„Úgy kell élni, hogyha kell, tudjunk kosarat fonni, kenyeret sütni”
Van, aki beleszületik a hagyományőrzésbe, más felnőttként jut el oda, hogy szeretné mélyebben megismerni, átélni a régi idők életmódját, kultúráját, vagy akár az életébe beilleszteni olyan szokásokat, melyek által kapcsolódhat az őseihez, a gyökereihez, a természetközelibb létezéshez. Lehet ez lázadás a globalizáció, a digitalizáció ellen, noha nem szükségképpen mond egymásnak ellent e kettő: egy népművészeti egyesületnek is lehet Facebook-oldala, és fűthetünk kályhával egy modern otthonban. Persze ehhez fát is kell vágni, de pillanatok alatt meleget csinál, és az élő tűznek egészen más a hatása, főleg ha az ember kicsit spirituális. Sokan tartják furcsa hóbortnak, magyarkodásnak a hagyományőrzést, és e kétkedést talán úgy lehet eloszlatni, ha megismerünk olyan embereket, akik ezt hitelesen képviselik, őszintén megélik. Mint Borbás Kata, aki péceli otthonában tárta ki előttünk mágikus világát, melyben a népművészet mellett megfér a közösségépítés, a tanítás és a fantasy-regényírás is.
