holokauszt;Romnet;kárpótlási csalók;

Illusztráció/AFP

- Holokauszt-kárpótlási csalók járják az országot

Egy nem létező holokauszt-kárpótlási programra hivatkozva személyes adatokat gyűjtenek szinte az egész ország területén azok a csalók, akik sok ezer euró összegű kárpótlást ígérve, előzetes regisztrációként több tízezer forintot is elkérnek a jóhiszemű emberektől - értesült a RomNet. A lap úgy tudja, a hetek óta tartó csalássorozat híre már a Miniszterelnökséghez, és a kormányhoz is eljutott, és a napokban Teleki László szocialista országgyűlési képviselő büntetőfeljelentést tett. 

A szövevényes csalási ügy a RomNet szerint eljutott a legmagasabb szintekre is: csaknem az összes, a roma közéletben aktív, ismert szereplőt megkerestek már az ország különböző területeiről azzal, hogy információkat kapjanak az új roma holokauszt-kárpótlással kapcsolatban. Teleki László szocialista országgyűlési képviselőt, egykori romaügyi államtitkárt is civil szervezeti vezetők, magánszemélyek keresték meg. A politikus azt mondta, semmilyen új ilyen irányú lehetőségről, kárpótlásról nincs tudomása, és azt javasolta, tegyenek büntetőfeljelentést azok ellen, akik visszaélnek az adatokkal. Az MSZP-s politikus hivatalos levélben megkereste a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnökét, akitől azt a tájékoztatást kapta, hogy a zsidó szervezet - amely korábban több holokauszt-kárpótlási programot is koordinált -  határozottan kijelenti, semmilyen új roma holokauszt kárpótlás nem indult el. Szabó György kuratóriumi elnök megjegyezte, nem ismeretlen számukra az a becstelen indíttatásból eredő csalás, amely most újra szárnyra kapott, és a megalapozottan, rosszindulatból tett cselekedet ellen tegyenek feljelentést. Teleki László már a hét elején bejelentést tett a csalás gyanújával a rendőrségen.

A RomNet megpróbált utána járni mi állhat az egész országot átszövő, és a roma közösséget is lázba hozó ügy hátterében, a részleteket itt olvashatják. 

Megtagadta a legfőbb ügyésszel kapcsolatos népszavazási kérdések hitelesítését csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).   Az NVB szerint a Momentum Mozgalom, illetve a Vágó Gábor korábbi LMP-s parlamenti képviselő által benyújtott kérdések tiltott tárgykörbe - az Országgyűlés szervezetalakítási és személyi hatáskörébe - ütköznek, ezért nem lehet róluk népszavazást tartani - informál az MTI.