Nem lehetett nem észrevenni, ahogyan az Orbán Viktor által látványosan megrendezett, úgynevezett nemzeti konzultáció záróünnepségének másnapján, a rangos Le Monde az elhangzottakra reagált. Meglehet, csupán véletlen egybeesés volt, hogy a német Thomas Wieder Berlinből és a francia Cécile Ducourtieux sietve megjegyzéseket fűzött a magyar kormányfőnek néhol durva humorral fűszerezett mondataihoz, bár ez eléggé valószínűtlen, lévén a hölgy állandó brüsszeli tudósító. EU-ügyekben beavatott, tehát eleve tájékozott lehetett arról, mire készül a Fidesz-kormányzat Budapesten. Együttes fejtegetésük azzal indult, hogy a nevezetes M&M páros (Merkel-Macron) addig jobbára amolyan különlegesség volt - kivált a körülményes menekültkérdésben -, mostantól azonban önálló fogalom. Különösen azóta, hogy a párizsi államfő egy hivatalos találkozón finoman, ám meglehetősen kendőzetlen szavakkal „kiosztotta” a Duna-parti vezért. Amit a címzett zordan, sértődötten vett tudomásul.
A történteket kommentáló megjegyzéseiben a párizsi hírlap azt állapította meg, hogy védelmi, környezetvédelmi és egyéb kulcskérdésekben amolyan szimbiózis, formai és tartalmi egyetértés uralja immár a két politikus viszonyát, ami örvendetes fejlemény, mert Németország és Franciaország összhangja nélkül az Unió tapodtat sem léphet előre. De Budapest és Varsó keresztbe tenne mindkettőjük fölfogásának, amit a francia államfő „izmosan" kommentált. Nehezményezte például, hogy ezek az Uniót amolyan ügyesen manipulálható szupermarketnek tekintik, és ez a megfogalmazás fölöttébb tetszett a berlini kancellárnak. A németek méltányolják az ilyen erőteljes fellépést - jegyezte meg a Le Monde.
A párizsi bíráló megjegyzések közül hiányzik azonban egy döntő tromf, amely számszerűen talán meggyőző lehetne, csak éppen erkölcsileg és demokratikusan elfogadhatatlan. A ficánkoló visegrádi négyek a 28 tagú közösségen belül a többieknél éppen hatszor kevesebben vannak. Csakhogy az önkéntes szövetkezésnek egyik alaptörvénye, hogy kivétel nélkül mindenki egyenjogú, és egyes közép-európai erőszakos fölfogásokkal szemben a nyugati demokratikus szemlélet és gyakorlat kizárja a kényszerítést. Még matematikai érvek hangoztatásával is. Az alapító elvek szellemében az Unió akkor marad tényleges szövetség és demokratikus, ha mellőzi az orbánista, Kaczynski-féle módszereket. Ki kell várniuk, amíg a meggyőző szó hatalmával józanságra lehet kormányozni a félrevezetett ideiglenes többséget, demokratikusan meg lehet őket szabadítani a demagóg meggyőződéstől. Amíg azok emelkednek hatalomra, akik nem a „nemzeti konzultációk” szemfényvesztésével hitegetnek, hanem a valódi szabadságot hozzák magukkal.
Ez valamelyest naiv és igencsak idegőrlő törekvés, és attól is lehet tartani: meglehetősen ritkán hoz eredményt, és elsősorban a véletlenen múlik, hogy célra vezet-e.
