;

politika;Fidesz;ellenzék;Magyarország;parlamenti választás;kormányzati propaganda;Hann Endre;orosz-ukrán háború;

- Úgy tűnt, Orbán vesztésre áll, de aztán Putyin mentőövet dobott neki

Nagyon ritka, hogy egyetlen közvetlen okra lenne visszavezethető valamilyen radikális változás. A parlamenti választás előtt az Orbán-kormánynak kapóra jött az Oroszország által elindított háború.

Bár nem illik ilyet mondani, az Orbán-kormánynak jól jött az ukrajnai orosz agresszió, ráadásul a hatalom ügyesen ki is használta a konfliktust, s nemcsak az országgyűlési választási kampányban kamatoztatta, de azóta is mindent a háború szemszögéből kommunikál, legyen az kül- és belpolitikai, vagy gazdasági krízis.

Tomboló, rengeteg halálos áldozatot követelő koronavírus-járvány, radikálisan meglódult infláció, és egy meglepően sokakat megmozgató, s ebből a szempontból feltétlenül jól sikerült ellenzéki előválasztás: a 2010-es fülkeforradalom óta az Orbán-kormány talán a legnehezebb időszakát élte tavaly év végén. A közvélemény-kutatók némelyikénél az addigra Márki-Zay Péter mögött – mint utóbb kiderült, látszólag – egyesült ellenzék átvette a vezetést a teljes népesség körében, de az óvatosabbak, mint a Medián is, döntetlent mért az előválasztás sikere és a különféle krízisek nyomán. Ekkor még úgy látszott, ha az ősz elején kezdődött tendencia folytatódik, az ellenzék akár meglepetést is okozhat a 2022-es parlamenti voksoláson, ám februárban Oroszország lerohanta Ukrajnát, s ezzel nemcsak nemzetközi téren, de a honi belpolitikában is új fejezet kezdődött: a választásokon minden idők legnagyobb, kétharmados Fidesz-KDNP-s győzelme született.

Nagyon ritka a közvélemény-kutatások esetében, hogy egyetlen közvetlen okra lenne visszavezethető valamilyen radikális változás

 – mondja Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója. – Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy a rendszerváltás óta hány ilyen eset akadt. A tavaly év végi mérések azt mutatták, folyamatosan romlik a kormány megítélése, csökken a kormánypártok népszerűsége, csakhogy kitört a háború, ami döntő szerepet játszott az ellenzék súlyos vereségében. Persze más oka is volt a nem várt méretű bukásnak, leginkább az, hogy a választás közeledtével egyre kevésbé látszott egységesnek az ellenzék.

Pedig a háború kitörése utáni napokban úgy tűnt, az orosz agresszió újabb léket üthet a kormány hajóján. Noha az orosz támadás lehetősége már napi szintű témának számított, Orbán úgy tért haza február eleji Putyinnál tett látogatásáról, hogy nemcsak az olaj- és gázszállításokról egyeztetett, de saját állítása szerint békemissziót is teljesített.

Szavai végigsöpörtek a teljes propagandasajtón, különösen a Fidesz megmondóemberei jártak élen a háború lehetőségének elutasításában. Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője szerint „az Orbán–Putyin-találkozó után úgy érezte, közel volt a háború, de Orbán bátorságának hála, az ő közbenjárására megúsztuk”, míg az első számú kormánypárti publicista, Bayer Zsolt szerint a háborúnak „semmi esélye nincs. Oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát, ezt egy hülye is tudja”. Három héttel a látogatás után Putyin parancsára elindult az orosz hadsereg.

Hann Endre szerint a háború kitörését követően Orbán Viktor és a propagandasajtó kijelentései egy normál kommunikációs térben tarthatatlanok lettek volna, ám Magyarországon egyedül és egyértelműen a Fidesz uralja e teret. Olyannyira, hogy ma már ott tartunk, tulajdonképpen a kormányfő figyelmeztette a NATO-t Putyin veszélyes szándékairól, pedig ellenkezőleg, a katonai szervezet rendelkezett relatíve megbízható információkkal, s Orbán maximum innen értesülhetett.

Az, hogy Putyin neki elárulta volna a terveit, vagy legalábbis utalt volna rájuk, egyértelműen nem igaz. Ezt a Medián vezetője szerint az is alátámasztja, hogy a kormányt láthatóan készületlen érte a háború – erre utaltak az agresszió kirobbanását követő napok kommunikációs bizonytalanságai, amelyek az ellenzékben azt az érzetet kelthették, hogy Putyin árnyéka rávetül Orbánra, ami belpolitikai szempontból is káros lehet számára.

– Ám a felmérések azt mutatták, a kormány népszerűségét érdemben nem rengette meg, hogy teljesen más történt, mint amit előzetesen kommunikáltak – fűzte tovább Hann. – A Fidesz 2010 után fokozatosan uralma alá vonta a hazai médiát, amelyben, tisztelet a kivételnek, egyszerűen nem kap helyet másfajta vélemény. A hatalom számára károsnak tűnő ügyeket egyszerűen elhallgatják, nincs lehetőség vitatkozni: központból irányított hírgyártás zajlik. Ennek a kommunikációs gépezetnek az egyik komoly eredménye, hogy a fideszes szavazótábor jelentős részét néhány év alatt Nyugat-barátból oroszbaráttá lehetett átformálni. Készült felmérés arról, hogyan változott meg a magyar közvéleményben Oroszország megítélése, s ez is megmutatta, hogy drámai fordulat állt be, megváltozott a közhangulat, s erre alapozva a kormány nyugodtan vihette a néhány éve még elképzelhetetlen, oroszpárti politikáját. Ezt bizonyították a háború kitörése után készült kutatások is: a kormány híveinek simán el lehetett adni egy új, a csak hetekkel korábbi verziónak teljesen ellentmondó álláspontot.

A kezdeti bénultságot követően tehát beindult az orbáni propagandagépezet, amelynek Márki-Zay Péter Gulyás Mártonnak, a Partizán TV-ben adott interjúja is muníciót szolgáltatott. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról beszélt, hogy Magyarország a NATO tagjaként, a szövetség keretein belül mindenféle segítséget és támogatást megadhat Ukrajnának, majd amikor műsorvezető sokadszorra kérdezett rá, hogy akár katonai segítséget is adna-e, Márki-Zay azt mondta: „ha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is. De egyelőre erről szó sincs”. Ezt a szövegkörnyezetből kiragadott mondatot kapta fel a propagandasajtó, s kezdte sulykolni: az ellenzék magyar katonákat küldene harcolni Ukrajnába.

Nem vagyok benne biztos, hogy Márki-Zay hibázott, Gulyás viszont nagyon ki akarta hajtani belőle a választ 

– véli Hann.  – Márki-Zay válasza egy normális politikai térben teljesen vállalható lett volna, de lehetett volna körültekintőbb, hiszen tudnia kellett, a propaganda bármit ki tud forgatni.

A kormány ugyanis egyszerűen kihasználja, hogy a választók jelentős része a legtöbb témában tájékozatlan, egy átlagos állampolgártól sajnos nem is elvárható, hogy tisztában legyen a NATO-szerződés 5. cikkének tartalmával.

Ha nagyon sarkítani akarnék, akkor minden idők legnagyobb kétharmados sikere tulajdonképpen ennek a kiragadott szövegnek köszönhető, illetve az erre adott „válasznak”: a béke fontossága, a „mi fiaink” megvédése hívószó volt mindenki számára, aki nem volt tisztában az előzményekkel, az eredeti szöveggel.

Az áprilisi voksolást toronymagasan nyerte a Fidesz-KDNP – ekkora győzelmet még a kormányközeli közvélemény-kutatók sem mertek mondani, közvetlenül a szavazás előtt sem, jellemzően 115-120 mandátumot jósoltak –, s ahogyan lenni szokott, megindult a győzteshez áramlás. Így május végére, júniusra már a teljes népesség körében is 50 százalék körüli volt a kormány(pártok) népszerűsége. Erre alapozva vezethette be a hatalom a járványügyi helyett a háborús veszélyhelyzetet minden különösebb választói ellenkezés nélkül – Hann szerint ez egyáltalán nem meglepetés, az embereket nem érdeklik az ilyesfajta jogi anomáliák.

– Nem sokkal ezután megkezdődött a Fidesz-KDNP népszerűségvesztése, ám nem ennek, hanem az egyre markánsabban jelentkező gazdasági problémáknak köszönhetően – állítja a Medián vezetője. – Természetesen erre sem maradt el a reakció: egyfelől a kormány és médiumai folyamatosan a béke szükségességét hangoztatják, ami remek hívószó, hiszen ki akarna háborút, másfelől pedig az egész gépezet a szankciókat hibáztatja mindenért.

És bár a háború, az oroszbarátság, az elszálló infláció, a hatalmas drágulás sok Fidesz-szavazót is elbizonytalanít, a választások óta mindössze 9 százalékot esett a kormány népszerűsége,

ráadásul az eltávolodott szavazók jelentős része nem az ellenzéknél, hanem a bizonytalanoknál jelent meg. Ami azt is mutatja, hogy ebből a szempontból is eredményes a kormánypropaganda, mely az ellenzék gyengeségét, tehetetlenségét sulykolja.

Hann szerint a bevett módszer immár évek óta ugyanaz, s ez a háborús helyzetben sem változott: ellenségkeresés és felelősség-áthárítás. Amit régen a migránsok, vagy éppen Soros György testesített meg, az ma a „brüsszeli szankció”. Épp azért hatékony ez a módszer, mert a választók egy komoly része nem is igazán tudja, mit takarnak ezek a fogalmak. Emiatt viszont mindent fel lehet rájuk fűzni, az ellenzéknek pedig nincs olyan platformja, ahol tömegek számára el tudná magyarázni a propaganda képtelenségeit.

A háborús helyzet és a gazdasági válság új elemet is hozott a kormányzati kommunikációba: egyre gyakrabban tapasztalható a valóság teljes átírása. Például, amikor Orbán úgy jelenik meg, mint aki 1989-ben először követelte a szovjet csapatok kivonását, noha pontosan dokumentált, hogy már hónapokkal a Nagy Imre-temetésen elhangzott beszéde előtt megállapodás született erről – magyarázza a Medián vezetője. Ám ehhez a hamisításhoz legalább három évtized kellett, az uniós szankciók megszavazását viszont már két hét után simán letagadta a kormány és sajtója. S miután érdemi cáfolatra azokon a felületeken nincs lehetőség, egyre bátrabbak, s egyre rövidebb idő alatt hazudnak szemrebbenés nélkül. Hogy ez hatásos, azt a felmérések is igazolják, hiszen a kormánypárti tábor nagyjából mindent elhisz a hatalomnak, ráadásul szinte feltétel nélkül. Beszédes, hogy azt az állítást, amely szerint az uniós szankciók felelősek a magas hazai inflációért, a súlyos gazdasági problémákért, novemberben a választók 56 százaléka elhitte. Láthatóan már a külföldi visszhang sem érdekli a kormányt, a teljes kommunikáció „belső fogyasztásra” készül.

Kérdés, meddig lehet fenntartani ezt a patyomkini állapotot, azaz, hogy a hatalom a valóságtól teljesen eltérő világot kommunikál.

Mitől változna meg a helyzet?

 – kérdez vissza Hann. – A gazdasági válság miatt egy normális országban már megrendült volna a kormányba vetett bizalom, főleg miután kiderült, hogy jelentős szerepe volt a hanyatlásban, ahogyan azt Matolcsy György jegybankelnök is nyilvánvalóvá tette. Csakhogy idehaza nincs kormányzóképesnek látszó ellenzéki alternatíva, így belpolitikai téren nincs mitől tartania a kormánynak. Veszélyt a fiatalok jelenthetnek, akiket a klasszikus propagandamódszerek hidegen hagynak, és ezen még az sem tud érdemben változtatni, hogy a hatalom nagy erőfeszítéseket tesz, hogy becserkéssze ezt a korosztályt is. Ezeknek a napoknak az az igazán döntő kérdése, milyen irányvonal érvényesül az EU-ban, hajlandóak lesznek-e a kompromisszumra, vagy következetes keménységgel lépnek fel, mert megelégelték nemcsak a korrupciót, hanem azt is, hogy Magyarország az orosz kottából játszik. Eddig Orbán sikerrel feszegette a határokat, ám lehet egy vonal, amelyet nem engednek átlépni neki. És persze az is nagy kérdés, meddig lehet a háborús szankciókkal takargatni a gazdasági bajokat, mert ha még drasztikusabbá válik a helyzet, a bevált kommunikációs módszerek is hatástalanná válhatnak. Azt viszont nem tudni, mi lesz az első dolog, ami már nem fér be a nagy, háborús lepel alá.

Ott kezdődött minden, valamikor február elején. Akkor, amikor a magyar miniszterelnök ott ült a hosszú asztal végé/n Moszkvában.