A bérlettel utazóknak ezentúl nem kell kódot beolvasni a BKK járatain

A BudapestGO új funkciója a bérletek mellett a napijegyeken is elérhető lesz, az eseti jegyeknél azonban továbbra is kódbeolvasással szükséges érvényesíteni a jegyeket. 

Csaknem 40 százalékkal több vármegye- és országbérlet fogyott március első hetében, mint egy hónappal korábban

Ezekből összesen 315 ezret váltottak az utasok.

BKK: Március 1-jétől lesz olcsóbb a Budapest-bérlet

Budapesten már szerdától megkezdődik az átállás a közösségi közlekedés új tarifarendszerére, elsőként a jegy- és bérletautomatáknál, illetve a BKK BudapestGO nevű applikációjánál.  

Vitézy Dávid: A lájkvadászat helyett kénytelen volt megállapodni Karácsony és Lázár

Úgy számolt, hogy megéri annak a vármegyebérletet megvennie, aki havonta csak egyszer is kimegy az agglomerációba. 

Drága lehet az olcsó Budapest-bérlet, a városvezetés néhány milliárdos veszteséggel számol, szakértők a többszörösével

Eltörlik a budapesti diákbérletet, olcsóbb lesz a fővárosi dolgozói bérlet. 

Karácsony Gergely: 9500 forint helyett 8950 forintba kerül majd a Budapest-bérlet

A közlekedésért is felelős miniszterrel kötött alku után meghozott döntéstől a főpolgármester azt várja, hogy autó helyett még többen választják majd a közösségi közlekedést.

Megvan a nagy bérletalku, de ki fizet a végén?

Meglepően gyorsan lezárta a kölcsönös bérletelfogadásról szóló tárgyalásokat Lázár János tárcája és a főpolgármester. Azért, hogy a fővárosiak ne pártoljanak át, hétfőn bejelentették, csökkentik a Budapest-bérlet árát.

Megszületett a nagy Karácsony-Lázár alku, marad a Budapest-bérlet, de a főváros elfogadja a vármegyebérletet is

Teljesítményarányosan fogják elosztani a bevételeket.

Lázár János még a végleges kormánydöntés előtt, de nem teljesen váratlanul tett ajánlatot a fővárosnak a tarifaközösség létrehozására

A közlekedési miniszter egy szóval sem említette, de a városvezetés elképzelhetetlennek tartja a kölcsönösen elfogadott modell szerinti elszámolás nélküli bérletelfogadást.

A közösségi közlekedés integrációja jó irány – de hogyan?

Lázár János csapdát állított Budapestnek, Karácsony Gergely a jelek szerint ajánlatnak vette az ultimátumot

A HÉV-eket, MÁV-vonatokat, Volánbuszokat a városhatáron belül nem használóknak nem lenne változás, nekik marad a BKK-bérlet. A többi budapestinek viszont megegyezés hiányában két bérletet, egy Budapest és egy vármegyebérletet kell váltaniuk, ahogy az ingázóknak is. Ez együtt már csaknem 20 ezer forint.

Megegyezés hiányában sok budapestinek két bérletet kell majd vásárolnia. Egy Budapest- és egy vármegyebérletet

Lázár János megígérte, hogy a kormány jövőre belekezd a legfontosabb vasúti hálózatok újjáépítésébe

A politikus azt hangoztatta, az egyik legnagyobb zöldpolitikai fordulat az ország- és vármegyebérletek bevezetése.

Budaörs és Érd mellett további kilenc településtől kér extrapénzt az agglomerációs buszjáratokért Lázár János tárcája

Az Építési és Közlekedési Minisztérium tagadja, hogy a budaörsi és az érdi önkormányzattól kért emelt díj összefüggésben lenne a vármegye- és országbérletek bevezetésével.

Lázár János egy pusztító szóviccel, Sandra Bullockot utánozva reklámozza a vármegyebérletet

Sandra Bullockot értjük. A többi...

Jó ötletnek tűnik a vármegye- és országbérlet, kár, hogy sok helyen busz sincs, amelyre fel lehetne ülni vele

Akad több előnye a MÁV-Volán új megye- és országbérletének, ám vidéken lesz, ahol nem sokat ér majd: nincs ugyanis elég MÁV meg Volán-járat, amelyen használni lehetne.

Sok kistelepülésen hiányzik a közösségi közlekedés
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang