Magyar magántörténelem – angolszász rockzenei aláfestéssel – Falcsik Marival a My Rocksról

A ritmus, a verselés, a rímek zeneiségével él a verseiben, novellagyűjteményének 21 történetét pedig 21 angolszász rockdal fűzi össze. Ifjúkori emlékekről, a magyar kollektív és magántörténelemről is beszélgettünk a szerzővel, Falcsik Mari költővel a My Rocks című kötete kapcsán.

„Teljesen ösztönösen csináltam” – Interjú Révész Sándorral, aki nem szorult rá a magyar közéletre, így is egy nemzedék rajongott érte

A 2010-es években ismét a közönség elé álló Révész Sándor a Rock and roll közlegények címet adta egyik programjának, amelyben fiatal zenészekkel, gitárokra hangolva adta elő népszerű dalait. Pályáját összegezve szerény, de karakteres helyet jelölt ki magának a popzene világában. Arcélét sosem kozmetikázta túl, nem keményítette közéleti, politikai vonásokkal. Nem szorult rá. Így is egy nemzedék rajongott érte. A hangjáért, külsejéért, varázslatos színpadi lobogásáért. Mindezt néhány éve a mai zenerajongóknak is fel tudta mutatni a Piramis-évek koncertjein. Az új lendületnek egy váratlan stroke vetett egy időre véget. A rehabilitáció nehéz időszakában a magyar rockzene csillaga egy önéletrajzi könyvvel lepte meg olvasóit, amely Ezt én választottam címmel néhány hónapja jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában. 

Kácsor Zsolt: A Tabán sörei

SÖRTÁRCÁK LXX.

Leszel a példaképem?

Egyedül maradtunk hát újra. Legjobb tulajdonságainkat, fényesre sikált mivoltunkat gyömöszöltük bele a példaképbe, és most a teremtmény élettelen por.

Hegyi Iván: Pretty Man

Miként a kritikusok írták: a dalok „hűek maradtak az 1950-es évek stílusához, a korong mégis ugyanolyan friss, mint a tinik bármelyik bálványának produkciója a a nyolcvanas esztendők végének popszámai közül”.

Meghalt a világhírű magyar rockzenész

Pénteken meghalt Erdélyi Tamás, közismert nevén Tommy Ramone, a kultikus amerikai punkzenekar, a Ramones alapító-dobosa. A hírt a zenekar a Twitter oldalán közölte.

Az együttes 1976-ban. FOTÓ: Getty Images

Pad a világ végén

Egy padon, kihűlve találtak rá a Herpai Sándorra Leányfalun, ahol a hírek szerint valóságos kis mozgalom szerveződött a bajba került, eladósodott zenész megmentésére. A padot életének utolsó napjaiban – hatvan éves volt -, különösen szerette, gyakran ücsörgött rajta. Ez volt hát az a „szomorú, vizes sík”, amelyre megérkezett.

Több húron pendülnek

Megnyílt csütörtökön a Rockmúzeum, a MagyaRock Hírességek Csarnoka az angyalföldi RaM Colosseumban. Az állandó kiállításon a hatvanas évek elejétől mutatják be a magyar rockzene történetét korabeli plakátok, fotók, hangszerek, zenészrelikviák segítségével.

Tarlós István főpolgármester és Tóth József, a XIII. kerület polgármestere gitárokat próbálnak ki a Rockmúzeum megnyitóján az an
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang