Boeing;Kína;repülőgép-szerencsétlenség;

Hozzátartozók és újságírók várják az információkat. FOTÓ: Getty Images, Feng Li

- Kína mentőhajókat indított a repülőkatasztrófa helyszínére

Kína két mentőhajót indított útnak a Dél-kínai-tengeren abba a térségbe, amelyben a feltételezések szerint tengerbe zuhant a Malaysia Airlines Kuala Lumpurból Pekingbe tartó Boeing 777-200-as típusú gépe, fedélzetén 154 kínai utassal.

A repülőgépen 239-en voltak, ebből a személyzet létszáma 12.

A kínai online média beszámolói szerint a pekingi nemzetközi repülőtéren rokonaikat, barátaikat várók törtek ki zokogásban, amikor a kora reggeli órákban hírét vették, hogy a repülőgéppel megszűnt a légi irányítók összeköttetése, szeretteiket valószínűleg baleset érte. A várakozókat szállodába szállították, ahol a légitársaság rövid tájékoztatást adott nekik az addig ismert helyzetről.

A kínai külügyminiszter szombat délelőtti sajtóértekezletén aggodalmának adott hangot a hírekkel, a gép és utasainak sorsával kapcsolatban, a tárca megtette a szükséges lépéseket. Li Ko-csiang miniszterelnök utasított a legmagasabb vészhelyzetre érvényes intézkedések megtételére, amelyeket a szállítási minisztérium a malajziai és a vietnami partnerekkel összehangolva már életbe léptetett.

Hszi Csin-ping kínai elnök a malajziai és a hanoi külképviseletekkel történő aktív kapcsolattartást sürgette, és felszólította az illetékeseket, hogy tegyenek meg mindent a helyzet kezelésére.
A Hszinhua hírügynökség szerint a Hajnan tartományi tengeri mentők nyolc hajója és egy repülőgépflotta is készenlétben áll a mentésre.

Az országgyűlési választás közeledtével mind nagyobb az érdeklődés a közvélemény-kutatások eredményei iránt. Ugyanakkor az Orbán által az elmúlt négy évben kialakított politikai rendszer ellenzői, a "rendszerváltás" hívei mind lehangolóbbnak tartják azt, hogy a közvélemény-kutatási adatok megmerevedtek, s hónapról hónapra a Fidesz szinte azonos mértékű, nagy előnyét mutatják.