Kísértet támadt föl a múlt hét végén a demokratikus francia politikai napilapokban. A Le Monde-ban, a Le Figaróban és a Libérationban egyaránt. Fölidéztek egy tizennégy éve, 2002. április 21-én átélt estét, amelyen az ország megdöbbenten értesült arról, hogy Lionel Jospin, a Szocialista Párt elnökjelöltje harmadik helyen futott be a választás első fordulójában. Kiesett a mindent eldöntő második menetből, és helyette a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen mérkőzhetett meg az Élysée-palotáért Jacques Chirac akkori elnökkel. Egy hét múlva örömmámorban törtek ki a franciák, mert Chirac 82 százalékos többséggel valósággal kiütötte a szélsőjobboldali vezért. A lapok attól félnek, ugyanez ismétlődhet jövő ősszel, ha Francois Hollande-ot nem sikerül lebeszélni a jelöltségről: negyedik helyen futhat be, így ismét jobboldali radikális jelölt, Jean-Marie Le Pen lánya, Marine kerülhet a második fordulóba. Megismétlődhet a rémálom, ha Hollande elnök ragaszkodik hatalmához.
Az államfőnek azonban mind több kihívással kell szembenéznie. Március végén indult az a nehezen meghatározható mozgalom Párizsban, amely a „Nuit, debout!”, átvirrasztott éj, nyelvtani pontossággal inkább „Talpon!”, nevet viseli. Azóta minden este egy sor fiatal uralma alatt tartja Párizs Köztársaság terét. Azt hirdetik: addig nem hagyják abba mozgalmukat, amíg Manuel Valls miniszterelnök szocialista kormánya nem vonja vissza a hónapok óta készen álló új munka törvénykönyvét. Ez elvben a kínzó munkanélküliség enyhítését szolgálná, s megtartaná a 35 órás munkahetet, de jelentősen megnyirbálná a túlórákért fizetett béreket. A mozgalom tagjai szerint az intézkedéscsomag nem is enyhítené az állástalanságot, viszont jobban kiszolgáltatná a nagytőkének a foglalkoztatottakat.
Bár a kormányt bíráló megmozdulásról van szó, az ellenzéki jobboldal legnagyobb ereje, a Republikánusok a minap a „bordélyház” jelzővel illették a mozgalmat. Valószínűleg amiatt vélekedtek így, mert a tüntetők összetétele meglehetősen vegyes, illetve mind hevesebb összeütközések kísérik a megmozdulásokat. Feltűnő volt, amikor néhány napja feltűnt a téren az 1968-as viharos szélsőségesen radikális korszak hajdani vezéralakja, az ismert filozófus, Alain Finkielkraut, a Francia Tudományos Akadémia tagja. A baloldaliságára mindmáig büszke Finkielkraut teljes támogatásáról kívánta biztosítani a tüntetőket, de a vegyes korú tömeg agresszíven fogadta. Többen fizikailag is fenyegették, nyomban tűnjön el, „ne pofázzon”. Akadt, aki indulatában le is köpte őt, már-már erőszakba torkollott az incidens. A konzervatív politikusok valójában nem az általuk is egyébként megvetett tudós védelmére keltek, hanem azt kifogásolták, hogy a karhatalom mellesleg egyáltalán nem kesztyűskezű emberei, miért nem vetettek véget erőszakkal a „kuplerájnak”. Miért nem kergették el megalkuvás nélkül a tiltakozókat, akik jottányit sem hajlandóak engedni.
A rendpártiaknak az sem tetszik, hogy a mozgalmat „Éjszaka, talpon!” elnevezéssel tartják életben. Azt kívánják jelképezni ezzel, hogy nem hajlandók térdre borulni senki előtt. A név, az ötlet Francois Ruffin ötvenéves közgazdásztól származik, aki valaha „Fakír” néven provokatív szándékú folyóiratot alapított, és amióta követő hívei „talpon” töltik az éjszakákat, ők a Köztársaság téri kocsmában, sörözgetve ötlik ki terveiket, onnan adják ki a virrasztóknak friss utasításaikat. Eléggé kacifántos az egész történet, a politikai jobboldalt éppen az bosszantja, hogy nehezen tud lépést tartani az irányítókkal. Az ő gondolataik restebbek.
Az új, roppant szigorú munkatörvénykönyv ötlete Manuel Valls szocialista kormányfő fejében született meg, de óvakodik a saját nevét adni neki. A „keresztanyaságot” ifjú munkaügyi miniszter asszonyának, Myriam Al Khomry jogásznak engedte át, az ő szignójával került forgalomba, úgy is hívják „El Khomry-törvény”, a tüntetők őt átkozzák, holott a közhit szerint Myriam bájos ifjú dáma. Marokkóban született, mindkét szülője békés berber, a leányuk csupán „áldozat”, az igazi gonosz Valls.
A mind vészesebb válságban a közhangulat tudatosan kétértelműnek véli Francois Hollande elnök magatartását is. Suttyomban állítólag maga sem ért egyet a tervezett törvénnyel, nyíltan bírálni azonban nem meri. A szöveget az eredeti szándék szerint a törvényhozásnak már hónapokkal ezelőtt kellett volna elfogadnia, de sem a képviselőházban, sem a szenátusban, a szocialista és a baloldali többség nem volt hajlandó megszavazni. Valls ekkor már azon tűnődött, hogy a törvényt leveszi a napirendről, s rendeletként léptetnék életbe. Csakhogy ez nyilvánvalóan nagy társadalmi felháborodást eredményezett volna. Okkal-joggal demokráciaellenességgel bírálhatnák ez esetben a kormányt, ami a jelenleginél is nagyobb politikai válsághoz vezetne. Ezért hónapokig fektették a szöveget, húzták az időt, hátha közben csillapodnak a kedélyek, és később ismét a már lehiggadt képviselők asztalára tehetik a tervezetet. Ezzel szemben bontakozott ki az „Éjszaka, talpon!” mozgalom. Egyre vészesebb helyzet kezd kialakulni. Politikai berkekben azt is emlegetik, ma már Hollande is ragaszkodik ahhoz, hogy jussanak végre dűlőre, ne halogassák tovább a megoldást, történjék bármi.
Itt tartanak jelenleg. A válság azonban sokkal kuszább. Nem értik Hollande-ot, akinek a napokban ismét mélypontra került a népszerűsége, miért nem hajlandó visszavonulni, átadni a helyét nála elfogadhatóbb szocialista jelöltnek. Elnökségének eddigi négy esztendeje leginkább a kínos jelzővel illethető, ezért a baloldal érdeke nyilván az lenne, hogy egy nála jóval esélyesebb személyiséget tegyenek meg elnökjelöltnek a szocialisták. Csakhogy Hollande egyelőre nem lép, talán hiúságból, rossz helyzetfelmérésből. Mindenki tudja, ha a végletekig ragaszkodik makacsságához, nem csupán személyes és csúnya kudarcát kockáztatná vele, hanem a Francia Szocialista Párt, a mozgalom jövőjét vinné vásárra. Ha negyedik helyen végezne az elnökválasztáson, az annyira súlyos vereséggel érne fel, hogy akár hosszú időre meghatározhatná a párt jövőjét, netán évtizedekig esélye sem lenne a szocialistáknak arra, hogy visszakerüljenek a hatalomba, s teljesen a perifériára kerülne.
Hollande magatartása azért is veszélyes, mert ha ragaszkodik a hatalomhoz, s ahhoz, hogy jövőre is a szocialisták elnökjelöltje legyen, azon tehetséges fiatal baloldali politikusok esélyeit hosszú időre alááshatja, akik akár komoly fordulatot hozhatnának Franciaország életében. Ez a helyzet nem csak azért alakulna így, mert Hollande négy éven át kétbalkezesen politizált, hanem mert mintha elvesztette volna tájékozódási képességét is. Ezt az „Éjszaka, talpon!” mozgalmat is a kényszer szülte: a nélkülöző, a mindennapi kenyérért esélytelenül küzdő tömeg csak ezt a lehetőséget látta arra, hogy hangot adjon elégedetlenségének. Hollande eddigi négy államfői esztendei alatt 700 000-rel nőtt a munkanélküliek száma. Úgy érezték, az „Éjszaka, talpon!” mozgalom az egyik utolsó lehetőség. Valójában azonban az sem. Kitartanak bőszen tiltakozásuk mellett, de tudják jól, igazi módjuk aligha lehet a közeljövő átalakítására. Vezetőik, bármennyire lelkesek, leleményesek is, nem hivatásos politikusok, a képzeletük egyelőre szegényes ahhoz, hogy bármi eredményt elérhessenek. Az „Éjszaka, talpon!” mozgalmat alighanem úgy emlegetik majd, mint az 1968-as megmozdulások felélesztésének kísérletét. Ezt a „tesztet” azonban aligha koronázhatja siker.