Úgy tűnt, Orbán vesztésre áll, de aztán Putyin mentőövet dobott neki

Nagyon ritka, hogy egyetlen közvetlen okra lenne visszavezethető valamilyen radikális változás. A parlamenti választás előtt az Orbán-kormánynak kapóra jött az Oroszország által elindított háború.

EU-fóbia

Horváth Csaba: Nem magamnak, a zuglóiaknak és az országnak is vásárolunk megszólalási lehetőségeket

Budapest  XIV. kerületének MSZP-s polgármestere becsületsértőnek tartja és visszautasítja az önkormányzat és az ATV együttműködése elleni támadásokat. Szerinte az efféle tájékoztatásra a kormányzati propaganda és médiatúlsúly miatt van szükség. 

Horváth Csaba célja, hogy Zuglóból a szélesebb körű nyilvánosságot is elérje

Herczog László: hét-nyolc százalék a munkanélküliség

Szigorúan szakmai szempontok alapján számolva 7-8 százalékos munkanélküliség van ma Magyarországon, szemben a - többek között -, a közfoglalkoztatottakkal szépített 4-5 százalékos kormányzati számokkal - állítja Herczog László közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. munkatársa. Úgy látja, hogy a gyenge szakoktatás, hatalom által túlközpontosított gazdaság gyengíti az ország versenyképességét.

A csapatmunkára épülő modern világban sem felesleges luxus az irodalom, a történelem FOTÓ: TÓTH GERGŐ

"Tudta?-féle" reklámok - Nem indít eljárást az NMHH

Nem indít eljárást a médiatanács egy internetes újságban kiskorú ellen elkövetett bűncselekményt bemutató cikk, valamint a kényszerbetelepítés elleni népszavazással összefüggő televíziós bejátszások miatt - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken. A magyar kormány megbízásából készült "Tudta?" és "Megüzentük Brüsszelnek" kezdetű szpotokat szintén nem tartották jogsértőnek, mert szerintük azok "nem minősülnek politikai reklámnak."

FOTÓ: Népszava

Matek vagy sem?

Költségvetés - kicsit másként

Erősödő hazugságkampány, hamis sikerpropaganda

Nemzetközi és hazai felmérések, adatok sora igazolja, mennyire félrevezető, számtalan ponton hamis a kormányzati sikerpropaganda. Ahol egy réteg helyzete javul, ott biztosan lemarad a többség, ami jó a biztos Fidesz-szavazóknak, abból a társadalom alján élőknek semmi nem jut.

A hirdetések, plakátok elárasztották az országot, tart a kampány – a piros lámpa sem készteti megállásra a kormányzati gépezetet

Toporog egy helyben

MSZP: pofátlanul hazudik a kormányzati propaganda

Az MSZP szerint "pofátlanul hazudik" a kormányzati propaganda, ugyanis nem kártalanították a Quaestor-károsultak 98 százalékát. Szakács László, az Országgyűlés költségvetési bizottságának és brókerbotrány-albizottságának szocialista tagja szerdai budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a Befektető-védelmi Alap (Beva) adatokat közölt a Quaestor-kártalanításról.

Tiltaná a kormányzati propagandát az LMP

Az LMP törvényben tiltaná a kormányzati propagandát és a köztulajdonban álló monopolcégek reklámozását.

Betiltaná a kormányzati propagandát az LMP

Az LMP törvényjavaslatban kezdeményezi a kormányzati propaganda, valamint a köztulajdonban álló és nem versenyző, monopolhelyzetű cégek reklámozásának tilalmát - közölte csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt frakcióvezetője.

Megtiltaná a kormányzati propagandát az LMP

Az LMP hétpontos korrupcióellenes programot valósítana meg kormányon – mondta a párt társelnöke sajtótájékoztatóján. Schiffer András közölte: többek között automatikus és rendszeres vagyonosodási vizsgálatot vezetnének be a politikusok és az állami, önkormányzati cégek vezetői esetében.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang