Több fideszes képviselő kap milliós fizetést a kormánytól, Menczer Tamás például havi másfél millió forintért dolgozik a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak miniszteri biztosként – hangzott el az RTL Híradóban.
A csatorna felidézi, Orbán Viktor 2010-ben kisebb és olcsóbb államot ígért. A kormány munkáját akkoriban miniszterként, államtitkárként és helyettes államtitkárként 105-en segítették, ma ezekben a pozíciókban kétszer annyi ember dolgozik.
Rajtuk kívül még összesen 82 miniszterelnöki megbízott, miniszterelnöki biztos, kormánybiztos és miniszteri biztos is van – az ő fizetésükre évi 1,3 milliárd forint megy el.
Az RTL Híradó beszámolójából kiderül az is,
a Szijjártó Péter vezette külügyminisztériumban dolgozik Menczer Tamás, az ő titulusa „magyar–német társadalmi kapcsolatok fejlesztéséért felelős miniszteri biztos”. Emellett parlamenti képviselő is. Miniszteri biztosként havi 1,454 millió forintot, képviselőként további 2,8 millió forintot kap, ez összesen havi 4,25 millió forint. Egy miniszteri fizetés havi 3,88 millió forint, ennél tehát többet keres Menczer Tamás.
Budai Gyula a képviselőség mellett szintén Szijjártó Péter minisztériumában dolgozik, „a szankciókból fakadó kihívások miatt szükséges gazdaságvédelmi intézkedésekért felelős miniszteri biztosként”. Annyit keres, mint Menczer Tamás.
náluk is magasabb összeget vihet haza Németh Szilárd, aki kormánybiztosként felel a rezsicsökkentés fenntartásáért. Az ő fizetése a képviselői juttatással együtt az ötmillió forintot közelíti.
Horváth László, aki kormánybiztosként a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felel, összesen havi 5,39 millió forintot keres,
ahogy Hoppál Péter is, aki a 2025-ös magyar-török tudományos és innovációs év magyar programjainak előkészítéséért és lebonyolításáért felelős kormánybiztos is a képviselőség mellett.
A képviselői fizetésük egyébként hamarosan emelkedhet, 2018 óta ugyanis a kormánypárti többség döntése alapján minden év március 1-től automatikusan annyival nő a juttatásuk, amennyivel az előző évi bruttó átlagbér.

