"Tudjuk, hogy a szárazföldön élő vándorló fajok, az északi-sarkvidéken élő kaributól kezdve a tanzániai Serengeti Nemzeti Parkban élő gnúkig, úgy javítják túlélési esélyeiket, hogy a szezonálisan elérhető váló táplálékokhoz igazítják a vándorlásuk ütemét és idejét, tehát nem csupán elindulnak A-ból B-be"- mondta Briana Abrahms, az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) kaliforniai kutatóintézetének munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.
A kék bálnák a jelek szerint ugyanezt a stratégiát alkalmazzák évről évre az Egyesült Államok nyugati partvidéke mentén, annyi kiegészítéssel, hogy ők a kiváló emlékezőképességüket is bevetik.
"Ezek a hosszú életű, rendkívül intelligens állatok arra alapozzák a mozgásirányukat, hogy hol és mennyi táplálékra számíthatnak a vándorlásuk során"- mondta Bruce Mate, az Oregoni Állami Egyetem tengeri emlősökkel foglalkozó intézetének vezetője.
A szakemberek az intézet által begyűjtött tíz évnyi adatot tanulmányozva nézték meg hatvan kék bálna napi szintű mozgását az Egyesült Államok nyugati partvidéke mentén, majd az eredményeket összevetették az óceáni tápláléklelőhelyek krillpopulációinak méretével - olvasható a Science Daily tudományos hírportálon.
"Úgy véljük, hogy a kék bálnák a történelmileg kialakult vándorlási útvonalakat és időzítést használják ahhoz, hogy eljussanak a várhatóan legbőségesebb tápláléklelőhelyek közelébe, majd az adott környezeti feltételek függvényében apró módosításokat eszközölnek"- mondta Daniel Palacios, az intézet munkatársa.
A tanulmány, amely az amerikai tudományos akadémia folyóiratának (PNAS) jövő heti számában jelenik meg, felveti a kérdést, hogy mi fog történni a bálnapopulációkkal, ha a változó éghajlat hatására a tápláléklelőhelyek kínálata jelentősen el fog térni a bálnák várakozásaitól.
