ÁNTSZ;Ebola-járvány;

Fotó: Thinkstock

- Ebola: minimális a betegség behurcolásának esélye

Rendkívül alacsony a kockázata annak, hogy az Ebola-láz kórokozója Magyarországra kerüljön. Az ÁNTSZ szerint akkor sem kellene azonban a nyugat-afrikaihoz hasonló járványtól tartani, ha ez mégis megtörténne - értesült a HavariaPress.

A szakemberek szerint az afrikaitól jelentősen eltérő kulturális viszonyok, a jóval fejlettebb egészségügyi ellátórendszer, illetve az általános közegészségügyi helyzet, valamint a járványügyi felügyelet és felkészültség magas szintje gátat szabna a vírus terjedésének. Hazánkban az Ebola-vírus diagnosztikája az Országos Epidemiológiai Központban és az ott működő Nemzeti Biztonsági Laboratóriumban teljes körűen megoldott. A Kelet-Európában egyedülálló létesítmény szakemberei felkészültek a vírus kimutatására, így amennyiben arra szükség lenne, a minta beérkezésétől számított néhány órán belül eredményt tudnak mondani.

A Guineában, Libériában és Sierra Leonéban felfedezett eseteket követően az Országos Tisztifőovosi Hivatal, valamint az Országos Epidemiológiai Központ azonnal megtette az ilyenkor szükséges intézkedéseket, annak ellenére, hogy hazánkat közvetlen veszély nem fenyegeti. A Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal értesítése is megtörtént. Az Európai Unió külső vámhatárán működő légiforgalmi határátkelőhelyeken a Nyugat-Afrikából (elsősorban Guineából, Libériából, Maliból és Sierra Leonéból) légi úton közvetlenül vagy átszállással érkező, illetve Magyarországon átszálló utasok személyi poggyászait tételes vámvizsgálat alá vonják. Az ellenőrzést végző állományt a megfelelő védőeszközökkel (gumikesztyű, fertőtlenítő kézmosószer, egészségügyi maszk) ellátták. Ha felmerülne a gyanú, hogy valamelyik utas megbetegedett, arról a területileg illetékes kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervét soron kívül értesíteni kell. A to  vábbi teendőkről az egészségügyi hatóság intézkedik.

Az uniós felkészülést az Európai Bizottság mellett működő Egészségbiztonsági Bizottság (Health Security Committee) koordinálja. A hálózat aktív közreműködője Magyarország, a hazai intézkedések végrehajtása a Bizottság útmutatásának, ütemezésének megfelelően zajlik. Az Ebola-vírus behurcolásának gyors kockázatbecslését az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) készítette el. A magyar viszonyokat is figyelembe vevő hazai kockázatértékelés kidolgozást pedig az Országos Epidemiológiai Központ végzi.

A megfertőződés esélye még azok esetében is rendkívül alacsony, akik az Ebola-járvánnyal érintett területre utaznak, ha betartják az általános higiénés előírásokat. Ha visszatérve Magyarországra valaki bármilyen betegség tüneteit tapasztalja magán, forduljon háziorvosához aki ha szükséges, további vizsgálatokra utalja, hogy megállapítható legyen: mi okozta a megbetegedést. Ha az érintett területen járt, ha esetlegesen kontaktusba került ismert vagy feltételezett Ebola-láz fertőzött beteggel, akkor erről a tényről feltétlenül tájékoztassa orvosát. Hangsúlyozni kell, hogy az Ebola-fertőzés kockázata jóval kisebb az olyan trópusi betegséggel való fertőződés esélyéhez képest, mint amit például a malária, a sárgaláz, a dengue-láz jelentenek.

A Demokratikus Koalíció (DK) tájékoztatása szerint a főváros X. kerületében megállapodott az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a DK helyi szervezete az önkormányzati választási kampánystratégiában.