Nevet változtatott a francia Nemzeti Front ( FN) Lille-ben rendezett hétvégi, sorrendben a 16. kongresszusán, Marine Le Pen tisztségében megerősített elnök javaslatára. Le Pen azonban ezzel kockázatosat lépett.
A pártelnök szemmel láthatóan azt próbálta elérni, hogy róla és átkeresztelt pártjáról szóljon a hétvége Franciaországban. Azzal indokolta a névváltás szükségességét, hogy a Front szeretne végre kormányra kerülni, és ez nem megy koalíciós szövetséges keresése nélkül.
A Front szó túlságosan is harcias, inkább riaszthat, mintsem vonzhat. Szalonképesebbet kell találni. „polgáriasabb” természetűt. Hazafias jellegűt, szívdobbantót, hasonlatosat arra, ami a többi nyugat-európai nacionalista pártra emlékeztet. Marine Le Pen rá is lelt erre, és a kongresszus második napján jelentette be javaslatát - „Nemzeti Tömörülés”. Vagyis a „nemzeti” maradhat, csak a frontot kell törölni. Az új névnek tükröznie kell, divatos kifejezéssel a „rendszerváltozást”, egyben bizonyítani azt. Francia elemzők szerint azonban csupán nagytakarítás volt, amolyan portörlés, mert a frissen eltemetett Nemzeti Front éberen őrzi változatlan programját, több nyugat-európai társához képest lemaradt az izmosodásban a német Alternatíva, az osztrák kormánykoalícióba befészkelődött újnácik, az olasz „ötcsillagosok” mögött. A lepenisták elszigetelődtek, Marine Le Pen ebből igyekszik minél hamarabb kitörni.
A közvetlen előzmények nem könnyítették meg ezt. Családi háborúság dúlta szét a párt berkeit, az 50 Marine Le Pen teljes mértékben a maga képére akarta formálni 90 esztendős alapító atyjának mozgalmát. Az öreg azzal fizetett vissza, hogy közzétette emlékiratainak első kötetét, kigúnyolva leánya szándékait. Jean-Marie Le Pen ellenben éppen a rendkívüli kongresszus idején maradék idejében elcsámborgott hűségesebb híveivel, titkos dedikálásokat szervezett, miközben leánya szerény párttöbbségével megfosztotta atyját az „örökös díszelnöki” sarzsitól. Az unoka, az ifjú Marion Maréchal Le Pen, a tengerentúlon Trump táborának a vendégszeretetét élvezte. Bejelentette, szakít a napi pártpolitikával, ezen túl csakis a „tudománynak él”.
Időközben azonban a Lille-i tanácskozásba belopózott a nemzetközi szélsőjobboldal belső vívódása is. Trump hajdani kampányfőnöke új szervezete nevében ugyanis európai kortes körútra indult, Svájcba, Itáliába és Lille-be, a lepenisták kongresszusára is. Steve Bannon radikális szónoklatot tartott azzal a kulcsmondattal, hogy a történelem az ő oldalukon áll, „a jövő a világméretű populizmusé, győzelemről győzelemre törnek”. A gyakorlatban ennek abban kell kifejeződnie, hogy az Egyesült Államok nyíltan szembefordul Európával, hadat üzen Brüsszelnek, a már erre szövetkezett tábor vezetőjeként (Kaczynski Lengyelországa, Orbán Magyarországa, Putyin Moszkvája) és a hasonlók oldalán harcolna a nagyvilág ellen. Bannon, aki néhány hónapja szakított a Fehér Házzal, mintha Trumpot már nem tartaná kellően radikálisnak. Kombináció, föltételezés, meglehet a találgatás túlságosan is merész. Macron Ötödik Köztársasága azonban pillanatnyi megtorpanásai, átmeneti ingadozásai ellenére is kellően stabilnak látszik ahhoz, hogy Le Penék bohóckodásai miatt akár nyugtalankodnia is kellene. Az új Nemzeti Tömörülés a Szajna partjain idegesíteni csak keveseket fog. A Le Monde azt jelzi, a választóknak csupán 40 százaléka töpreng azon, hogy szavazáskor egyáltalán az eszébe jusson.
