Ez a csalódás előbb-utóbb minden bizonnyal gyengíti majd a rendszerváltás lehetőségébe vetett hitüket, s hit nélkül, mind tudjuk, sikert elérni képtelenség. Ezért itt az ideje annak, hogy rámutassunk a pártok támogatottságának felmérésével foglalkozó mai hazai közvélemény-kutatások nagy hibáira. Azokra a hibákra, amelyek miatt a felmérésekből nem lehet megbízhatóan következtetni az országgyűlés várható összetételére. Lássuk tehát a tényeket.
A közvélemény-kutatások az eredmények meghatározásakor a matematikai statisztika törvényeire támaszkodnak. Ha ez valóban így van, akkor a kihozott eredmények megbízhatósága, használhatósága érdekében az adatgyűjtésnek több követelményt kell kielégítenie, ami a vizsgálatot végző kutatókon is múlik. Minthogy szakemberekről van szó, a követelmények teljesülésében általában nem kételkedhetünk.Az egyik követelmény kielégítése azonban csak részben múlik a kutatást végzők szakmai felkészültségén, hiszen igen nagymértékben befolyásolják a vizsgált társadalom sajátosságai.
Ez utóbbin pedig változtatni semmiféle módon nem lehet. A szóban forgó követelmény, hogy az adatoknak "reprezentatívoknak" kell lenniük. Ami közvélemény-kutatás esetén azt jelenti, hogy az adatgyűjtés csak akkor lehet reprezentatív, vagyis akkor adhat hűséges képet a vizsgált társadalom teljességének véleményéről, ha a megkérdezettek nem kívánják véka alá rejteni álláspontjukat.
Munkál a félelem
Hogy az őszinteség például a pártok támogatottságának vizsgálatakor mennyire fontos, azt két példával lehet szemléltetni. Egy jó demokráciában, ahol a véleményét mindenki szabadon, minden kedvezőtlen következmény nélkül kifejtheti, nyilván semmi ok sincs arra, hogy az adott válaszok ne legyenek őszinték. Ha viszont valaki egy kemény diktatúrában gondolna arra, hogy közvélemény-kutatással tudakolja meg a diktatúrát vezető párt népszerűségét, a diktatúrát ellenzők önvédelemből - félelmeik miatt - nem kívánnák közre adni a tényleges véleményüket. Így a válaszadók közül látszólag csaknem mindenki a diktatúrát vezető pártot támogatná. Vagyis a pártok támogatottságát vizsgálva a gyűjtött adatok semmiképpen sem lehetnének reprezentatívak. Egyben természetesen nem lehetnek arra sem alkalmasak, hogy belőlük a választók összességének a viselkedésére következtessünk.
Ma hazánkban (a szakértők ide vágó véleménye szerint) ugyan nincs diktatúra, viszont félelem az van. Az ellenzéket szívből támogatók közül sokakban él a félelem attól, hogy ha véleményüknek őszintén hangot adnak, akkor ennek ők, vagy családtagjaik előbb-utóbb kárát látják. Vagyis manapság hazánkban a közvélemény-kutatások eredményeiből levont következtetések egyszerűen megbízhatatlanok. Tehát nem használhatók fel arra, hogy belőlük a társadalom egészének a véleményére, következésképen az országgyűlés várható összetételére megbízhatóan következtessünk.
Más oldalról a matematikai statisztikai adatokból származó eredményeket felhasználó szakmákon belül nincs olyan szakértő, aki a nem reprezentatív adatokat olyan formában kívánná feldolgozni, hogy ebből bárki következtetéseket vonhasson le. Azt persze - szakértők lévén - a közvélemény-kutatók természetesen maguk is tudják, hogy gyűjtött adataik nem reprezentatívak, s így azok nem adhatnak támpontot az országgyűlés várható összetételére. Ezért újabban arról beszélnek, hogy hitük szerint a félelem azért túlzottan nem rontja eredményeik megbízhatóságát. Amivel viszont az a baj, hogy a "hit" valahogy nem tartozik a matematikai statisztikai azon eszközei közé, amelyekkel a nem reprezentatív adatokat reprezentatívvá, s így használhatóvá lehet tenni.
Akik nem számítanak
Azt persze senki sem tudhatja, hogy aki tart őszinte válaszának következményétől, a feltett kérdésre mit fog válaszolni. Az azonban bizonyos, hogy feltétlenül nem jár rosszul akkor, ha az általa támogatott pártként a nagyobbik kormányzó pártot jelöli meg, ugyanakkor azoknál a félelem bizonyosan nem játszott szerepet, akik a közvélemény-kutatásnál valamelyik ellenzéki pártot támogatták.
Eddig arról volt szó, hogy az országban a rendszerváltást óhajtó emberek között uralkodó félelem eleve lehetetlenné teszi azt, hogy a közvélemény-kutatások alapján következtessünk az országgyűlési választás eredményére. Ami akkor is így van, ha a közvélemény-kutatással foglalkozó szakemberek a matematika statisztika minden ide vágó szabályát betartják. Vagyis azt, hogy a kutatás eredménye minden megkérdezett választó állásfoglalását tükrözze. Ez utóbbi azonban - a legújabb hitelesnek elfogadható hírek szerint - manapság egyáltalán nem teljesül. Nem teljesül azért, mert biztosan van legalább egy olyan közvélemény-kutatással foglakozó intézet, amely egyszerűen figyelmen kívül hagyja azoknak az állásfoglalását, akik megtagadják a választ.
Továbbá a közvélemény-kutatási eredmények hasonlóságából igencsak valószínűnek tűnik, hogy a többi intézet is ugyanígy cselekszik. Ezt csak azzal a feltételezéssel tehetik meg, ha abból indulnak ki, hogy a figyelmen kívül hagyottak véleménye, illetve állásfoglalása is ugyanúgy alakul, mint azoké, akik hajlandók voltak a válaszadásra. Elhanyagolható hiba, gondolhatnánk, de csak abban az esetben, ha ezek aránya a figyelembe vettek számához viszonyítva ugyancsak elhanyagolható, vagyis néhány százalék.
Nálunk azonban a helyzet egészen más. A már említett forrásra hivatkozva ugyanis úgy tűnik, hogy az állásfoglalásra nem hajlandóknak a többiekhez viszonyított aránya már a választási ciklus első felében is 50 százalék körül volt. Mára pedig ez az érték fokozatosan nőtt, így már csak az a kérdés, hogy ezek a szóban forgó választópolgárok miért is utasítják vissza a válaszadást? Erre pedig csupán két magyarázat lehet: az illetők ilyen kutatásokban elvileg soha sem kívánnak részt venni, vagy a hazai körülmények miatt nem óhajtanak válaszolni.
Bizonytalan állapotok
Abból viszont, hogy a közvélemény-kutatások ezt a hibát rutinszerűen elhanyagolhatónak ítélik, egyértelműen következik, hogy ez az érték normál körülmények között valóban el is hanyagolható. Nálunk azonban manapság egyáltalán nincsenek "normál körülmények". Nem valószínű ugyanis, hogy a kormánypártokat elvszerűen támogató polgár kitérne a válaszadás elől, viszont a válasz megtagadása nyilván adódó lehetőség a kérdezőben nem bízó, s válaszadásának esetleges következményeitől tartó, e félelemmel erősen befolyásolt, megkérdezettek között.
Mindezeket szem előtt tartva csak az lehet a végső megállapításunk, hogy napjainkban Magyarországon a közvélemény-kutatásnál a válaszadást megtagadók jelentős része feltehetően rendszerváltást kíván. Arra aztán persze nem lehet vállalkozni, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján ezeknek az embereknek a többiekhez viszonyított arányát bárki is megbecsülje. Az viszont minden kockázat nélkül megállapítható, hogy ez a jelenség számottevően csökkentheti a pártok támogatottságát vizsgáló mai, hazai közvélemény-kutatások eredményeinek a megbízhatóságát.
Ebből pedig szükségképpen következik, hogy napjainkban a közvélemény-kutatási eredmények sokkal inkább félrevezetnek, mintsem megbízhatóan tájékoztatnának a pártok támogatottságának mindenkori állásáról. Más oldalról viszont feltételezhető, hogy a rendszerváltást támogatók száma már hosszabb ideje állandósult, ebből pedig kizárólag arra lehet következtetni, hogy a véleményüket bátran vállalók száma már hosszabb ideje megközelítette a mai körülmények között lehetséges maximumot.
