Ujhelyi: azonnal mondják fel a még épülő debreceni vakcinagyár orosz szerződéseit!

A szocialista EP-képviselő nemcsak „Putyin sötét árnyékát” látja, korrupciógyanút is sejt a sok tízmilliárdos beruházás mögött.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek 2021 márciusában az orosz vakcinát adták be

Hadházy: az orosz vakcinával rulettezve, magyarok százezreinek életét kockáztatta a kormány

Az ellenzéki parlamenti képviselő „láthatóvá tette” a Szputnyik V oltóanyag engedélyezési dokumentumának kitakart, elképesztő részeit.

Felülről érkező nyomás miatt engedélyezték az orosz vakcinát

Legalábbis ezt állítja Falus András immunológus-professzor, aki egyike volt azoknak a szakértőknek, akik hivatalosan is véleményezték a Szputnyikot.

A magyar szakemberek is aggódtak a keleti vakcinák miatt a Transparency által kiperelt dokumentumok szerint

A nemzetközi civil szervezet fel is jelentette az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet közérdekű adatok eltitkolása miatt.

Müller Cecília most éppen Oroszországban tűnt fel, Szijjártó Péter oldalán

A Magyar Érdemrend középkeresztjét adták át az egészségügyi miniszternek, amiért Magyarország kapott egy csomó Szputnyikot.

Nem léphetnek be az USA területére a Szputnyik V-vel beoltottak

Feloldotta a másfél éve tartó beutazási korlátozásait az Amerikai Egyesült Államok, azonban a Szputnyik vakcina használatát nem hagyta jóvá az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal.

Az oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről tárgyalnak az oroszok

Következő lépésként szakértői konzultációk sorozata következik az EU és Oroszország között.

Moszkva szerint a WHO-nak a Szputnyik V dokumentációjával szemben volt kifogása

Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter állítja, a WHO-regisztrációhoz szükséges kiegészítések megtörténtek, így minden akadály elhárult.

Másodrendű állampolgár

Bajban lehet Szijjártó a Szputnyik oltás miatt

Az ENSZ közgyűlésen csak azok vehetnek részt személyesen, akik vagy a WHO, vagy az amerikai hatóságok által elismert oltással rendelkeznek.

Állítják: 90 százalékos védelmet ad a delta vírus ellen az orosz vakcina

Csúszik a Szputnyik pályára állítása

Az Európai Gyógyszerügynökség továbbra is vizsgálja a Szputnyik V vakcinát.

Még mindig problémás a Szputnyik dokumentációja?

Még tovább húzódik az orosz vakcina uniós jóváhagyása, ez pedig további kellemetlenséget jelenthet azoknak, akik ezzel oltatták be magukat.

A szlovákoknak nem kellett a Szputnyik V, ezért inkább visszaküldték az oroszoknak

Magyarországon kívül Szlovákia volt az egyetlen uniós tagállam, ahol használták a Szputnyik V-vakcinát is. Csakhogy az nem kellett az embereknek.

Matovic duplán fázott rá a Szputnyikra

Szlovákiában alig néhány ezren adatták be maguknak az orosz oltóanyagot, amelynek beszerzésébe belebukott az ex-miniszterelnök.

Továbbra sincs tudományos válasz arra, keverhetők-e az oltások

Bár világszerte folynak a vizsgálatok, egyelőre csak valószínűsíthető, nem okoz gondot, sőt akár a hatásosságot is növeli, ha egyféle koronavírus-vakcina - két adagja - után egy másikat kapunk „emlékeztetőnek”.

Már nem csak mi használjuk az EMA engedélye nélkül az orosz vakcinát

Hétfőtől indul a 18-60 év közöttiek oltása a Szputnyik V orosz oltóanyaggal Szlovákiában is, így már nem Magyarország az egyetlen európai uniós állam, amely az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélye nélkül használja az orosz vakcinát.

A szerbek elkezdik gyártani a Szputnyik V-t

A hírt Nenad Popovic innovációért és technológiai fejlesztésért felelős miniszter jelentette be.

Szputnyikot is akar gyártani Magyarország?

"Ha Magyarország ebből profitálni tud, akkor szerintem ebbe érdemes belevágni"- hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A Szputnyik V uniós engedélyeztetését sürgeti Söder

Az Európai Gyógyszerügynökségnek az orosz vakcina fejlesztője nem küldött meg minden adatot.

A keleti vakcinák színe és visszája

Gondban lehetnek a külföldi utaknál az orosz vakcinával oltottak

Egyre több országban oldják fel a járványügyi korlátozásokat, azonban a Szputnyikot fogadják el a legkevésbé a vakcinák közül.

Putyin pártjának elnöke kötelezővé tenné a koronavírus elleni vakcinát

Oroszországban a lakosságnak csak harminc százaléka szeretné védetté tenni magát. Pedig van hazai fejlesztésű vakcina.

Oltás Moszkvában.

Ausztriában sem fogadják el a keleti vakcinákat

Utóbbi nem csak az ide utazó magyaroknak jelenthet gondot, hanem több osztrák állampolgárnak is.

A magyar laboratórium szerint az orosz vakcina oké, mondják a szlovákok - nem tudni mi alapján

A szlovák egészségügyi tárca még egy orosz vizsgálat eredményét is bevárja.

Szabad szemmel - Orbánék, mint nemzetbiztonsági kockázat: Peking puhán, Moszkva vakcinával

Közben pedig a cseh miniszterelnök megpróbálja lenyelni a közszolgálati médiát.

Pozsonynak elég Budapest rábólintása

A szlovák ex-miniszterelnök legutóbbi villámlátogatása kisebbfajta kormányválságot idézett elő hazájában, de ezúttal is igen sok furcsaság övezte a Szijjártó-Matovic találkozót.

Döbbenetes a hasonlóság a kormány vakcinás táblázata és egy múlt heti orosz táblázat között

Mindkét adatsor a Szputnyik V vakcinát dicséri.

480 ezer adag Szputnyik vakcina érkezett Budapestre

Szijjártó Péter szerint aki eddig megkapta az első oltást a Szputnyikból, az meg tudja kapni a második adagot is.

A brazil egészségügyi hatóság nem hagyta jóvá a Szputnyik vakcina alkalmazását

Az ország nem fog belőle importálni a brazil kormányzók kérése ellenére.

Jair Bolsonaro
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang