Szülői gyász: Más a gyerekem!

Hosszú folyamat, amíg a transznemű ember a belső nemi diszfóriával terhelt időszakon átküzdi magát, vagy akár olyan külső jelek (öltözködés, viselkedés, névhasználat) kezdenek jellemzővé válni rá, amelyek eltérnek a születési nemétől, és a környezetnek egyre jobban feltűnnek. Ilyenkor általában előbb-utóbb sor kerül arra, hogy az érintett otthon, első körben a szűk családjának is előbújik. Külföldi kutatások szerint a transznemű fiatalok előbb mondják el ezt a barátaiknak vagy akár az iskolában a nevelőknek. Utóbbi értelmezhetetlennek tűnik számomra a jelen „gyermekvédelmi törvény” hatálya alatt. Előző írásomban a különböző életkorokban megtett előbújás előnyeiről és hátrányairól írtam, ezúttal a szülőknek megtett előbújást fogom megvizsgálni; egyrészt az érintett szemszögéből, mi zajlik le benne, majd a család oldaláról is, milyen reakciókkal, érzésekkel kell a szülőknek megküzdeni, és hogyan lehet ebből egy elmélyült, szép kapcsolat a jövőben.

Helyes testben – Transznemű előbújás különböző életkorokban

Előbújásnak (coming out) nevezi a szakirodalom, amikor egy ember közli a környezetével, hogy a ciszhetero – született nemével azonosulni tudó és szexuálisan ellenkező nemű emberekhez vonzódó, a társadalom többségére jellemző nemi identitás és szexualitás – normákhoz képest eltérő a nemi identitása és/vagy a szexuális orientációja. Minden (transznemű) ember életútja más. Egyedi lehetőségekkel, örömökkel, bánatokkal és akár komoly szenvedésekkel. Különböző családi, társadalmi környezetben, földrajzi helyen élünk, melyek sajátos adottságokat, lehetőségeket is nyújtanak számunkra. Mindenkinek a saját környezetében kell előbújni, és ezek a tényezők mind befolyásolhatják azt, hogy az előbújás bekövetkezik-e egyáltalán, mikor és milyen körülmények között, és azt hogyan tudja az érintett és a környezete kezelni, illetve a kettő kölcsönhatása hogyan alakul. Független transzjogi aktivistaként jelen írásomban arra keresek válaszokat, milyen jellegzetességei, elsősorban előnyei, hátrányai vannak a különböző életkorokban megvalósított transznemű előbújásnak.

Magasházi Mónika: Bárcsak... (Írás a transzneműségről)

Köszönöm, ha elkezdi olvasni ezt az írást, hogy megismerkedjen egy új világgal! Most erre lehetősége lesz és nem kell hozzá semmi, nem kérek támogatást, pénzt, feliratkozni sem kell sehova, nem gyűjtöm a lájkokat és nincsen szereplési kényszerem sem. 

Lefóliázott könyvek, szivárgó vér – Nyáry Krisztián beszélgetése a transzjogi aktivistával

A Transzegészségközpont és a Népszava együttműködésében elindított Magaslabda podcast második adásában Magasházi Mónika transzjogi aktivista Nyáry Krisztián íróval, irodalomtörténésszel a Líra kreatív igazgatójával lapoz bele képletesen lefóliázott könyvekbe, és próbálják közösen megfejteni, miről is szól ez az egész. 

Büszkén, magabiztosan

Huszonöt éve november 20-én tartják a transznemű emlékezés napját. Ez alkalomból felhívják a társadalom figyelmét arra, hogy a transznemű emberek mennyi előítélettel, diszkriminációval néznek szembe. 

Istent kerestem férfitestben nőként, máig nem kaptam válaszokat

Mondhatjuk nyugodtan, hogy a családomban a vallás, Isten, szinte semmilyen szerepet nem töltött be az életemet élve sokáig nem is éreztem ennek hiányát. Apai nagymamám néha próbálkozott egy-egy szentmisére elrángatni az unokákat, de szegénynek a próbálkozásai nem jártak sikerrel. 2006 decemberének egy reggelén fura álomra ébredtem. Isten arra hívott, hogy menjek el Afrikába, mert ott nagy szükség van rám, hogy segítsek gyerekeknek. Ahogy az olvasó is most értetlenül állhat az álomhoz, a vallásosságom előzményeit megismerve különösen, úgy én is ezt tettem. Mi közöm van nekem Istenhez, pláne, hogy mennék én el Afrikába, mikor éppen friss házas voltam és remek munkahelyem volt? Isten „meghívásával” ilyen formán nem igazán tudtam mit kezdeni, de a szociális érzékenységem mindig is megvolt a társadalmi problémák irányába.