahonnan jött.

Tiborc

Na, itt hagyott. – Jaj, mintha jönne valaki!… Jönnek! El innen! Éhezzetek, szegény porontyok: nem ért még a lopáshoz ősz Tiborc apátok.

Rettegve Bánk után siet.

I/7. JELENET

Jön Ottó és Biberach.

Ottó

Gyorsan, beszélj! Megtaláltad őt?

Biberach

(jelentőségteljesen) Megtaláltam – a galamb helyett egy oroszlánt.

Ottó

Talán haragszik? Mit mondott?

Biberach

Hogy eljön.

Ottó

(örömmel) Eljön!

Biberach

Csak csendesen! Nyugtával dicsérd a napot.

Ottó

De hiszen Melinda maga mondta, hogy eljön…!

Biberach

(fagyosan elmosolyodik, és gyors pillantást vet az ajtóra, melyen Bánk kiment) Ő maga. (Hangosan, mert úgy véli, hogy Bánk hallgatózhat) Nem jó ám mindig utánozni Germanicust, aki titokban járt, hogy kihallgassa, mit beszélnek róla; mert a szelíd Germanicus képes volt az indulatait féken tartani!

Ottó

Miért mondod ezt nekem?

Biberach

Csak úgy…

Ottó

Te indulatok nélküli teremtmény, én még mindig nem tudom magam kiismerni rajtad. Vagy valami rendkívüli embernek szeretnél látszani, ugye? – Legyél nekem a barátom!

Biberach

Én nem.

Ottó

Nem? És miért?

Biberach

Hogy másvalaki legyen barátod.

Ottó

Na szép.

Biberach

Az a fajta bolondság, mikor az ember elfelejti, hol a helye, még nevetségesebb, mint ha valaki erején felül feszíti meg magát.

Ottó

Jó. Adj tehát tanácsot most.

Biberach

Miben?

Ottó

Te ismered Melindát.

Biberach

Tán… igen.

Ottó

Beszélj!

Biberach

Hm… Minden, ami hízeleg a nők szívének, a nők büszkeségének, az egyúttal már tetszik is nekik. Ők a legromlottabb, erkölcstelen alakot is dicsőségesnek tartják, ha van benne valami apró rendkívüliség: ha az illető herceg; ha a nővére királyné; ha kereszt vagy aranylánc lóg a nyakában – mind egérfogók a nők számára.

Ottó

S a derék Bánk bán, ő micsoda Melinda számára?

Biberach

A férje, akit szeret.

Ottó

Végem van!

1848. március 15-én,szerda este hiá­ba tűzte műsorra a Nemzeti Színház Katona József Bánk bánját, a színházba bezúduló tömeg inkább a Himnuszt és a Mar­seillaise-t akarta hallani… E félbemaradt történelmi előadás előtt tisztelgünk most egy részlettel. Nem is akármilyennel: Nádasdy Ádám Dante és Shakespeare korszerű fordításai után Katona József Bánk bánját „fordította” magyarról magyarra: a veretes régi versből mai magyar prózába. A Magvető Kiadó gondozásában április 10-én megjelenő kötetben az eredeti szöveg és a „fordítás” egyaránt olvasható lesz, Margócsy István irodalomtörténész utószavával együtt.

Az 1956-os forradalmat – Petőfi-körös előzményei miatt – gyakran nevezik az írók forradalmának. Valóban sok író vett részt a sztálinizmus elleni felkelés előkészítésében, de Petőfiék forradalmát ennél is jobban jellemezte az írók szerepvállalása. Egyes életpályák esetében szinte lehetetlen eldönteni, hogy a történelemkönyvek vagy az irodalomtörténet lapjaira kínálkoznak-e inkább. Szinte nincs is olyan erőközpontja az 1848-ban kibontakozó forradalomnak, ahol ne lett volna meghatározó szava íróknak, költőknek vagy irodalmároknak.