Elstartolt a Tisza Párt második Nemzet Hangja szavazása

Magyar Péterék ezúttal adócsökkentésről, vagyonadóról, nyugdíjemelésről, családtámogatásokról és a gyerekbántalmazási ügyek feltárásáról kérik ki az emberek véleményét. Míg az első, tavaszi konzultációt személyesen is ki lehetett tölteni, a mostanit csak online és a Tisza applikációján keresztül lehet.

Ötigenes szavazásra buzdít Magyar Péter, szerdán indul a Nemzet Hangja második szakasza

Először a Tisza Párt applikációján lehet szavazni, de a pártelnök azt ígéri, önkénteseik három hét alatt Magyarország összes települését bejárják, hogy mindenki véleményt nyilváníthasson.

A Tisza Párt első ilyen akciója tavasszal volt

Magyar Péter közzétette, mi lesz a második Nemzet Hangja öt kérdése

Magyar Péter közölte, október 1-jétől lehet szavazni október 23-ig a Tisza Világ applikáción. Aki részt akar venni, annak le kell töltenie az alkalmazást.

Az első Nemzet Hangja kezdeményézés standja a budapesti Széll Kálmán téren március 24-én

Ilaria Salis és Magyar Péter mentelmi jogát is megtartaná az EP szakbizottsága

Az Európai Parlament plenáris ülése az október 6-án kezdődő héten fog szavazni ezekről az ügyekről. 

Az ENSZ Közgyűlése hatalmas többséggel elfogadta, hogy elismerjék a Hamász nélküli palesztin államot, Izrael, az Egyesült Államok és Magyarország is ellene szavazott

A gázai háború befejezésekor a Hamásznak le kell mondania a Gázai övezet feletti hatalomgyakorlásról, át kell adnia a fegyvereit a Palesztin Hatóságnak, hogy az ENSZ támogatásával létrejöhessen szuverén és független palesztin állam.

A Tisza Párt a Tisza Világ applikációban tartja meg a belső szavazást a képviselőjelöltjeiről

Magyar Péter szerint már csaknem 110 ezren töltötték le az applikációjut, amely a választási kampány kulcseszköze lesz.

Magyar Péter Kötcsén

Nem sikerült megbuktatni Ursula von der Leyent, de legalább Orbán Viktor újra simán a magyargyűlölő román szélsőjobb mellé állt

160 EP-képviselő ahhoz sem vette a fáradságot, hogy benézzen az Európai Bizottság elnöke ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány csütörtöki szavazására.

A szakadék széléről sikerült visszarántani Budapestet, de a túlélés még nem biztos

Minden a hitelkeret emelésétől függ, és ha az OTP nem egyezik bele a módosításba, akkor újabb rendkívüli közgyűlést kell összehívni.

A hétfői ülésen ugyan átment a módosított túlélőcsomag, ezzel csak időt nyert a főváros

Nem feltételezi az Orbán-kormány, hogy az emberek csalni akarnának a Voks2025 kitöltésekor

Az rejtély, ki és mikor fogja az eredményeket bemutatni. 

Az Energiaügyi Minisztérium az OVF-nek küldött levélben buzdítja a vízügyi dolgozókat, hogy szavazzanak a Voks2025-ön

A szavazás pénteken zárul.

Megszavazták az irreális jövő évi költségvetést

Valószínűleg majd úgyis átírják, az idei költségvetés is összeomlott már.

Korábbi felvétel

Lázár János minisztériumában minden dolgozót felszólítottak, hogy vegyen részt az Ukrajna-ellenes szavazáson

Mindenféleképpen fel akarják pörgetni a részvételt. 

Hadházy Ákos: Az Orbán-kormány csal, hullarabló ország lettünk

Az ellenzéki képviselőnek másfél hete nem ad választ a kabinet, hogyan számolják a Voks2025 szavazatait, ő pedig mikor és hol ellenőrizheti azokat.

Hadházy Ákos a május 6-i tüntetésen

Hadházy Ákos a ruhatárban szavazott Polt Péter Ab-elnökké választásáról

Érvénytelen szavazatot adott le.

Megszavazták, mostantól az Orbán-kormány dönti el, milyen neveket lehet anyakönyveztetni

A jövőben már nem a Nyelvtudományi Kutatóközpont, hanem a kultúráért felelős miniszter fog dönteni az anyakönyveztethető utónevekről.

Megválasztották Polt Péter utódját a legfőbb ügyészi poszton

Az Országgyűlés fideszes többsége szerdán megszavazta Nagy Gábor Bálintot a Legfőbb Ügyészség élére.

Nagy Gábor Bálint 2025. május 22-én

Magyar Péter: Orbán Viktorból egy hazájával nem törődő sunyi, gyáva, korrupt politikus lett

Tisza Párt elnöke szerint a magyarok 310 nap múlva nem Ukrajnáról, nem Zelenszkijről, hanem Orbánról és Európához tartozásunkról fognak szavazni.

Magyar Péter Romániában 2025. május 24-én

Még országgyűlési határozat is született az uniós védelmi hitel ellen, most Magyarországtól csak egy tartózkodásra futotta

Magyarország volt az egyetlen tagállam, aki tartózkodott a közös haderőfejlesztésre szánt program elfogadásakor, értesült a Népszava több tagállami forrásból is.

Tanácsülés Brüsszelben május 27-én

Megszavazták Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból

A döntést Szijjártó Péter jelentette be. 

Siet a Fidesz, akár már a jövő héten megszavazhatja az átláthatósági törvényt

Orbán Viktor füttyent, a párt ugrik.

Durván torzítja a Fidesz a külhoni választási eredményt

A határon túli magyar szavazók nyilvántartása átláthatóbbá vált, de önmagában ez édeskevés. László Róbert, a Political Capital szakértője nem lát esélyt arra, hogy a jelenlegi kormány megszünteti a mesterségesen teremtett választási anomáliákat.

Lezárt urnák, tele szavazatokkal

Második nekifutásra sikerült, Friedrich Merzet megválasztották Németország új kancellárjának

Az, hogy nem az első fordulóban választották meg, történelmi kudarcnak számít.

Friedrich Merz az első kör után

Hadházy Ákos szavazást indított arról, hogy a Kossuth téren vagy az Erzsébet hídon folytatódjon a tüntetése

Számára mindkét verzió elfogadható, a végső döntést pedig nem csak a szavazatok aránya, hanem a mennyisége is meghatározza.

Közérdekű adatigénylést nyújt be a DK, hogy kiderüljön, az Orbán-kormány mennyit költ az Ukrajna elleni gyűlöletkampányra

Az ellenzéki párt valódi népszavazást szeretne szomszédunk EU-csatlakozásáról.

Felfüggesztette Hadházy Ákos és a Momentum képviselőinek mentelmi jogát az Országgyűlés

A képviselők a mentelmi bizottság ajánlásával ellentétben döntöttek a felfüggesztés mellett.

Jön a blokád és a botrány, az Országgyűlés ma szavaz alkotmánymódosításról és a gyülekezési törvényről is

 A Momentum Mozgalom parlamenti blokáddal akadályozná meg, hogy a mindenre rábólintó fideszes képviselők bejussanak az épületbe.

Elfüstölt milliók. Erős ellenzéki jelzés, kemény házelnöki retorzió

aHang: Nem tudni, kik vehetnek részt az Orbán-kormány egyre gyanúsabb szavazásán Ukrajnáról

Az Ukrajna EU-csatlakozásának támogatottságát felmérő politikai akció lebonyolításáról, a szavazatok összeszámlálásának módjáról sem hajlandók nyilatkozni az illetékesek.

Magyar Péter szerint már félmillióan töltötték ki a Tisza Párt nem hivatalos népszavazási kérdőívét

A nemzet hangja nevet viselő konzultáción április 11-ig várják a válaszokat.

Magyar Péter szerint már 100 ezren töltötték ki a nem hivatalos népszavazásukat

A Tisza Párt Nemzet Hangja nevű szavazásán április 11-ig lehet válaszolni a kérdésekre.

„A Nemzet hangja” címen futó nem hivatalos referendum

Magyar Péter: Nálunk nincsenek illegális listák, a cél a kétharmados győzelem

A Tisza Párt elnöke szerint néhány óra alatt már több mint tízezren töltötték ki a nem hivatalos népszavazása kérdőíveit. Nem akarnak saját Kubatov-listát építeni – válaszolta a Népszava kérdésére.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang