Orbán Viktor újra edzőtáborba ment a digitális harcosaival, de poloskák helyett most velős pirítóssal nyitott

A helyszín is pikáns, az egykori úttörőtáborban készülnek „a budapesti békecsúcsra” és „a brüsszeli bábfigurák” elzavarására.

Pataky Attilával alapított Digitális Polgári Kört Menczer Tamás

Az Edda frontemberével közösen vitatnák meg az országos és helyi közügyeket, fontos kérdéseket.

Menczer Tamás bejelentette, hogy szórólapkampányt indítanak a Tisza Párt ellen

A Fidesz kommunikációs igazgatója azt nem tudta megmondani, hogy a Harcosok Klubja sátoraljaújhelyi edzőtábora mennyibe kerül. 

Menczer Tamás 2025. szeptember 7-én Kötcsén

Ki szégyellje?

Beugró

Megkérdeztük Menczer Tamástól, hogy a Fidesz miért verte át az embereket – Videó!

Nem volt más.

 Menczer Tamás

Menczer Tamás szerint igaza van az oroszlányi polgármesternek, aki a tanévnyitón örült annak, hogy nincs az elsősök között Mohamed

„A balliberális felháborodás hazug és álságos” – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Korábbi felvétel

„Te hogy jössz ahhoz, hogy azt mondd, mindent elloptunk? Ki vagy te?” – Menczer Tamás kiakadt a kommentelőkre

Magyar Péterről pedig azt mondta, hogy egy műanyag pojáca. 

A Magyar Nemzet azzal támadta az OTP-t, a Hellt és a One-t, hogy szponzorálják Majkát, ketten már cáfolták

Természetesen ezt Menczer Tamás sem hagyhatta szó nélkül.

„Ő VOLT A SOROS ROMULUSZ” – írta ezúttal a fideszes Pócs János egy megperzselt disznóra

A Soros Györggyel egyszer már eljátszott akció a Fidesz hivatalos kommunikációjának is a része lett.

Bencsik András: Menczer Tamás volt az, aki miatt elhajtottak a Hír TV-től

Szerinte nem a rendszer volt hibás, hanem egy idióta, aki összeszarta magát. 

Tyler Durden megírta az Indexnek, hogy Orbán Viktor este hazamegy Felcsútra

És úgy tűnik, mindent látni akar.

Nem árulja el a külügy, milyen eredményt hozott Menczer Tamás munkája miniszteri biztosként a magyar-német kapcsolatokban

Tóth Bertalan szerint ez egy igen nehéz munka lehet, ugyanis az Orbán-kormány plakátjain patás ördögként szereplő uniós politikusok közül kettő is német: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője.

Orbán Viktor megüzente harcosainak, hogy a Tisza Párt vezetését mutató felmérések mindegyike hazugság

A miniszterelnök gondolatait Menczer Tamás tolmácsolta.

Orbán Viktor a Parlamenti Szalon 2025 rendezvényen Budapesten 2025. június 10-én

„Várjuk ki a végét!” – Reagált Volodimir Zelenszkij szavaira Menczer Tamás

„Zelenszkij elnök szerint mindenkinek Ukrajnát kell szolgálnia! A magyaroknak is! Nekünk viszont Magyarország az első! Vagy azt is mondhatnánk: Dicsőség Magyarországnak!” – fejtegette a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

„Szórakoztató, mégis szánalmas” – Megint Menczer Tamás válaszolt Orbán Viktor helyett Magyar Péternek

A Tisza Párt elnöke élő beszélgetésre hívta a kormányfőt, ám végül a kormánypártok kommunikációs igazgatója jelezte, hogy készen áll.

Ezen a héten Karácsony Gergely volt célkeresztben, és kiderült, hogy legközelebb ősszel lehet nagy toborzás a Harcosok Klubjába

A 444 szerint a nindzsajelmezes profilképet választó Orbán Viktor – illetve az ő nevében író admin – küldte csatába a kommenthadsereget a főpolgármester ellen.

Vendetta kicsimmel – Hullanak a fejek a gyermekvédelemben a Menczer–Magyar-párbaj után

Gyermekvédelmi vezetőket váltottak le Baranyában. Az emlékezetes Menczer-Magyar viaskodás utójátékénak tűnik a történet.

Menczer Tamás (középen) útját állta a gyermekotthonba ajándékokkal érkező Magyar Péternek (jobbra)

Menczer Tamás: Magyar Péter tudta, hogy Tseber Roland ukrán kém

Újabb magyarázat látott napvilágot az egyre szövevényesebb ügyben. 

Menczer Tamás

Abcúg

Menczer Tamás: Magyar Péternek kék-sárga vére van

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatójának sikerült új mélypontra süllyednie.

Hergelde

Menczer Tamás szerint Magyar Péter elmebeteg és üldözési mániában szenved

Úgy véli, a Tisza Párt elnöke lesz „a balliberális oldal” legnagyobb csalódása. 

Menczer Tamás bejelentette, hogy április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai

Manfred Weber és Ursula von der Leyen be akarja hozni Ukrajnát az Európai Unióba – indokolt a kormánypártok kommunikációs igazgatója.

Hadházy Ákos posztolta a képeket a Magyar Péterrel borozó Lévai Anikóról

Beszállt a nagy Magyar-Menczer vitába Orbán Viktor családjának hatvanpusztai birtokáról.

Korábbi felvétel

Menczer Tamás legyőzi a Sátánt drMáriás új festményén

A művész szokás szerint alkotásához egy történetet is fűzött. 

dr. Máriás

Menczer Tamás félrenyelt, szerinte Magyar Péter megy először a börtönbe

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója újra személyeskedett egy kicsit.

Megjelent a Direkt36 filmje az Orbán család gazdasági birodalmáról, Menczer Tamás lejáratást emleget

Azt viszont a kormánypártok kommunikációs igazgatója már nem fejtette ki, pontosan melyik állítás miatt gondolja ezt.

Menczer Tamás - Korábbi felvétel

Menczer Tamás testbeszéde és a hüllőagyi agresszió

Mit üzen ez a szokatlan közelség?

Az áskálódás hete

Hazugságvizsgáló

Menczer Tamás az újév alkalmából minden magyarnak azt kívánta, lásson át a szitán, és vegye észre, hogy „Brüsszel Péter milyen ember”

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a beszédében sorra vette, szerinte miben hazudott a Tisza Párt elnöke.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang