Politikai menedékjogot kapott Kanadától Mohácsi Viktória

Állítólag életveszélyesen megfenyegették, ezért hagyta el Magyarországot Mohácsi Viktória. Hét évbe került, de az egykori európai parlamenti képviselő jogi védettséget kapott a tengerentúli államtól - tudta meg a Romnet.

Mohácsi Viktória Fotó: Demecs Zsolt

„Eddig nem voltam politikai koldus”

"Hogy hiteles szószólója legyen végre a magyarországi romáknak"

RomNet: rálőttek, és kiverték a fogát egy cigány önkormányzati elnöknek

Gázpisztollyal rálőtt a Baranyai megyei cigány önkormányzat elnökére egy férfi, majd rátámadt, és a fegyverrel négy fogát is kiverte. Az áldozat kórházba került – értesült több forrásból is a RomNet.

Holokauszt-kárpótlási csalók járják az országot

Egy nem létező holokauszt-kárpótlási programra hivatkozva személyes adatokat gyűjtenek szinte az egész ország területén azok a csalók, akik sok ezer euró összegű kárpótlást ígérve, előzetes regisztrációként több tízezer forintot is elkérnek a jóhiszemű emberektől - értesült a RomNet. A lap úgy tudja, a hetek óta tartó csalássorozat híre már a Miniszterelnökséghez, és a kormányhoz is eljutott, és a napokban Teleki László szocialista országgyűlési képviselő büntetőfeljelentést tett. 

Illusztráció/AFP

Romák vittek élelmet Farkas Flórián nyomorgó édesapjának

A RomNet élelmiszer adománnyal is segítette a mélyszegénységben elő Farkas Flórián édesapját - osztotta meg az információt a közösségi portálon is Hidvégi-B. Attila, a roma portál főszerkesztője.  

A kormánybiztos úr és a Miniszterelnökséget vezető miniszter - Népszava fotó

Romnet: Farkas Flórián 15 év alatt végezte el az általános iskolát

Hónapokon át tartó kutatómunka és bírósági per útján sikerült fényt deríteni Farkas Flórián alapvégzettségére. Kiderült: a fideszes országgyűlési képviselőséget és miniszterelnöki biztosi pozíciót is betöltő roma politikus az általános iskolai végzettségét 15 év alatt szerezte meg, ráadásul a nyolcadikat nagy valószínűséggel egy esti iskola börtöntagozatán járta ki - írja a RomNet. 

Fotó: Népszava

Tarlós semmit sem tudott a biztosáról

Három pontban reagált Tarlós István a RomNet.hu azon értesülésére, miszerint a romaügyekért felelős főpolgármesteri megbízottnak egy nem roma származású embert nevezett ki. 

Sajátos "érettségi találkozó" Farkas Flóriánnak

Két évtizede nem tudja a magyar közvélemény, Farkas Flórián miniszterelnöki biztos - már felnőttként - melyik intézményben és mikor fejezte be az általános iskola 7. és 8. osztályát, és azt sem tudni, hol és melyik iskolában szerezte meg érettségi bizonyítványát. Emlékezetes: egy évtizeden át, az Országgyűlés honlapján önéletrajzában azt állította, az ELTE jogi karán szerezte meg politológusi diplomáját, de kiderült, a felsőoktatási intézmény egy másik karára járt. Később az is kiderült, állításával ellentétben egyik karon sem volt óraadó tanár, így önéletrajzát ebben az évben háromszor volt kénytelen módosítani. Így kezdődött az a meghívó, ami tudatta, hogy a rejtély egyik lehetséges megoldásaként a RomNet újságírója, Hidvégi-B.Attila vasárnap kora délutánra  "érettségi találkozóra" invitálta Farkas hajdani osztálytársait. 

Forrás: Hidvégi-B. Attila/Facebook

Náci jelképeket árusító üzlet ellen nyomoznak

A rendőrség elutasította a náci jelképeket árusító budapesti üzlet ellen tett feljelentést, de az ügyészég úgy döntött, hatályon kívül helyezi az V. kerületi rendőrség döntését, és elrendeli a nyomozást – tudta meg a RomNet.

Botrány - Nem működteti tovább szolnoki iskoláját az ORÖ

Megdöbbentőnek tartja a szolnoki Dr. Hegedűs T. András Szakiskola, Középiskola, Általános Iskola és Kollégium vezetősége a fenntartó Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) közgyűlésének azon döntését, hogy nem működteti tovább az iskolát, és büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a hátrányos helyzetű gyermekeket oktató intézmény gazdálkodása miatt. A RomNet információi szerint erről az ORÖ a szombati rendkívüli közgyűlésén döntött Abonyban. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang