A csütörtöki megnyitón valóban tárva maradt az ajtaja a Tárt Kapu Galériának (1092, Budapest, Hőgyes Endre u. 2.), ugyanis olyan sokan voltak kíváncsiak az Alternatív világok című tárlatra, hogy pillanatok alatt megtelt az apró terem, és sokan csak kívülről kukucskálhattak be. De legfeljebb a magvas megnyitó beszédeket mulasztották el, mert a műveket lesz idő megnézni, hiszen a kiállítás április 14-ig látogatható. A nagy érdeklődés oka nem más, mint az, hogy két olyan történeti gyűjtemény lép a nyilvánosság elé, mely közel száz éve archiválja a pszichiátriai betegek művészi alkotásait.
Európa szerte már a 19. század közepétől elmegyógyászokhoz, illetve kórházakhoz kötődő képgyűjtemények alakultak - mondta Plesznivy Edit művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa, az egykori budapesti Pszichiátriai Múzeum vezetje a kiállítás megnyitóján. E sajátos képi világ kutatása hamarosan Magyarországon is követőkre talált, és csaknem azonos időben két hazai intézmény szaktekintélyének érdeklődése is a páciensek alkotásai felé fordult.
A pécsi elmeklinikán az 1910-es évek végén Reuter Camillo tanszékvezető professzor, Lipótmezőn pedig az 1920-as évek elején Selig Árpád elmeorvos alapozta meg azt a gyűjteményt, melynek anyagából a mostani kiállítás válogatott. A tárlat három tematika köré rendeződik: a képek portrék, képzelt találmányok és sosemvolt tájak világába kalauzolják el nézőit. Az alkotások első csoportján beszédes arcok tekintenek a látogatóra; máskor mitológiai testek érintik egymást.
Önálló egységet jelentenek a kiállításon azok az elképzelt tárgyak, amelyek technikai invenciókat, problémamegoldásokat kínálnak az adott kor nehezen kezelhető kérdéseire. Szubjektív terek, soha nem látott tájak és városok, a teret benépesítő - gyakran csak különleges érzékelőkkel észlelhető - lények mutatkoznak be a harmadik egységben.
Hárdi István pszichiáter a megnyitón elmondta, a gyűjtemények létrejöttének idejében a munkaterápia mellett a művészetterápia volt jóformán az egyetlen a gyógyulás esélyével kecsegtető gyógymód. A neves tudós elmondta, őt nem művészek, hanem az átlagemberek alkotásai érdeklik. A gyógyulás folyamata a rajzokon is látható, a betegek kezdetben brutálisabb, nyersebb képet rajzolnak környezetükről, az ábrázolás árnyaltabbá válása a világhoz való közelebb lépést jelenti.
Az, hogy a kiállított művek műalkotásoknak is tekinthetők, ma már nem vitatható. Ezért is került a "Lipót" felszámolása után az ott működő Pszichiátriai Múzeum az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetébe. A pszichiátria betegek, vagy a társadalom perifériájára sodródottak által készített művekre alkotta meg a francia festő Jean Dubuffet 1945-ben az art brut, (nyers művészet) fogalmát, s hozta létre legendás gyűjteményét, írja Plesznivy Edit a Magyar Nemzeti Galéria Belső utak képei című korábbi kiállításának katalógusában.
A kórházak gyűjteményei nagy hatással voltak főleg az avantgárd művészeire. A heidelbergi klinika kollekciója többek között André Breton, Paul Klee, Max Ernst és Pablo Picasso útkereső műveit ihlette meg. Az expresszionista művészetnek pedig egyik legfontosabb kérdése volt az őrület problematikája. A Lipótmező gyűjteményében jeles művészek rajzai is szerepeltek, így Nemes-Lampérth Józseféi, aki 1922-ben szorult ápolásra. Vagy például Gulácsy Lajos élete utolsó 9 évét töltötte a Lipótmezőn.
A szakemberek számára természetesn ugyanilyen érdekesek az egyszerű betegek képei. Plesznivy Edit néhány esetet mesél. Ilyen volt J.A. kereskedő, aki 1922-ben jelentette ki ápolóinak: "szeretném lerajzolni, amit átélek". Ekkor kért először papírt és ceruzát, miután már 12 éve a pécsi kórház lakója volt. Munkássága jelentős része találmány, például a "Repülő dívány", vagy a "Borsó, bab és lencse cséplő garnitúra". Fantasztikus szerkezetei mellé gyakran leírást is mellékelt.
Az 1923-ban szkizofréniával diagnosztizált műszaki egyetemi hallgató, I.L. meghökkentően innovatív kollázsaival tűnik ki a kollekcióból. Másfél éves pécsi kezelése alatt a páciens sokat rajzolt, festett és színdarabokat, novellákat, regényeket is írt. Bizarr portréinak és figurális kompozícióinak geometrikus egyszerűsítése az art deco rajzi világát idézik. Művei a pécsi gyűjtemény vizuálisan talán legizgalmasabb, sokat publikált képi együttesét alkotják.
Megemlíthetjük az 1890-es évek végén született tanárembert, T. L.-t is, akit csaknem egy évtizedig, 1939 és 1948 között ápoltak a pécsi klinikán, de aki legelőször, 1932-ben a Lipótmezőn került elmegyógyintézetbe. A pécsi kórrajz tanúsága szerint T. L. naphosszat járt mappával a kezében és sokat rajzolt. Az idők folyamán egyre inkább az alkotásba menekült, és szinte teljesen megszűnt kapcsolta a külvilággal. Apró vonalkákból, finom satírozásokból épülő kompozícióin magányos alakok, városképek vagy csatajelenetek körvonalazódnak.