Mindezzel arra szeretnék célozni, hogy a nyelvvel történő foglalatosság: a nyelvművelés, a nyelvtudomány, legalábbis az én véleményem szerint, jóval többet jelent, mint pusztán egy tudományos diszciplínát, tantárgyat, foglalkozást. Magyar voltunknak meghatározó tényezője - mi több, legfontosabb tényezője – anyanyelvünk. Ennek ismerete, helyes használata, gondozása, gazdagítása, mindaz, amit a „nyelvművelés” fogalmával illetünk.
Már csak emiatt is mindig örömmel és várakozással utazom június közepén Széphalomba - Sátoraljaújhely „külvárosába” -, ahol a néhány esztendeje létrehozott Magyar Nyelv Múzeuma elnevezésű, bátran csodálatosnak mondható intézmény található.
Ott, ahol valamikor Kazinczy Ferenc kúriája állott, illetve mint az író emlékének szentelt múzeum áll ma is, és ahol már évek óta rendezi meg több tudományos-kulturális egyesület, közöttük az Anyanyelvápolók Szövetsége, a Magyar Nyelvtudományi Társaság és az Anyanyelvi Konferencia. Valamennyi intézmény mélységesen elkötelezett anyanyelvünk és anyanyelvi kultúránk ápolása mellett.
Az ötnapos találkozó során igen sok előadásnak, beszélgetésnek, filmvetítésnek lehettünk tanúi és résztvevői (hogy csak néhány, általam is meghallgatott és igen tanulságosnak talált tudósi fellépésre utaljak: Pusztay János, Balázs Géza, a rendező intézmények vezetője, Magyari Sára Temesvárról, Pomozi Péter, Ladányi Mária egyetemi tanárok és mások előadásai) világították meg anyanyelvünk jelen helyzetét, illetve azokat a kérdéseket, amelyekre a nyelvtudománynak és a nyelvművelésnek ma válaszolnia kell.
A tanácskozás megemlékezett születésének századik évfordulója alkalmából Lőrincze Lajosról, aki a magyar nyelvművelés feledhetetlen tudósa és igen sokunk mestere és barátja volt. Ennek a megemlékezés-sorozatnak a keretében hangzottak el Kemény Gábor, H. Varga Gyula, Balázs Géza, Nyíri Péter (a Magyar Nyelv Háza igazgatóhelyettese) előadásai, és ezek sorában eleveníthettem fel én is az anyanyelvi mozgalom szervezésében feledhetetlen érdemeket szerző Lőrincze tanúr úrral kapcsolatos emlékeimet. Beszélt édesapjáról a nyelvtudós fia: Lőrincze Péter is.
A Széphalomban rendezett „nyelvésztábor” mindig emlékezetes eseménye a magyar kulturális életnek: tudósok, tanárok, lelkészek, egyetemi hallgatók gyűlnek össze, hogy hitet tegyenek anyanyelvünk védelme és gondozása mellett. És persze nem maradnak el a kulináris élvezetek sem, a helybeliek mindig különleges kóstolni valókkal rukkolnak elő.
A Magyar Nyelv Múzeuma (és Sátoraljaújhelyen az ugyancsak tanulmányozni érdemes Kazinczy Múzeum) pedig olyan kulturális intézmény és emlékhely, amit mindenkinek (különösen a tanuló ifjúságnak) érdemes volna meglátogatnia.
Igaz, meglehetősen távol található Budapesttől, mindazonáltal nemzeti kultúránk egyik igen érdekes kultikus helye. Ahogy egy igazán látványos és hiteles múzeumi gyűjtemény, nem pusztán a múlt időket, ezek emlékeit eleveníti fel, gondolkodásra is serkent. Ha körülnézünk termeiben, emeltebb lélekkel, biztosabb tudatossággal éljük meg azt, hogy magyarok vagyunk.
Magyarok: egy európai nemzet, amelynek ezeréves kultúrája és identitása van.
