- Vágó István: A mi országunk most nem normális

- A lakásában fogadott. Ez előzékenység vagy kényelem? Az előzékenységet arra értem, hogy aki beenged az otthonába, kicsit az életébe is beenged.

- Itt nem látja az életemet, legföljebb néhány eszközét. A magánéletem nem a nappalinkban zajlik. Tehát ez részemről elsősorban kényelem, másrészt bár restellem, de dohányzom, és nem tudnánk olyan nyilvános helyet találni, ahol ez lehetséges.

- Tavaly még volt műsora az egyik csatornán. Ha ennyire tele van energiával, más területen is dolgozhatna, hiszen több nyelven beszél.

- Normális társadalomban menne is, de a mi országunk most nem normális. Úgy tapasztalom, hogy elképesztő mélységekig jut el a hatalom akarata. Csak egyetlen példa; Vágó Bernadettet, az Operettszínház kiváló énekesét egy vidéki városban nem engedték fellépni, mert azt hitték, a lányom. Ha a művésznőt, akit nem is ismerek, emiatt letiltották, képzelje el, nekem milyen lehetőségeim vannak. Azoknak sincs munkájuk, akik nem közszereplők, de valamikor elkövettek valamit, amiből egyértelműen kiderült a világnézetük. Nem állítom, hogy a hatalom utánuk nyúl, de akik pozíciójuk révén mások sorsáról döntenek, tudják a dolgukat. Állítólag már nem feketelisták vannak, hanem fehér listák, azok neveivel, akiket lehet foglalkoztatni. Ha nem vagy rajta a listán, nem kapsz munkát.

- Van még kedve tévézni?

- Azt hiszem, én már nem kellek oda, és mára annyit változott a televíziózás, hogy nekem sem kellenek ők. Egyetlen televíziónál tudnám elképzelni magamat: a közszolgálatinál, hiszen a nívós műveltségi vetélkedő valójában közszolgálat. A kereskedelmi televízióknál is közszolgálati tartalmakat próbáltam eladni, kereskedelmi köntösbe bújtatva. Bizonyos jelekből azonban arra következtetek, hogy a közszolgálati televízió semmiképp sem alkalmazna. Elég sok műsoruk fut, ahová meghívnak régi tévéseket - engem még sosem hívtak. Elindult az M3 csatorna, ahol archív felvételek láthatók az MTV ős- vagy hőskorából. A "Játék határok nélkül" című vetélkedősorozatot az elsők között tűzték műsorra. Az egészet leadták, kivéve azt, amelyiket én vezettem. Rózsa Gyuri, Egri János, Vitray mehet, engem mintha az archívumból is kitöröltek volna, nem létezem.

- Ha visszaidézi a múltat, melyik időszakban érezte magát a legjobban?

- Erre könnyen felelhetek: 1989-ben. Érdekes, hogy vannak az életemnek pálfordulásai, melyeket naphoz tudok kötni. Liberális például 1968. augusztus 16-án lettem. Aznap Nyugat-Berlinben ragadtam, mert lekéstem a vonatot, amivel tovább kellett volna mennem Hamburgba. Végigsétáltam az éjszakát, élveztem a szabadságot, a polgári miliőt, ami a várost jellemezte. Az utcán különböző kis csoportok beszélgettek a prágai tavaszról, a párizsi májusról, a diáklázadásokról, a németek felelősségéről a világtörténelemben, illetve a második világháborúban - és a rendőrség nem oszlatta fel őket. 1989-ben valami hasonlót éreztem. Emlékszem, végigjártam az összes pártkezdeményt, meghallgattam az MDF nagygyűlését a MOM-ban, elmentem a Jurta Színházba az SZDSZ-hez. Még nem lehetett tudni, ki merre és hová tart. De az már akkor feltűnt, hogy Orbán Viktor június 16-án, Nagy Imre újratemetésén a szovjet csapatok kivonását követelte, holott január óta volt erről megállapodás, sőt áprilisban el is kezdődött. És jött ez a fiatalember, szónokolt a vakvilágba - ez elgondolkoztatott.

- Orbán akkor még csak tréningezett. Hogyan fogalmazná meg, milyen világban élünk ma?

- Érdekes világ ez, amelyben - úgy gondolom - aki nem kormánypárti, nem érzi jól magát. Sőt, az a gyanúm, hogy a kormánypártiak sem érzik jól magukat, mert tökéletesen tudják, miféle hazugságokkal etetik őket. Nehogy már azt feltételezzük, hogy Lázár János előtt nem világos, mikor hazudik Orbán. Rogán Antal is átlátja, mi mellett emel szót álságosan, mert feladatul kapta. Szerintem nagyon kevesen képesek ebben a légkörben felszabadultan létezni.

- Legutóbb a Szabadsági téri kordonnál láttam önt. Miért ment oda?

- Hogy többen legyünk. Az embert ilyenkor viszi a lába, de például a feleségem nem jött, mert fél. Ha azt kérdezné, mitől, nem tudnék válaszolni, valószínűleg ő sem. De tény, hogy áll ott egy rendőr, mindenkit lefényképez, és folyamatosan üzemel egy videókamera is. Tehát regisztrálják, ellenőrzik az embert. Szóval azért mentem oda, hogy lássák: mi még vagyunk. Hozzáteszem, fájóan kevesen vagyunk. Borzasztó, hogy egy kétmilliós nagyvárosban csak ennyien tartják fontosnak, hogy ne hamisítsák meg a történelmet.

- Nem értem, mire volt jó az emlékmű-ügy? Szerintem nem nyernek vele, csak a renoméjukat rombolják.

- Van egy elméletem ezzel kapcsolatban. Az alaptörvénybe ugye belefoglalták, hogy a német megszállás óta nem volt független az ország, egészen 1990-ig. Ennek következtében minden, ami ez alatt történt, más számlájára írandó. Ehhez a koncepcióhoz valaki fölajánlott egy már meglévő szobrot, ami a függetlenség elvesztéséről szól. A Vezér kósza ötlete volt, hogy megvesszük 270 millióért, és senki nem merte azt mondani: Viktor, ez baromság! Sajnos a diktatúra azzal jár, hogy a Vezér akaratát ész nélkül végrehajtják.

- Lassan ott tartunk, hogy fát lehet vágni a hátunkon. Minden napra jut valami csemege, amin háborogni lehetne, de nem tesszük.

- Medgyessy Péter idején a Fidesz állandóan a "bankárkormány"-t hibáztatta mindenért. Később a kétharmadot is abból vezették le, hogy mi történt 2006 őszén, és mindegyik mondatukban szerepelt a "szemkilövetés". Ezekkel az elképesztően sikeres médiahekkekkel bástyázzák körbe magukat, hogy eltereljék a figyelmet a lényegről. Utólag bevallhatom, én komolyan hittem, hogy a felcsúti standionba Orbán belebukik. Mert azt mindenki látja, hogy a miniszterelnök a házával szemben kacsalábon forgó stadiont építtet - természetesen közpénzből -, amely nemzetközi kupameccsek lejátszására alkalmatlan ugyan, viszont fitneszközpont, vasút, repülőtér társul majd hozzá. Ez olyan nyilvánvaló bornírtság, hogy egy egészséges társadalomban kiverné a biztosítékot.

- Nem érdekli a népet a stadion. Az érdekli, mit ígér a jó király a pulpitusról.

- Az orbáni kormányzás egyik kulcsa, hogy azt a szöveget nyomják, amit a többség hallani akar. Ha több a hetero, mint a homo, akkor buziellenesek. Ha több a nem zsidó, mint a zsidó, szemet hunynak az antiszemitizmus felett. Ha a többség cigányellenes, akkor elzavarják a romákat Miskolcról. Meggyőződésem, hogy a Fidesz nem más, mint többségi képviselet, saját ideológia nélkül.

- De hogy jön a képbe a bigott keresztény máz, amivel az alaptörvénytől az iskolarendszerig mindent meglocsolnak? Hiszen erős túlzás azt állítani, hogy Mária országa volnánk.

- Itt a kereszténység eltérő tartalommal bír, mint más országokban. Amikor megalakul a keresztény orvosok szövetsége vagy a keresztény tanárok egyesülete, az annyit jelent, hogy a tagjai nem zsidók. Szóval nálunk a "keresztény" jelző gyakran kirekesztő fogalom. Az orbáni keresztény kurzus: gesztus a keresztény egyházaknak. A történelmi egyházak ugyanis fontos szövetségesek, mert úgy hintik az igét a templomokban, ahogy a kormány beszél. Jó néhány esetben a hallgatásuk is fülsüketítő. Iványi Gáborék érdekében megszólalt egyetlen keresztény egyház a hittestvérei mellett? A botrányos emlékműnél tiltakozott bármelyik? Hát persze, hogy nem.

- A tavaszi választáson már fölösleges rágódni. De mi lesz négy év múlva?

- Még rosszabb lesz. A barátaim mérgesek, amikor azt állítom: a Fideszt csak jobbról lehet megbuktatni. Mert a Fidesz és a Jobbik szavazói közt szabad az átjárás, és könnyen előfordulhat, hogy a csalódott fideszesek tömegesen szavaznak majd a szélsőjobbra.

- Mindenki másképp viseli az őt ért hatásokat. Önnek mi a túlélési stratégiája?

- Folyamatosan facebookozom. Elég keményen fogalmazok, annyira, hogy már három Hír TV-s adás is foglalkozott a bejegyzéseimmel. Legutóbb azt írtam, hogy most már gázsit is fizethetnének, amiért foglalkoztatom őket. Egyébként sűrűn találkozom a Hír TV munkatársaival különböző megmozdulásokon, és mindig odanyomják az orrom alá a mikrofont. Azt szoktam mondani: ha behívnak, boldogan válaszolok élő adásban. Még sose hívtak be.

- Kvízmesterként hatalmas rajongótábora volt. Nem hiányzik?

- Ellenkezőleg. Amíg televízióztam, voltak, akik nagyon kedveltek, voltak, akik kevésbé. A kétezres évek derekán kétszer nyertem el "A legnépszerűbb közéleti ember" és kétszer "A leghitelesebb közéleti szereplő" kitüntető címet. Ebből az látszik, hogy akkoriban többen szerettek a közéleti szereplők közül, mint bárkit. Mióta "coming out"-oltam a politikai nézeteimet illetően, a híveim száma bizonyára megcsappant, viszont akik mellettem állnak, azt hiszem, sokkal inkább kedvelnek, mint azelőtt, mert jobban ismernek.

- Az elmúlt években elveszített dolgokat, amik korábban az életéhez tartoztak. Nyugdíjba vonult, azután rövid életű műsora volt előbb a Fix TV-ben, majd a Story 4-en. Már nem elnöke a Szkeptikus Társaságnak, feloszlatta a Favágók zenekart. Hogyan viseli a veszteségeket?

- Általában nem jól, de ezeket nem rosszul. Más helyzetben vagyok, mint régebben, s ezt akkor érzem igazán, amikor látom, hogy igazi nácilelkű fickók gyaláznak a neten. Ilyenkor arra gondolok: hála istennek, ezeknek már nem kell gazsulálni. Örülök, hogy már nem kötelező szerepet játszanom. Szabadon beszélek, szabad embernek érezhetem magam, amit tévésként nem tehettem meg - és ez mindenképpen nyereség.