Ezt az előadást sokaknak nehéz lesz hallgatni és nézni, de a nők elleni háborús erőszak a férfiak traumája is

Kislányom, mondd, hogy nem igaz! Történetek a hátországból címmel mutatja be december 7-én a Jurányi Inkubátorházban koncert-színházi előadását a Sarolta Kulturális és Közéleti Tér a Soharóza kórus közreműködésével. Az előadás a láthatatlan hadviselés áldozatainak állít emléket, felhívva a figyelmet a mindenkori háborúk győzteseinek atrocitásaira és a leigázottak megpróbáltatásaira. Két női portrét láthatunk, hallhatunk a legyőzöttek kórusából, akik 1944 karácsonya és 1945 márciusa között a frontvonalban rekedtek, átélték Budapest ostromát, illetve a front három hónapos hullámzását Bicske és Lovasberény között. Tanúi és elszenvedői voltak a szovjet katonák szabad rablásának és szabad erőszaktételének. A két fiatal nő, Gyarmati Fanni és Polcz Alaine összecsengő vallomása a sok százezerből, talán millióból, akik a megbélyegzéstől tartva nem mertek beszélni, vagy akiket hallgatásra intettek szerte Európában. A színpadon három színésznő, Döbrösi Laura, Levko Esztella és Száger Zsuzsanna jeleníti meg a két asszonyi sorsot. Az alkotók vajon miért érezték fontosnak, hogy létrehozzák ezt az előadást, és bemutassák a kollektív és transzgenerációs traumát okozó háborús abúzust?

Ian McKellen balesetet szenvedett egy előadáson Londonban

A 85 éves színész a Noel Coward színházban játszotta a Player Kings című darabot, mikor egy jelenet közben leesett a színpadról.

Generációkon átörökített sebek – Terapeuta vezetésével nézők hívhatják fel a színészeket a rendhagyó Koltai-Gaál előadás közben

A Koltai Róbert színművész és Gaál Ildikó rendező nevével fémjelzett produkciós csapat, a KGP legújabb rendhagyó színházi előadásában egy férfi ül az autójában, közben telefonon éli az életét. A Másfél óra – társasjáték a végzetről főhőse Nádori Zoltán építésvezető (Molnár Gusztáv), a toronyházak alá kerülő betonalapok szerelmese, aki munkáját csak az éppen születendő gyermeke miatt hagyja félbe. Másfél óra az autóút, amíg a szülészetre ér, ahol a szeretője vajúdás közben várja őt. Folyamatosan tartja a kapcsolatot a külvilággal, beszél a főnökével, a kollégájával, a feleségével, aki vacsorával várja őt haza, és a kisfiával, akinek megígérte, hogy az esti meccset együtt nézik. A darab felénél egy gestalt terapeuta, Andráska Zsófia vezetésével a nézőket bevonják a játékba úgy, hogy véleményt nyilváníthatnak a történtekről, vagy akár felhívhatják a beszélgetésfolyamban lévők bármelyikét, mintegy tanácsot adva nekik, ők mit tennének a helyükben.

Mucsi Kristóf, Gaál Ildikó, Molnár Gusztáv, Koltai Róbert és Máthé Rebeka

Komikumba hajló tragédiák

Éppen 160 évvel ezelőtt tette ki a felkiáltójelet Madách Imre az azóta milliószor idézett mondat végére: „Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál!” Két év múlva a színmű megjelent nyomtatásban, 23 évvel később pedig a színpadot is meghódította. Az azóta eltelt több mint másfél évszázadban nem volt olyan év, hogy a világon valahol ne játszották volna. Most épp a székesfehérvári színház készül új bemutatóra, csak épp egy továbbírt verzióval, a kötetben is megjelent, négy új színből álló Az ember tragédiája 2.0-val.

Mentő vitte el Bereczkit - Előadás közben tört el az ujja

Mentő várta a Lepkegyűjtő című előadás végén Bereczki Zoltánt. A színész két hete szenvedett színpadi balesetet egy szolnoki fellépésük alkalmával.

Bereczki a Lepkegyűjtő szerepében Forrás: Facebook

"Komámasszony, hol a stukker?" - Fotók

December 9-én tartották a Komámasszony, hol a stukker című vígjáték próbáját a budapesti József Attila Színházban. A színdarabot december 13-án mutatják be Huszti Péter rendezésében. A képre kattintva galéria nyílik!

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang