Már 95-re emelkedett a tibeti földrengés halálos áldozatainak a száma, eddig 50 utórengést észleltek

A dalai láma is megszólalt, imádkozik a halottakért és a sebesültek gyógyulásáért. Utóbbiak száma is meguplázódott néhány óra alatt, jelenleg 130 sérültről tudnak. 

Hat emberrel a fedélzetén lezuhant egy turistákat szállító helikopter a Mount Everest közelében

Már visszafelé tartottak a nepáli főváros, Katmandu irányába, amikor elvesztették a kapcsolatot a gép pilótájával.

Rábukkantak Suhajda Szilárd holmijára a Mount Everesten

Ám egyelőre nem tudni, miért hagyta hátra.

Suhajda Szilárd rögtönzött emlékhelye a Nagy-Kevély csúcsán.

Heti abszurd: És akkor most a seggekről

Megmagyarázom máris: Donald J. Trump és a mesterséges intelligencia (esetében nem lehet szó másról) áll a szalagcímszerű segghivatkozás mögött. 

Tragédia

Ha megtalálják, akkor is a Mount Everesten marad Suhajda Szilárd holtteste

Ez a család kérése.

Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőegység, nincs remény, hogy a hegymászó még életben van

A keresést befejezték. Az egyik legeredményesebb magyar expedíciós hegymászó volt – írta az expedíció háttércsapata, gyakorlatilag kimondva a halálhírt.

Úton vannak a serpák Suhajda Szilárd felkutatására, a hegymászó felesége szerint az akció egy napig is tarthat

Helikopter vitte a mentőakció tagjait a Mount Everestre, arrafelé, ahol a hegymászót utoljára látták.

Még négy hegymászó tűnt el Suhajda Szilárdon kívül a Mount Everesten

Egy malajziai és egy indiai-szingapúri hegymászónak is nyoma veszett, csütörtök óta pedig nincs kapcsolat egy nepálival és helyi kísérőjével sem.

Ott láthatták Suhajda Szilárdot, ahonnan szerdán a nyomkövetője utoljára bejelentkezett

Az m4sport.hu szerint egy holttestet szállító mentőcsapatot vissza akartak küldeni a hegymászóért, de mire kapcsolatba léptek velük, már a 3-as tábor alatt tartózkodtak, így senki nem vállalta a visszaindulást.

Tudják hol van Suhajda Szilárd, hajnalban indul a mentőakció

A hegymászót a ruházatáról be tudták azonosítani, de feltehetően súlyos fagyási sérülései vannak.

Nem érkezik jel csúcstámadás óta Suhajda Szilárd nyomkövetőjéről, a felesége szerint a serpák láttak egy alakot

A hegymászó a Mount Everest meghódítására indult. Azok sem látták, akik sikeresen feljutottak, a felesége szerint azonban egy emberi alak miatt mozgósítottak újabb serpákat a keresésére.

Gyorsan olvad a Mount Everest legmagasabb gleccsere

Amerikai és brit kutatók a természeti jelenséget az emelkedő hőmérséklet és az erős szelek számlájára írják.

Egymás sarkát taposták a hegymászók az Everest csúcsán - galéria

Lahkpa Sherpa hétszer mászta meg a hegyet, de elmondása szerint ilyen kaotikus idény még nem volt a pályafutása alatt. Hamis riasztás, koronavírusos megbetegedések, extrém havazás és tömegnyomor jellemezte a korábban végződő idényt. Tavaly teljesen leállt a nepáli mászóturizmus ez a régió bevételein is meglátszott, ezért idén a lehető legtöbb, 408 engedélyt adták ki 4,5 millió dollár értékben. Egy évvel korábban 644-en próbálkoztak összesen, de akkor két oldalról indultak az expedíciók (a kínai oldalon még idén is zárlat van érvényben), az alaptáborokban 300-350 mászó tartózkodott egyszerre, a mostani nepáli 408 mászóval szemben. Az elmúlt évtizedben kétszer szakították meg az idényt lavina miatt, tavaly a járvány miatt nem volt mászás, idén pedig extrém havazás zárta korábban a szezont, úgyhogy aki később akart indulni, annak várnia kell egy évet.

Lavina miatt vissza kellett fordulnia Varga Csabának a Mount Everest „tiszta” meghódításáról

Senki nem sérült meg az éjszakai hócsuszamlásban, de nagy volt a zűrzavar és az ijedtség.

Riasztással figyelmeztetik a ciklonra a hegymászókat a Himaláján

Közelít az elmúlt több mint húsz év legerősebb, India nyugati részén már súlyos pusztítást végző Tauktae.

Kína tart a Covidtól, ezért nem enged több hegymászót a Mount Everestre

Attól tartanak, hogy a nepáli oldalról behurcolják a koronavírust.

Illusztráció

Már két halottja van az idei hegymászószezonnak a Mount Everesten

Egy svájci hegymászó a visszaúton lett rosszul, egy amerikai pedig a legmagasabb alaptáborban vesztette életét.

Berobbanhat a járvány a Mount Everest alaptáborában

Egyre több a fertőzött, 17 hegymászó került kórházba, a kormányhoz erről ugyan nem érkezett jelentés, de aggódnak és vizsgálatot indítanak.

Már az alaptábornál is halálos az Everest

Sokan gondolják azt, hogy a Mount Everest megmászása napjainkban már nem kihívás, ám a serpák tudják, a hegy erősebb bárkinél. Az alaptábor 5344 méteres magasságban található, már ide is vezetnek gyalogtúrát, de aki innen indul a csúcsra, annak már a szomszédban fel kell kötnie a nadrágját. Az alaptábor közvetlen szomszédságában található a Khumbu-gleccser jégmezője, ami kiszámíthatatlansága miatt gyakran követel áldozatokat, de rajta keresztül vezet az út a csúcsra. A kereskedelmi expedíciók elterjedésével megnőtt a kiadott mászóengedélyek száma, és mint mindenhol, itt is versenyeznek a szervezők a mászókért. Az extrém alacsony 20-22 ezer dolláros (6-6,6 millió forint) ártól egész 150 ezer dollárig (45 millió forint) terjed egy hely ára a csúcsra, amiből fixen 11 ezer (3,3 millió forint) az állami mászóengedély költsége.

Felért a világ legmagasabb pontjára is a koronavírus

Helikopterrel hozták le a Mount Everestről azt a norvég hegymászót, akinek pozitív lett a Covid-tesztje.

Illusztráció

Elindult a Mount Everest „tiszta” meghódítására Varga Csaba

Ha pótlólagos oxigén nélkül sikerül megmásznia a hegyet, Magyarország lesz a 40. nemzet a világon, amelynek ez sikerült.

„Tisztán” hódítaná meg a Mount Everestet Varga Csaba

Pótlólagos oxigén nélkül próbálja megmászni a világ legmagasabb hegyét az erdélyi magyar hegymászó.

Műalkotásokat készítenek a Mount Everestről lehozott szemétből

A műveket ki is állítják, sőt meg is lehet majd vásárolni.

Újramérték a Mount Everestet

86 centiméterrel magasabb, mint eddig gondoltuk.

Már tapasztalat, de még fiatalság sem kell a Mount Everest megmászásához

Kétszer olyan könnyű megmászni a hegyet, mint harminc évvel ezelőtt egy kutatás szerint legalábbis.

Képünk illusztráció

Légi gravitációs mérésekkel állapítják meg a Mount Everest magasságát

A teljes légi felméréssel várhatóan június végére végeznek a kínai kutatók, az pedig, hogy pontosan mekkora a világ legmagasabb hegye két-három hónap múlva derül ki.

Az Everest alaptábor

Harmadszorra felért a Mount Everestre a magasságmérő csapat

Idén valószínűleg a kínai földmérők az egyetlenek, akik megmászhatták a Csomolungmát.

A rossz idő miatt vissza kellett fordulniuk a Mount Everest magasságmérőinek

A kínai szakemberek újra elindultak, hogy május 22-én feljussanak a csúcsra és megmérjék a világ legmagasabb hegyének magasságát.

Elhalasztják a Mount Everest megtisztítását a járvány miatt

Az is kétségessé vált, hogy egyáltalán össze tudják-e majd szedni azt a rengeteg szemetet, amit a hegymászók hagytak a világ legmagasabb hegyén.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang