Kilépek a józsefvárosi Fideszből – jelentette be Kaiser Edvin, a párt korábbi önkormányzati képviselőjelöltje szerdán a Facebook-oldalán.
Bejegyzésében döntését azzal magyarázta,
szerinte a józsefvárosi Fidesz szervezete már régóta nem közösségként működik, hanem egy 5–10 fős részvénytársaságként.
Az évek során – folytatta – világossá vált számára, hogy ez a működés inkább akadálya, mintsem motorja Józsefváros fejlődésének. Hozzátette, aki rálát a helyi viszonyokra, pontosan tudja, miről beszél, de a későbbiekben, ha van rá igény szívesen kifejti.
„Az elmúlt években folyamatosan azt tapasztaltam, hogy amit mondanak és amit tesznek, köszönőviszonyban sincs egymással. A bizalom nem egyik napról a másikra fogy el, de ha elfogy, onnan nincs visszaút. Számomra az utolsó határ az volt, amikor világossá vált, hogy még a saját embereiket sem tisztelik, becsülik. Aki nem hajol meg, azt félreállítják. Aki önálló, az veszély. Mindeközben a kialakult helyzet nettó politikai haszonélvezői” – fogalmazott Kaiser Edvin arról a józsefvárosi Fideszről, amelyben megfordult Kocsis Mátét, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője és Sára Botond budapesti főispán is. Mindkettejük volt kerületi polgármester.
Kaiser Edvin leszögezte,
a továbbiakban nem kíván közösséget vállalni a józsefvárosi Fidesszel, mert már nem tud jó szívvel kiállni amellett, ami ott zajlik. Az országgyűlési választáson a jelöltjüket sem támogatja.
Közölte azt is, hogy a jövőben pártoktól függetlenül kíván részt venni a kerületi politikában, új alapokon, tiszta viszonyok között, Józsefváros érdekeit szem előtt tartva.
A Facebook-poszthoz fűzött hozzászólásában Kaiser Edvin hangsúlyozta, hogy a bejegyzése a józsefvárosi Fideszről, annak vezetéséről szól. „Nem, nem vagyok tiszás és nem is leszek, még a feltételezés is sértő. Józsefvárosi, jobboldali patrióta ember vagyok, az is maradok” – jelentette ki.

